Tucat bűnügyi történet Egy egyszerűnek tűnő fogolyszállítás rémálomba csap át, amikor az egy rajtaütésben bontakozik ki, majd tragikus eseménnyel zárul. Az akcióban résztvevő jófiút teszik felelőssé, akinek testvére segítségével kell tisztáznia magát. A sorozat vizualitás téren elfogadható, és a stílusa is megfelelő, de miután semmi extrát nem tud felvonultatni, így nem is tud kitörni az átlagos szériák közül. A kategória kedvelőinek ajánlható, amúgy aki nem szavaz neki bizalmat, nos az sem veszít semmit.
Kémes kaland, ami nem játék Az olasz széria cselekménye a 2030-as évek Milánójában játszódik, nyolc évvel azután, hogy a független kémügynökséget, a Citadellát elpusztította a Manticore nevű szindikátus. A névadó főhősünk egy beépített ügynökként elszigetelődött, és az ellenséges vonalak mögött rekedt. Amikor végre lehetősége nyílik a szökésre, egy valószínűtlen szövetségessel a Manticore Italy örökösével kell összefognia, és egyesíteniük kell erejüket a túlélés érdekében. A sorozat jól kezeli a feszültséget, az akciót és az érzelmi drámát, melyeket jól ötvözi a titkos szervezeteken belüli hatalmi dinamikával. A széria remekül mutatja be a szövetségek és árulások összetettségét a kémkedés világában. Bár számomra egy ki... több»
Egyszerre romantikus és horrorisztikus A történet alapkoncepciójaként két személyt érintő keresés van kialakulóban, melyek során nyomok egyaránt a rejtélyes Ongseong Kórház felé mutatnak. Az itt folytatott emberkísérletek során jött létre a címadó szörny, ami tulajdonképpen a történet középpontját jelenti. Vannak a történetnek kissé felesleges mellékzöngéi, és nekem elég hosszúnak tűntek a több mint egy órás részek is, ezért nem egy könnyen darálható sorozatról beszélhetünk. A szereplők amúgy jól adják magukat, szerethetően alakítják szerepüket, és az atmoszférája annak ellenére is jó a szériának, hogy jócskán van benne kettősség, hisz a szörnyűségek bemutatásával párhuzamosan egy szerelmi történet is kibontakozik. A koreai film... több»
A tündér(i)től azért messze van, de mégiscsak a mi kertünk Szerettem volna igazán jókat írni erről a sorozatról, de a színészek játékát leszámítva azért annyira nem nyűgözött le. Sőt, ennél többet és jobbat vártam összességében, azonban ettől függetlenül ajánlom, mert mégiscsak egy magyar történelmi szériáról van szó, amit egyszer mindenképp érdemes megtekinteni.
Kissé zavaros ez a zsarnok Amíg nem olvastam róla egy cikket, addig nem értettem, miért csak 4 résszel érkezett ez a széria, de miután kedvet kaptam hozzá, és végig is néztem, akkor állt össze a kép. A történet koránt sem egyedi, nem igényelt több részt, bár én még szívesen elnéztem volna. A karaktereket ennyi idő alatt nem lehetett igazán elmélyíteni, de talán nem is volt rá szükség. Maga a sorozat egyébként egy macska-egér játék, egymást üldözik a csapatok, a szereplők, miközben elképesztő mértékű akció zajlik, tucatjával halnak meg az emberek, és folyik a vér rendesen. Az akciójelenetek látványosak, pörgősek és tartalmasak, szóval ez egészen remek ebben a szériában. Ami viszont gyengécske, az a történetvezetése, ug... több»
Egy könnyed tini krimi A kissé fura és magának való lány egy átlagos kamasz életét éli, de amikor a vizsgamunkájához témát keres, a fejébe veszi, hogy megoldja azt az öt évvel ezelőtti gyilkossági ügyet, ami ugyan kézenfekvő megoldással zárult, de azóta is megosztja a közösséget, amiben él. Ahogy hősünk egyre mélyebbre ás a titkokkal teli múltba, minél inkább beleveti magát az ügybe, úgy nemcsak a nyomozás kerül veszélybe, hanem az élete is. A főszerepet játszó színésznő jól teljesít, a többi szereplő azonban már nem tett rám ilyen jó benyomást. Sajnos az egész sorozatot végigkíséri, hogy hiányzik belőle a veszélyes szituációk felépítése, a nyomok logikus összekötése és a tudatos építkezés. Viszont a cselekmény fo... több»
Az időkapszula következményei A sorozat alapfelütése jó, hiszen egy 25 éve megoldatlan bűntény vesz izgalmas fordulatot, amint egy időkapszula kinyitásra kerül, és az új információt hordoz az ügyben, amin egy nyomozó el is indul, hogy felgöngyölítse a már kihűlt nyomon keresztül a közösséget még mindig mélyen megérintő bűnesetet. Sajnos a kivitelezéssel már voltak problémáim, de a pár rész után kibontakozó történet és annak hátteréül szolgáló közeg volt az, ami még inkább nem váltotta be a kezdeti magasabb elvárásaimat. Ebből kifolyólag így csak egy közepes osztályzatra volt elég ez a széria.
A kétes dicsőség Amennyiben röviden szeretném leírni a sorozat történetét, nos, akkor egy fájdalmas és erőszakkal teli gyerekkort átélő nő szisztematikusan kieszelt bosszútervét hajtja végre. Vannak a szériának pozitívumai is, de nekem amúgy sem zsánerem a bosszúállásra kihegyezett történet, és talán ez erősítette fel bennem a negatívumait, ami miatt nem értékeltem túl a sorozatot. A főszereplőnő játékától enyhén szólva sem voltam elájulva. Az iskolai bántalmazás fontos téma ugyan, és itt annak is a legmélyéről van szó, de nekem nem volt életszerű. A fizikai sérüléseknek nincs következménye, azt senki nem veszi észre, senki nem tesz lépéseket. A lelki sebeknek pedig megláthatjuk, hogy mi lehet a következmény... több»
A kőkemény vadnyugat világa Ez a nagyszerű sorozat a Dutton család 1883-as évét mutatja be onnantól, hogy főhőseink csatlakoznak egy szekér karavánhoz, hogy eljussanak a vágyott Oregonba, mely helyett végül Montanában telepednek le. Az izgalmas és fordulatos történetvezetés, a csodálatos természeti látványvilág, a színészek remek játéka és még a kosztümök is önmagukért beszélnek. Amúgy ezt az életre-halálra szóló utazást a Dutton család szemrevaló, okos és mindenre kíváncsi lánya meséli el narrátorként, és ez szerintem szintén teli találat volt. A több mint egy évig tartó út nemcsak hosszú és kalandos, minden egyes pillanatában életveszélyes utazás: olyan, ahol minden lépésnek és döntésnek súlya van. A széria azonban a... több»
Családi kihívás Vendéglátásban otthonosan mozgó sorozatbarátként nem is lehet szakmailag megalapozottabb, szórakoztatóbb és izgalmasabb szériáról álmodni. Nyilván elfogult vagyok a sorozattal kapcsolatban, de ez a remekmű minden áradozást megérdemel! A széria három különböző nemzetiséget is bemutat: a franciák ínyencségét, a borhoz való kötődésüket, a japánok szürke, unalmasnak tűnő, de rendkívül fegyelmezett életét, akiknél a becsület áll mindenek felett, és az olaszokból is kapunk egy kis bemutatót, náluk az élethez való hozzáállásukat, az élvezetek habzsolását és az odaadó közvetlenségüket. Annak ellenére, hogy a széria alapvetően lassan bontakozik ki, mégis végig lebilincselő, érzéki utazás a gasztronóm... több»
Egy maszkkal elkendőzött élet Ebben a koreai szériában egy fiatal nő áll a középpontban, aki gyerekkora óta arról álmodozik, hogy sztárrá válik. Hősnőnk azonban nem számít túl szépnek, markáns arccsontjai okán, így nem érzi magát túl jól kíméletlen világunkban. Az unalmas irodai meló után azonban végre kiélheti magát a közösségi hálón. Nagyon izgalmasan indul a sorozat, és még inkább rátesz egy lapáttal a 2. részben. Ekkor vártam valami nagy dobást, de sajnos ez elmaradt, és a széria a közepén már korántsem okozott akkora elégedettséget, mint az elején. A cselekmény fordulatos, a szereplők hozzák magukat, de elég beteges és számos elmebajt tartogat a nézőnek. A zárás már kiszámítható, így az átlagosnak mondható befejezé... több»
A jel forrása Adott egy űrhajós anyuka, aki mintha a munkájába, esetünkben a világűrbe menekülne a szülői kötelezettségek elől. Férje támogatja munkájában, ezért egyedül neveli kislányukat, aki elég szimbolikus szereplő, mivel nagyothall egy olyan világban, ahol túl sok lett a hazugság, amit jobb inkább már nem hallani. Amúgy a német minisorozat azt az erkölcsi kérdést járja körbe, mit tenne az emberiség, ha megtudná az űrlények érkezési időpontját és pontos helyét. A széria kissé lassan építkezik, de a készítők jól adagolják a feszültséget, mégis egy kicsit elmarad az igazi katarzis. Ez a sorozat egy tisztességesen összehozott, becsületesen németes iparosmunka, de semmi több, ezért közepesre értékelem.
Ez a tini horror még nekem is bejött Nem vagyok valami nagy horror rajongó, de ezzel a szériával tettem egy próbát, és nem bántam meg. Végig feszültséggel teli volt, fenntartotta a figyelmemet és azon kaptam magam, hogy komolyan érdekel a karakterek sorsa és a végkifejlet. A sorozat jól hozza a filmek hangulatát, és szerintem sokkal jobban teljesít összességében, mint a többi horror film sorozatos adaptációi, ezért mindenképp megér egy próbát.
Halálos játszma a repülőn Egy tudóst gyilkosság ügyében hallgatnak ki a hatóságok, majd az angol kormány engedélyt ad, hogy a kínai állam visszafordítsa őt a repülőtérről. A 9 órás repülőút azonban maga a rémálom, ugyanis tudósunkat és a konferencián résztvevő kollégáit valaki szisztematikusan teszi el láb alól. Miközben a gyilkos egyre-másra szedi áldozatait, egyre világosabb lesz a célja és a végső célpontja is. Majd az egész egy még nagyobb összeesküvés része lesz. A karakterek szerethetők, az Agatha Christie féle krimikre hajazó "folyamatosan fogynak az emberek" történetvezetés is jó, a nyomozás érdekes, a repülőn játszódó részek feszültséggel teliek, és az egészről elmondható, hogy összességében szórakoztató. Sa... több»
Az időd pénz Napjainkban is van azért még pár érdekesebb sorozat, ami szól is valamiről és ha megnézi az ember, akkor egy picit több lesz tőle, és amikor feláll előle akár még elégedetten csettinteni is tud a látottakra. Ilyen történet számomra a Nyolcas műsor is, amelyben a túlélés és a pénz körül forog minden. Az ilyen jellegű sorozatokban általában egy túlélő játékról beszélünk, itt azonban mindenkinek életben kell maradnia vagy rögtön végéhez ér a műsor. Emiatt a fizikai erőszak sokszor váratlan éri az embert és húsba vágóan fájdalmas lehet. A karakterek egyébként nagyon jól eltaláltak, és ennek a kis egyedi világnak a szabályai is nagyon okosak, érdekesek és némelykor még viccesek is. A széria egyéb... több»
A szolgálólány bosszúja Ez a thaiföldi sorozat egy elég erős pszichológiai thriller, ami családi drámával színesít egy gyémántbirodalom örökléséért folytatott küzdelmet.
Családi intrikákat és konfliktusokat tár fel, és mindezt egyedülálló módon, a cselédek szemszögéből mutatja be. Egy gyémántmágnás rejtélyes halálával kezdődik a sztori, aki nem sokkal a tragédia előtt vette feleségül egykori szolgálóját, aki hamarosan a figyelem és a gyanú középpontjába kerül. A mogul elkeseredett fiai harcba szállnak apjuk cégének utódlásáért, miközben a lesajnált ifjú ara megpróbál eligazodni a bizalmatlanság és feszültség légkörében. Mindeközben a család szolgái, akik sokáig a háttérben maradtak, megelégelik a sok megaláztatás... több»
A japán svindli A sorozat alapfelütése dióhéjban a következő: ingatlanban utazó szélhámosok egy csoportja területek és/vagy épületek eladása révén lop el egy csomó pénzt. A forgatókönyv és a fényképezés jó, a karakterek is jók lennének, de sokakkal ellentétben nekem a színészek játéka valahogy nem jött be. Ettől ez még egy nézhető széria, de hatalmas a felhozatal, és ebből számomra nem tudott kiemelkedni. Ázsia-rajongóknak és a téma iránt érdeklődőknek mindenképp ajánlható, amúgy pedig kihagyható.
A Monty Python után szabadon Egy a 80-as évek elején készült filmből inspirálódik a sorozat, melynek alaptörténete szerint a főhős kisfiú egy olyan banditacsapatban találja magát, akik a Csillagtérkép segítségével, mely az idő, a tér, a jó, a rossz, valamint a négy dimenzió anomáliáin és portáljain keresztül az univerzumot járják be. Hőseink különféle korokban és történelmi helyszíneken találják magukat, minden élő és holt nyelven tudnak kommunikálni, és kalandjaik során nem megváltoztatják, hanem csak átértelmezik a történelmet. Mindezt sokszor poénosan, olykor a Monty Python-t megidézve teszik. A sorozat jó is lehetett volna, viszont ha mindent egybe veszek, akkor csak egy átlagos széria lett számomra, amit nem nagy b... több»
Rablástól az idősek otthonáig A három 70 év körüli nő egy rablás során lebukik egyikőjük tetoválása miatt, így az egyik vaknak, a másik bénának, a harmadik pedig demencia tüneteit produkáló asszonyságnak adja ki magát, és irány az öregek otthona. Ahova azonban be is kell illeszkedni, ráadásul a benti folyamatok mellett hőseink körül folyamatosan szorul a hurok, így a lebukás veszélye nagyon is valós, és egyre csak közelít. Sajnos a készítők nem remekeltek, sokszor kevés fantáziával és rém egyszerű problémafelvetésekkel, illetve -megoldásokkal dolgoznak. Szóval ettől valamivel komplexebbet, átütőbbet vártam, mert meg volt benne a potenciál. Végül nem is sikerült megugrania a lécet. Egy próbálkozásnak ugyan elment, de a 2.... több»
Ettől többet vártam Az átlagos diák egy olyan időutazó ügynökcsapat tagja lesz, akiknek az a feladata, hogy megmentsék azon emberek életét, akik a későbbiekben fontos személyekké válnak különböző korszakokban. Az alapfelütés tehát jónak ígérkezett, de végül a történet nem lett az, mint ahogy a kivitelezés sem. Pedig nagyon tudtam volna szeretni, sajnos azonban inkább kicsit kiábrándultam belőle.
50 Drift - Cinkosok (2023)
Egy egyszerűnek tűnő fogolyszállítás rémálomba csap át, amikor az egy rajtaütésben bontakozik ki, majd tragikus eseménnyel zárul. Az akcióban résztvevő jófiút teszik felelőssé, akinek testvére segítségével kell tisztáznia magát. A sorozat vizualitás téren elfogadható, és a stílusa is megfelelő, de miután semmi extrát nem tud felvonultatni, így nem is tud kitörni az átlagos szériák közül. A kategória kedvelőinek ajánlható, amúgy aki nem szavaz neki bizalmat, nos az sem veszít semmit.