Varázslatos modern kor A Pixar végre hozott valami igazán kedvelhető alkotást amire öröm lesz visszatekinteni sőt akár újra elővenni és megnézni azt. Az ábrázolás módja igazán fantáziadús lett, ezen kívül a mai korba helyezi ezeket az elképesztő varázslényeket ami elég újszerűen hat. Két fivér kalandjait kísérhetjük végig amint útra kelnek, hogy mégegyszer ismét láthassák régen elhunyt édesapjukat. Ez a koncepció elég átlagosnak hangozhat elsőre de bizony mélyebb ez a történet mint ahogy elsőre tűnik. A karakter között húzódó viszonyok és párbeszédek annyira sokat adnak a filmhez, hogy szerintem ez igazából ez az egész magja. Bár azt tegyük hozzá, hogy ez a figyelem leginkább a testvérekre irányul, habár kapnak a ... több»
A krimik krémje! Éppen ideje volt már, hogy végre lássak valami igazán vérbeli, ütős kis krimit. A "Tőrbe ejtve" pedig igazán oda tette magát.
Tűkön ülve vártam miután láttam az első bemutatóját a filmnek, tele jobbnál jobb színészekkel. Persze ez nem mindig jelenti azt, hogy a film sikeres is lesz de szerencsére itt azért nem kellett csalódni. Maga a történet elég kusza és nem igazán lehet eldönteni ki is a tettes és mi is vezérelte igazán hisz elég sokaknak lett volna okuk megölni a 85. éves Harlan Thrombey-t.
Manapság ehhez hasonló filmekbe nem nagyon botlunk bele hisz nem egyszerű műfajról beszélünk, nagyon ügyesen és fondorlatosan kell felépíteni az egész ügyet, hogy az fenn tudja tartani a nézőben a... több»
Gógyi Felügyelő! Ha Adam Sandler neve felmerül egy film kapcsán akkor rögtön két táborra sorolhatók a nézők. Vannak akik mérhetetlenül utálják és vannak akik szeretik azt amit a filmvásznon művel.
Én általában az utóbbi táborba tartozom, szerintem Sandler egész szórakoztató tudd lenni a maga egyedi módján. Ízlések és pofonok.
Viszont ez a mostani szerep kissé méltóságán alulinak találtam, ott van például a Nagyfiúk film, ízléses és szórakoztató volt. Ez viszont inkább kissé kínos érzést keltett bennem és egy idő után már rossz volt nézni ezt az ügyefogyott karaktert akit alakított.
A viccek többsége sajnos még csak mosolyt sem volt képes csalni az arcomra, ezerszer láttuk már ezeket a poénokat és igazából ... több»
Oda zúz A sztorija egész egyszerű lett mondhatni bár izgalmas volt, hogy bedobták Roger kincsének megoldását. Persze a végén lévő húzása Luffynak elég várható volt de még így is tetszett. A csaták nagyon durván látványosra sikeredtek, szerintem talán az egyik legjobb lett, tele volt hidegrázós jelenettel. Ismét csak azt tudom mondani, hogy kitettek magukért, csalódni nem fog az aki szereti a sorozatot is.
Mindegy, csak hasson Szuperhős filmek jönnek és mennek manapság. A csapból is ez folyik gyakorlatilag. Ez valakinek tetszik, valakinek pedig nem. Nyilván ez a része a dolognak elég szubjektív. Én személy szerint nagyon bírom az ilyen elrugaszkodott dolgokat, legyen az szuperhős, mágia, fantasy, bármi.
Nagyon jó pont a film részéről, hogy nem akar több lenni, igazából nem is a szuperhős dolog dominál benne, mert erősebben hat a zsarus téma, amit megfűszereztek picit ezzel a droggal elérhető képességgel. Ami nem mellékesen elég lutri, hisz csúnya mellékhatásként azonnali halál is járhat. Így szerintem bőven a szórakoztató határon belül tud maradni a film.
Jamie Foxx és Joseph Gordon-Levitt párosa igazán nagyot m... több»
Kínos kémes! Ez a film se hozott semmi újdonságot az életembe. Ezerszer láthattuk már ugyanezt a felállást, csak más színészekkel. Dave Bautista a Marvel filmekből ismert Drax szerepével ugrott be a magyar köztudatba. Aztán én személy szerint azt gondoltam, hogy egyéb filmekben is kedvelni fogom, de sajnos eddig egyet se tudnék igazán említeni, amelyikre nyugodt szívvel azt mondhatnám, hogy ezt bizony odatette. A Kémecském című film se hozza meg ezt a számomra várt hatást. Próbál nagy darab ügyetlen kém lenni, akin úgy érezzük, hogy ezért kötelező lenne nevetni, de érződik, hogy erőltetett az egész. A kislány szintén a már megszokott ragadós idegesítő szerepet hozza. Egyszóval sem karakterek terén, sem p... több»
86 Előre (2020)
A Pixar végre hozott valami igazán kedvelhető alkotást amire öröm lesz visszatekinteni sőt akár újra elővenni és megnézni azt. Az ábrázolás módja igazán fantáziadús lett, ezen kívül a mai korba helyezi ezeket az elképesztő varázslényeket ami elég újszerűen hat. Két fivér kalandjait kísérhetjük végig amint útra kelnek, hogy mégegyszer ismét láthassák régen elhunyt édesapjukat. Ez a koncepció elég átlagosnak hangozhat elsőre de bizony mélyebb ez a történet mint ahogy elsőre tűnik. A karakter között húzódó viszonyok és párbeszédek annyira sokat adnak a filmhez, hogy szerintem ez igazából ez az egész magja. Bár azt tegyük hozzá, hogy ez a figyelem leginkább a testvérekre irányul, habár kapnak a ... több»