A Szupernóva az utóbbi évek egyik legfajsúlyosabb filmje, amit szerintem mindenkinek látnia kell, ráadásul két olyan nagyszerű színész viszi benne a főszerepet, akik hitelesen át is tudják adni a film modnanivalóját.
A negyedik évad után én ezt nagyon vártam, szerintem egy kicsit mostanra leüllepedett a sztori, de ettől függetlenül továbbra is hozza azt, amit elvárnék tőle.
Hát nem igazán volt eléggé rendben a CGI, ami manapság eléggé haza tudja vágni egy film élményét, mert egy bizonyos színvonal alatt nem érdemes vele próbálkozni. Csak azért szólok, hogy ez ne legyen nagy csalódás a jövőbeli nézőknek.
Érdekes, egy szusszra megnézhető rövidfilm. Sokat nem akarnék róla mondani, azért a leírás eleget elmond, a többi pedig legyen meglepetés, mert azért az is akad benne. Egyáltalán nem bántam meg mindenesetre, hogy megnéztem.
Valószínűleg Ed Harris legjobb alakítását hozta ebben a filmben, bár sajnos ez is kevés volt ahhoz, hogy megtartsa a teljes koncepciót. Mindenesetre nálam ez egy erős három csillag.
Az alapötlet nagyon tetszett, ezért is vágtam bele - aztán abba kellett hagynom, mert nem igazán raktak bele olyan dolgokat, amik ebgem érdekeltek volna. Kár érte, remélem jön majd valaki, aki a témát jobban dolgozza fel.
Nagyon kifinomult humorról van szó, de sanos ez is a veszte, mivel eléggé erőtlen is lett így az eredmény, mintha mindig csak megriadtak volna valamitől a forgatókönyvírók. Ezt borzasztóan sajnálom, mert érezhetően volt potenciál a sztoriban.
Ez egy remekül kivitelezett, de szörnyen béna forgatókönyv, telis-tele lukakkal, amiket, feltételezem, olyanokat nem fog érdekelni, akik ehhez hozzászoktak már.
Ez jó volt, határozottan jó. Tömör, izgalmas, de bennem azért továbbra is ott motoszkál a kérdés, hogy komolyan köhögéssel kapott válaszokat a nézőtérről? Ez annyira amatőr. A sorozatot illetően elégedett vagyok, ennél jobban talán nem lehetett volna ezt az esetet feldolgozni.
Annyira jó, hogy visszatértek az eredeti recepthez, és nem kell semmilyen béna élőszereplős vagy CGI-filmet nézni, hanem a régi, jól bevált, rajzolós módszerrel kapunk még egy csomó új Scooby-t.
60 Nem (2022)