Értékelések (1693)

2026. 08. 15.
Semmi különleges
A francia sorozat a csendőrség speciális terrorellenes egységének mindennapjait mutatja be. A veterán tiszt éppen a visszavonulását tervezi, de a csapatát érő pusztító támadás miatt kénytelen visszatérni a veszélyes terepre. A sorozat meglehetős életszerűséggel ábrázolja az erőszakot,, az emberi kapcsolatokat és a vívódást melyen a szereplők átesnek. Az epizódok jól épülnek egymásra, szépen adagolva derül fény a múltbéli bűnre. A sorozat valósághű, az akciójelenetek pedig brutálisan élethűek. Emberarcú történet ez, kedvelhető karakterekkel, valami miatt azonban mégsem működött annyira, és nem is tudott kitűnni a többi hasonló széria közül.
2026. 08. 15.
Nem kötött le igazán
Egy könyvszerkesztő már nagyon várja a sikeres detektívregényíró legfrissebb könyvét, de az rejtélyes módon meghal. A várva várt kézirat hiányos, így pedig nem kiadható, ezért a szerkesztő nyomozásba kezd. A nyomozó kalandjait feldolgozó történetben, a könyv lapjai és a mindennapi valóság hátborzongató módon kezdenek egybefonódni. A szerkesztőnőt azonban ez mit sem zavarja, kutatni kezd az elveszett fejezetek után. A keresés során arra jut, hogy a fikciónak hitt sztori sorai mögött valódi bűntények bizonyítékai húzódhatnak meg. Elkezdtem ugyan nézni a sorozatot, de végül nem éreztem ügy, hogy végig kellene kínlódnom, így a sorozatdömping mezején végül arra éreztem késztetést, hogy kaszáljam.
Futball őrültek
Ebben a háromrészes dokumentumfilm sorozatban archív felvételek és szemtanúk beszámolói alapján kerül sor arra, hogy három bűncselekmény történetén keresztül átfogó képet kapjon a néző a spanyol ultramozgalomról, amely örökre megváltoztatott egy népet és a focirajongókat.
2026. 08. 15.
A fénykép, ami mindent megváltoztatott
A történet középpontjában egy börtönbüntetését töltő férfi áll, akit évekkel korábban saját fia meggyilkolásáért ítéltek el. Azonban napvilágot lát a közösségi médiában egy fénykép, és felmerül a gyanú, hogy a kisfiú talán életben lehet. Ebben a szériában a hangsúly a cselekményen és: a folyamatos nyomozáson van. Az írótól megszokott módon, ebben az adaptációban is csavar fordulatot, fordulat pedig csavart követ. Üdítően hat, ahogy a főhős a hatóságok és a valódi tettesek szorításában próbálja tisztára mosni a nevét. A színészek nagyon jól alakítják karaktereiket, a forgatókönyv is remek, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, ezt a tökéletesen leforgatott sorozatot.
2026. 08. 11.
Nem lopta magát a szívembe
Az Oázis üdülő egy spanyol tinikrimi és -thriller keveréke, ami egy luxusüdülőben játszódik, és egy eltűnés köré épül a története. Az eltűnt alkalmazott és az egyre fokozódó feszültség adja a sorozat hajtóerejét. Az eltűnés alapjaiban forgatja fel a vendégek és a személyzet életét. Két barát elhatározza, hogy összefog, és saját maguk járnak utána a rejtélynek, miután a rendőrségi vizsgálat nem hoz azonnali eredményt. A nyomozás közben a gazdag és befolyásos szereplők közötti konfliktusok is egyre élesebbé válnak. Majd a rendőrség idővel lezárja az üdülőparadicsomot, így a vendégek kénytelenek a területen maradni, ami tovább növeli a feszültséget. Maga a látványvilág rendben van, és a színész... több»
2026. 08. 11.
Egy átlagos kémthriller
A történet New York és London között játszódik, ahol egy rejtett, évszázadok óta hatékony hálózat működik. A központokban dolgozóknak egyszerű feladat jutott: megfigyelni, elemezni és azonnal beavatkozni, ha egy természetfeletti veszélyt fedeznek fel, ami problémát jelenthet az emberekre. Amikor a hálózat vezetője beszervez egy tehetséges és különleges fiatalembert, minden a feje tetejére áll. A londoni központban valami nagyon nem stimmel. A hálózat vezetője azért küldi oda főhősünket, hogy olyasmit derítsen ki, amihez csak neki van esélye hozzáférni. Ahogy a férfi egyre mélyebbre ássa bele magát a Rend titkaiba, úgy válik világossá: számára itt mindenki rejteget valamit, és senki sem az, a... több»

76 Kiút  (2022)

2026. 08. 04.
Napnyugta után csak a talizmán véd meg
Ebben a misztikus-túlélős sorozatban adott egy kisváros, ahova minden egyes személy pontosan ugyanolyan formában érkezik, és amit aztán soha nem is lehet elhagyni. Bármerre indulnak, végül mindig ugyanoda érnek vissza, így a már ott lakó, sorsukat elfogadó emberek hagyják körözni az újdonsült látogatókat, míg azok rá nem jönnek, hogy innen bizony tényleg nincs kiút. A hangulat nyomasztó, a szabályok kegyetlenek, és a nézőt mindez folyamatosan próbára teszi. Nos leginkább az volt a problémám a szériával, hogy később kezdtem el nézni, mint kellett volna, így temérdek információ állt a rendelkezésemre, ráadásul ezek erősen megosztóak voltak. Tovább olvasva és nézve a sorozatot folyamatosan két... több»
2026. 08. 04.
A fegyelmezők szervezete
A széria jelenében nagyon elfajultak a dolgok az iskolákban, a diákok mindent megengedhetnek maguknak, ezért helyettes tanárok érkeznek rendet teremteni, és bármilyen eszközzel fegyelmezhetnek. Minden részben más iskola, más történet, nagyon változatos a paletta és valóban rá tudnak mutatni problémás és megoldandó dolgokra. A megközelítés megérintő, és a egyedi elemeket is tartalmaz, mint a kulturális konfliktusok, a családi kapcsolatok, valamint a jövő iránti remények. Ezenkívül a sorozatnak van még egy átívelő szála is. Ugyanis ki fog derülni, hogy mi hívta életre a rendfenntartók szervezetét és kinek az emlékére teszik ezt. Az akciók kemények, durva verekedések is vannak, amiket indokolat... több»

68 Birodalom  (2026)

2026. 08. 02.
A magyar felnőtt film hajnala
A sorozat elején megismerjük Kovács Istvánt, akit már gyerekként is vonz az esztétikum, majd éles váltással felnőttként dolgozik és éli a '90-es évek klasszikus vállalkozói életformáját. Folyamatosan ügyeskedik, új dolgokkal próbálkozik, és miután a fotózás sem hozza meg a várt sikert, a felnőttfilmes iparág felé fordul. Ezt követően kiépíti birodalmát, amelyet párhuzamosan három felnőttfilmes színésznő karrierjének bemutatásával prezentálnak a készítők. Az időközben híressé váló producer legfontosabb sztárjai között hatalmi harc bontakozik ki, miközben az iparág lassan változásnak indul. Érdekes, ahogy a sorozat bemutatja a három lány különböző motivációját, ami a birodalom felépítését és m... több»

68 Prisoner  (2026)

2026. 08. 02.
Időben odaérni
A sorozat egy fiatal börtönőrt követ nyomon, aki egy hírhedt és rendkívül fontos foglyot szállít, hogy tanúskodjon egy bűnszövetkezet ellen. Az út természetesen nem úgy alakul, ahogy azt előre megtervezték, ezért számos nehézségen kell átverekedniük magukat, miközben kapcsolatuk a veszélyes utazás során folyamatosan fejlődik. A börtönőr és a bűnöző az alvilágért folytatott harc közepén találja magát, halálos veszélyben élve, folyamatosan menekülve kell megtanulniuk, hogy egymásban bízva éljenek túl, és elérve céljukat, időben ott tudjanak lenni a tárgyalás kezdetére. Abszolút fogyasztható szériaként mindenképp az ajánlható kategóriába tartozik.

67 Nemezis  (2026)

2026. 08. 02.
Átlagos párharcos
A széria Los Angelesben játszódik, és két, egymással szembenálló férfi történetét követi nyomon. A középpontban egy nagyszabású rablásokra specializálódott, kimagasló képességű bűnöző kap szerepet, aki otthonosan mozog a város alvilágában. A másik oldalon egy tapasztalt nyomozó áll, aki minden erejével azon dolgozik, hogy megállítsa ellenfelét. A sorozat a nagy téttel járó rablások világát helyezi előtérbe, ugyanakkor a bűnüldözés, a család és az ambíció kérdéseit feszegeti, és ezeket egymástól elválaszthatatlanul kezeli. A két főszereplő között kibontakozó kapcsolat egy intellektuális és érzelmi párharccá válik. Mindkét fél megszállottan figyeli a másikat, egyfajta macska-egér párharccá vál... több»
2026. 08. 02.
A romantika irányítása alatt
Ez a Berlin sorozat második évadja, ami újra visszavisz minket a romantikus bűnözők világába. Ezúttal Sevilla a játszótér, a célpont pedig egy műkincs, ami a Hermelines hölgy néven ismert festmény. Ahogy korábban, itt sem maga a rablás a legfontosabb, hanem az emberek, érzéseik, és a vonzalmak. A vizuális világ gyönyörű, a napsütötte Sevilla utcái és ikonikus helyei önmagukért beszélnek. A szereplők jól adják át a túlromantizált életérzést, de nekem ez egy idő után már túlságosan zavaró volt.. Az egész sorozatot átitatja valami különös melankólia is, karakterei továbbra sem csak tolvajok, inkább érző emberek, akik minden pillanatot művészetté akarnak alakítani, és ettől lesz ez a széria olya... több»
2026. 07. 25.

79 F1 - A film  (2025)

2026. 07. 25.
2026. 07. 25.
2026. 07. 25.
2026. 07. 25.
2026. 07. 25.
2026. 07. 18.