Egy nagyon felkavaró történet, amelyet nehéz könnyek nélkül végig nézni. Kevin Carter egy dél-afrikai fotós volt. Egyetlen fénykép örökre megváltoztatta az életét. A keselyű és a kislány című képéért Pulitzer-díjat kapott és rengeteg rágalmazást. Sok kérdést felvet a film. A férfi a munkáját végezte vagy van az a pont ahol fel kell ismerni, hogy az életről van szó. Kevin sorsa tragikus véget ért, akárcsak a képen szereplő kislányé is.
Egy egészen különleges ötleten alapszik a film. Egy fürdőszobai türkön keresztül ismerhetjük meg egy kisfiú férfivá válását. Nem hangzik valami érdekesen, de nagyon jók az időszakok közötti átmenetek, sok ötlet van benne. Végig kísérhetjük, hogyan esett ki az első foga, kapott fogszabályzót, lett tetoválása, még több tetoválása, lett házas, született gyermeke, ment tönkre a házassága, miként öregedett meg vagy romlott el a szeme a főhősnek.
Karácsonyi filmektől szeretünk meghatódni és nem is várunk tőlük mást ez is egy szerethető darab. Különlegessége, hogy a fondorlatokkal és ármánykodással megtűzdelt filmben a MIKULÁS létezését is kétségbe vonják, no de mi ugye nem kételkedünk hiszen ha még a bíróság ...- na de nehogy elmeséljem mi is történik még ha előre mindent sejteni lehet.
Spanyol fekete-fehér rövidfilm. Egy mesélő útján ismerhetjük meg a történetet. Film a filmben. A történetet egy mozi közönség is nézi, nem csak mi filmnézők, az ő arckifejezésük és tekintetük alapján élhetjük át a történetet. Amit tudunk, hogy egy papa megy be a templomba, ahol holtan talál egy asszonyt. És, hogy ki volt a tettes, mi az indíték és mi történt pontosan? Ahhoz meg kell nézni a filmet.
Helyes kis szösszenet. Valamivel több, mint egy perces némafilm. Fekete-fehér, egyszereplős darab, zenei aláfestéssel. A főszereplő a hihetetlen trükkökre képes mágus, aki egyben egy erőember is. Tud magából még hármat csinálni, amelyet a magasba is tud emelni. A látvány letisztult, egyszerű, nincs túldíszítve mégis hangulatos a film elején látható torony és szobrok, amelyet a főhős seperc alatt eltűntet.
Senkit se tévesszen meg a látszat. Nem egy szokványos tinidráma a film. Mély érzésekkel teli történet, amely eléggé nyomasztó már a kezdetektől. Remek a hangulata, amely hamar beszippantja a nézőt. Komoly témákat dolgoz fel, remek stílusban és a szereposztását is ki kell emelni. Elle Fanningtól az egyik legjobb amit láttam, de az eddig ismeretlen Justice Smith nevét is megjegyezhetjük. Az ilyen filmekben moziban lenne a helye.
Japán animációs mesefilm. A figurákról elsőre az jut az ember eszébe, mintha a Pokémon furcsa kis lényeit dolgozták volna kicsit át. Az egész történet az Őslények országa sorozatra emlékeztet. Látványban nem valami lenyűgöző, a dinoszauruszok megjelenítése kicsit béna, nem valami valóságszerűek. A történet olyan szokásos témákat helyez előtérbe, mint a barátság, küzdés, szeretet. Egynek elmegy, de sokat ne várjunk tőle.
A főszereplő egy furcsa, ormótlan kis pocakos manó, aki lemegy a partra pecázni. Nem visz magával semmit, csak a mágikus kis pumpáját, amivel bármit elő tud állítani. Sátrat, széket, pecabotot vagy magát a halat amelyet ki akar fogni. Így tud magának nőt is készíteni, olyat amilyet ő szeretne. Ha kell a nagyobb mell fúj még párat a kis pumpájával. Azonban nem könnyű az elkészített nő szívét meghódítani és ekkor kezdődik csak a bonyodalom.
A fiú és az ő atomjai: A világ legrövidebb mozifilmje. Tényleg az, alig egy perces a történet sok minden pont ezért nem történik benne. A kisfiú labdázik, zenét hallgat, táncol vagy ha úgy tartja kedve trambulinozik egy kicsit. Sok mondanivaló nincs benne, eleve veszett fejsze nyele atomokról filmet készíteni. Érdesség, hogy mindezek ellenére még paródia is készült belőle, úgyhogy azért valaki látott benne fantáziát.
Hihetetlen egy történet, mit meg nem lehet tenni. Emberek százezreinek miként lehet tönkretenni az életét. Érdekes és elgondolkodtató történet. Helyenként nekem egy picit vontatott volt, másutt éveket ugrottak, ezért "csak" a négy csillag.
A készítők egy látványos szép és színes mesefilmet akartak készíteni egy magával ragadó történettel. Ez sajnos nem jött össze nekik. A figurák inkább félelmetesek lettek, mintsem olyanok amelyeket a szívébe zár a néző. A télapótól meg lehet ijedni, nagyon mű és túl vézna, ráadásul egyfolytában zsörtölődik, nem valami szimpatikus karakter. A története kifejezetten fárasztó, helyenként unalmas, másutt erőszakos nem valami gyerekbarát darab.
Olyan érzése volt az embernek, miközben nézte a mesefilmet, mintha egy impresszionista festő egyik festményébe csöppent volna. Lágy színek és szinte látni az ecsetvonásokat. Szemkápráztató az emberek megjelenítése, a tájak szinte életre kelnek. A történet sem elhanyagolható, megható és elgondolkodtató. Különleges élményt nyújtó történet, egyedi a látványvilága, már csak ezért is érdemes adni neki egy esélyt.
Egy valamivel több, mint hat perces kis szuperhősös történet, ahol Batman és a Macskanő csap össze. Utóbbi kirabol egy bankot és a denevérember a nyomába ered. Az egész történet az ő hajszájukat mutatja be át a városon, az épületeken keresztül, majd az állatkertben zárul az üldözés. Látványos, szép megjelenítésű animáció, érdekessége hogy nincs benne beszéd, egyik szereplő sem szólal meg. És hogy ki nyer? Azt nem árulom le.
Nem mindennapi történet egy kis ember életéről. Egy 18-as karikát mindenképpen megér a film. Elmeséli a születését, azt hogy miként kelt ki egy tojásból, amelyet édesanyja pottyantott. Már ebből sejthető, hogy egy kicsit beteg és elvont történetre számíthatunk. Elmondja vágyait és hogy milyen célokat szeretne elérni az életében. Látványra a mese letisztult, fekete-fehér, az alakok kidolgozottsága is elég egyszerű.
Tizennyolc karikás pajzán animációs film, amely összemos mindenféle mesét. Van benne Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika stb. No meg elengedhetetlen a herceg, aki a röptében a legyet típus, senkinek sem tud ellenállni. A tündér keresztanya sem a szokványos kicsit perverz nénike. Vannak még itt kukkoló fák, perverz törpök és orkok. A megjelenítés, a figurák kidolgozottsága szép, de a történet kiborított.
Egy valamivel több, mint 6 perces kis animációs történet. Úgy indul, hogy valós szereplőket két férfit látunk akik elkezdenek mesélni egy bébinek. Ez után vált animációvá a történet, középpontjában pedig a világban a helyét kereső kisbabáról, akit házról-házra adnak, senki sem akarja befogadni. Majd eljut két férfihoz, akik a történet elején megismert emberek, akik befogadják a kis gyereket. Látványra eléggé letisztult, pasztell színek és egyszerű alakok.
Egy mű megszületésének körülményei és e közben az író családi hátterét is bemutató film. A mű a Karácsonyi ének és Charles Dickens alkotói munkáját követhetjük ebben az alkotásban, ami nem igen hatott rám. Jó ötlet, hogy a regény hősei alakot öltenek és a személyiségük előttünk formálódik, de csak ennyi.
78 The Life of Kevin Carter (2004)