Napszállta (2018)

Eleinte azt hittem, egy orosz regényben vagyok. Lassú tempó, pátosz, történet nincs, csak múlik az idő. Próbáltam beleélni magam a gyertyafényes (mit fényes, inkább sötétes) látványvilágba, de sajnos állandóan dörgöltem a szemem, mert nem láttam. Oké... több», hogy akkoriban még nem volt áram, de a fotó és a film a fény rögzítésével kezdődik... Kezdtek idegesíteni a szenvtelen arcok. A főhősnő érzelmeit a szeme körüli karikák hivatottak kifejezni. A hangok rémesek, háttérhangok még inkább. A letargikus nyomozás nem vezet sehova, a titok - számomra - titok is marad. Kikapcsoltam. Talán a rendező sem számított jobbra az Oscar-díja után, ezért elengedte a gyeplőt, most már úgyis minden mindegy alapon?

Napokkal később is erősen ambivalens érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Nem tudom, mikor volt részem utoljára ilyen furcsa filmélményben. Lehetne találgatni, hogy az Oscar miatt tartotta-e meg a rendező ezt a formátumot, vagy már előtte is tudta... teljes kritika»

Ha szeretnél egy olyan filmet aminek se eleje,se vége,se mondanivalója akkor hajrá. Egy fantáziátlan gyerekes nulla történet. Egyedül a jelmezek tökéletesek,meg a környezet. A kritikusok agyon pontozták istenítik de egy halandó ember számára ez a film sajnos nem nézhető.

Jancsó csettintene, mert teljesen lekoppintották az ő stílusát (szereplők mozgatása, kamera átváltások, stt, ezzel semmi egyedi nem lett hozzátéve a filmhez, ha nevezhetnék egyáltalán annak. De nem tehetjük, mivel története nincs. Pedig ez alap lenne. Az eleje még izgalmas, a sejtelmes titok ott van a filmben és a szereplőkben, de aztán tíz perc után már unalmas ezt tovább görgetni úgy, hogy ez az érzés folyton ismétlődik, de a történet ennek ellenére sem halad tovább. Mintha droidok beszélgetnének minimális szókinccsel, semmi újat nem téve hozzá a cselekményhez. És ez van végig. A főhősnő értelmetlenül megy össze-vissza a helyszínek között olyan fa arccal, amit még a jó öreg Clint is megirigyelhetne, de vele ellentétben ennek a hölgynek ez nem áll jól. Főleg, hogy nagyrészt a tarkóját nézhetjük. A többi szereplő is ilyen faarcú, élettelen és durva faragású, mintha kirakatbábuk statisztálnának végig. Lehet, hogy így is volt. Ki tudja? A végére három kérdés fogalmazódik meg a nézőbe. Ki adott pénzt erre? Miről szólt ez egyáltalán? Minek néztem meg? Nem baj, majd kap egy ilyen-olyan díjat a hasonlókat alkotóktól, szokás szerint. Függöny!

Felejthetetlenül rossz. A téma és a korszak is érdekel, de ezt a "filmnyelvet" nem tudtam kezelni. Vállalom, hogy bennem is van hiba, de más véleményeket olvasva, nem voltam evvel egyedül. Az idegesítő kézikamera-használat, a homályos képi világ, az ... több»érthetetlen, rosszul artikulált dialógusok, a folyamatos, érthetetlen suttogás, hátak, tarkók hosszú snittjei olyan dühöt váltottak ki, hogy a filmre nem is tudtam koncentrálni, pedig érdekelt (volna)! Egyébként ez a Saul fiánál sem jött be, pedig szeretem az elvontabb, érdekesebb filmes munkákat, Kubrick, von Trier vagy akár Jancsó nem probléma, de ezt nem tudtam megugrani!

Nemes Jeles László kétség kívül nincs egyszerű helyzetben. A Saul fia elnyerte az Oscar-díjat…innenstől kezdve nincs megállás, akármilyen filmet is készít a rendező, nyúljon akármilyen témához…mindig a Saulhoz fogják hasonlítani a végeredményt. Talán... teljes kritika»

A látvány, a kosztümök és a hangulat amelyet teremtett nem volt rossz, de a története borzasztóan unalmas és vontatott.