86 Előre  (2020)

2020. 10. 08.
Varázslatos modern kor
A Pixar végre hozott valami igazán kedvelhető alkotást amire öröm lesz visszatekinteni sőt akár újra elővenni és megnézni azt. Az ábrázolás módja igazán fantáziadús lett, ezen kívül a mai korba helyezi ezeket az elképesztő varázslényeket ami elég újszerűen hat. Két fivér kalandjait kísérhetjük végig amint útra kelnek, hogy mégegyszer ismét láthassák régen elhunyt édesapjukat. Ez a koncepció elég átlagosnak hangozhat elsőre de bizony mélyebb ez a történet mint ahogy elsőre tűnik. A karakter között húzódó viszonyok és párbeszédek annyira sokat adnak a filmhez, hogy szerintem ez igazából ez az egész magja. Bár azt tegyük hozzá, hogy ez a figyelem leginkább a testvérekre irányul, habár kapnak a ... több»
2020. 10. 08.
A krimik krémje!
Éppen ideje volt már, hogy végre lássak valami igazán vérbeli, ütős kis krimit. A "Tőrbe ejtve" pedig igazán oda tette magát. Tűkön ülve vártam miután láttam az első bemutatóját a filmnek, tele jobbnál jobb színészekkel. Persze ez nem mindig jelenti azt, hogy a film sikeres is lesz de szerencsére itt azért nem kellett csalódni. Maga a történet elég kusza és nem igazán lehet eldönteni ki is a tettes és mi is vezérelte igazán hisz elég sokaknak lett volna okuk megölni a 85. éves Harlan Thrombey-t. Manapság ehhez hasonló filmekbe nem nagyon botlunk bele hisz nem egyszerű műfajról beszélünk, nagyon ügyesen és fondorlatosan kell felépíteni az egész ügyet, hogy az fenn tudja tartani a nézőben a... több»
2020. 10. 08.
Gógyi Felügyelő!
Ha Adam Sandler neve felmerül egy film kapcsán akkor rögtön két táborra sorolhatók a nézők. Vannak akik mérhetetlenül utálják és vannak akik szeretik azt amit a filmvásznon művel. Én általában az utóbbi táborba tartozom, szerintem Sandler egész szórakoztató tudd lenni a maga egyedi módján. Ízlések és pofonok. Viszont ez a mostani szerep kissé méltóságán alulinak találtam, ott van például a Nagyfiúk film, ízléses és szórakoztató volt. Ez viszont inkább kissé kínos érzést keltett bennem és egy idő után már rossz volt nézni ezt az ügyefogyott karaktert akit alakított. A viccek többsége sajnos még csak mosolyt sem volt képes csalni az arcomra, ezerszer láttuk már ezeket a poénokat és igazából ... több»
2020. 10. 05.
Oda zúz
A sztorija egész egyszerű lett mondhatni bár izgalmas volt, hogy bedobták Roger kincsének megoldását. Persze a végén lévő húzása Luffynak elég várható volt de még így is tetszett. A csaták nagyon durván látványosra sikeredtek, szerintem talán az egyik legjobb lett, tele volt hidegrázós jelenettel. Ismét csak azt tudom mondani, hogy kitettek magukért, csalódni nem fog az aki szereti a sorozatot is.
2020. 10. 04.
Mindegy, csak hasson
Szuperhős filmek jönnek és mennek manapság. A csapból is ez folyik gyakorlatilag. Ez valakinek tetszik, valakinek pedig nem. Nyilván ez a része a dolognak elég szubjektív. Én személy szerint nagyon bírom az ilyen elrugaszkodott dolgokat, legyen az szuperhős, mágia, fantasy, bármi. Nagyon jó pont a film részéről, hogy nem akar több lenni, igazából nem is a szuperhős dolog dominál benne, mert erősebben hat a zsarus téma, amit megfűszereztek picit ezzel a droggal elérhető képességgel. Ami nem mellékesen elég lutri, hisz csúnya mellékhatásként azonnali halál is járhat. Így szerintem bőven a szórakoztató határon belül tud maradni a film. Jamie Foxx és Joseph Gordon-Levitt párosa igazán nagyot m... több»