Ha csak átfutjuk a főszereplők filmográfiáját, egyből szemet szúr, hogy nem éppen élvonalbeli filmekben szerepeltek, ezért volt bennem némi kétely. Mégis úgy gondoltam, adok egy esélyt a filmnek, mert az előzetes azért ígért egy-két szórakoztató jelenetet. Meglepődve nyugtáztam, hogy nem volt ez olyan rossz. Elismerem, kicsit erőltetett és színpadias, de azért sikerült belőlem őszinte nevetést is kiváltania. Egy gyermekien kedves hangulatú olasz bohózat. Ha épp nem a csúcsminőséget keresed, szerintem ez is beleférhet egy hétvégi filmezésbe.
Igazából semmi újat nem adott a film, eddig is sejtettem, hogy a gyerekként a szórakoztatóiparba kerülők közt bizonyára akadnak, akik örülnek, hogy volt, aki korán felismerte a lehetőséget, és erre a pályára állította őket, és vannak olyanok is, akik sajnálják az elveszett gyerekkort. Mégis jó volt nézni az interjúkat, érdekes történetek rajzolódtak ki belőlük.
Oké, ez a film egyszerűen nagyszerű. Szikár és ütős, ugyanakkor lebilincselő. Piszok jól néz ki, a történet pedig úgy íródott, hogy szerintem a legtöbben azonosulni tudunk vele, és nagyon is értjük, mit akar mondani a film.
Nem fest valami pozitív képet Romániáról, de sajnos ez a valóság. És ezt a valóságot nagyon jól közvetíti a film, meg is lepődtem, hogy egyáltalán elkészülhetett, hogy akadt olyan rendező, aki el merte készíteni. Már a film címe is elgondolkodtató, sok kérdést felvet, főként, hogy valóban "kollektív" bűnösségről és hanyagságról van-e szó. Ez is lehet egyfajta értelmezése a történteknek, hiszen az országban kialakult helyzet, a mérhetetlen korrupció valahol az egész társadalomra rossz fényt vet. Érdemes tehát megnézni, elgondolkodtató, de nagyon felkavaró dokumentumfilm.
Rengeteg kritikát kapott, de szerintem nem rossz film. Nem életem legjobb vígjátéka, de átlagosan szórakoztató, és bár nem hiszem, hogy akár egy hét múlva is emlékezni fogok rá, szerintem megérdemel egy esélyt.
Nagyon szerethető családi anime, ami a kicsiknek és a nagyobbaknak is tud valamit adni. Nem mondanám, hogy feltétlenül tartós vagy maradandó élmény, de egyszeri kikapcsolódásnak teljesen megtette.
Ha valakinek bármilyen kétsége volt eddig afelől, hogy Nikolaj Coster-Waldau egy egyszerepes színész, annak az Öngyilkos túra eloszlatja azt. Fenomenális alakítást hoz ugyanis ebben a filmben, és mondanom sem, kell, hogy piszok jó sztorival dúcolták mindezt alá. Nagyon tartalmas filmélményben lehetett részem!
Malkovich és McDowell ugyan remek párost alkot, mégse fogott meg a film. Vígjátéknak gyenge, drámához túl felszínes. Megnéztem, kikapcsoltam, és ennyi, nem hagyott nyomot bennem.
Hol túl blőd, hogy elcsépelt, hol túl szürreális és nem igazán kerek - ez a film a kicsit összecsapott, a hülyének jó lesz ez is-érzettel ekészített film, aminél egy áltag néző azért egy kicsit többet érdemel.
Egyszernézős film, ha az embernek nincs jobb dolga. Rotterdamban játszódik, és meg kell hagyni, szép város. Viszont a címnek semmi köze a filmhez. Inkább családi viszonyokról, viszályokról szól, mint maffiáról.
Bár nem akarom lehúzni ezt a filmet, de szerintem nem igazán érdemes időt pazarolni rá, valami nagyon Z kategóriás "izéről" van itt szó, ami szinte csak össze van tákolva. Nagyon gyenge...
40 Le barzellette (2004)