Én szinte semmi vicceset nem találtam benne, borzalmasan unalmas, béna jelenetekkel és párbeszédekkel. Orlando Bloom jól játszik, de ez önmagában nagyon kevés.
Nekem ez nagyon nem jött át. Két szereplő beszélget végig nagyon unalmasan, és akar valamit mondani a film, de nem igazán sikerül neki. A zenék mondjuk nagyon jók, de ez nem sokat segít rajta.
Nem indul olyan rosszul, de aztán egyre unalmasabb lesz, a vége felé pedig várja már a stáblistát az ember. Sajnos a szép tájakat sem lehet annyira élvezni, mert nem túl jó a képminőség.
Az utolsó fél óra nem olyan rossz, de a film többi része elég gyenge. Főleg a szerelmi szál, amire épül az egész film. Egyáltalán nem hihető, semmi érzelmet nem vált ki a nézőből, így a főszereplő motivációját is csak elfogadjuk, mert azt mondja a film, de átérezni nem lehet. Pedig ez lett volna az alapja az egésznek.
Az IMDb-n vígjáték is szerepel a műfajok között, de ez egyáltalán nem vígjáték, hanem egy könnyedebb dráma. Szerethető a főhős, de másfél óra is elég lett volna belőle, elég lassú a tempója.
Nagyon jó akció-vígjáték. Nagyon látványos, nagyon jók az akciójelenetek, jók a poénok is, és a történet is jobb, mint ami ebben a műfajban megszokott. Én Cenát nem igazán szeretem, de ebben a filmben ő sem volt rossz.
60 Last Breath (2025)