Fikatours_blogger

Pazar képek, lenyűgöző táj... Kb. fél óráig szórakoztatott. De négyszer negyven percen át már kegyetlenül unalmas.

Beugratós cím: a film tényleg Bamáról szól, és kevésbé a gorillákról, de érdemes megnézni a vadregényes kameruni tájak miatt.

Ami tetszett: eredeti helyszín, szigorú Weaver játéka, cuki gorillák. Ami kevésbé: a lapos dramaturgia, a múló évek ábrázolásának hiánya, és a polgárháború elbagatellizálása.

Először azt hittem, a 12 dühös ember remake-ét látom, de aztán kiderült, hogy nem. Nagyon nem. Egyedül a befejezés nem tetszett, bár nekem sem jut eszembe jobb.

Telenovella változatok egy témára
Tetszett, hogy a zárótörténet visszanyúlt az első epizódhoz.

A mosoly nélküli komédia
Rég láttam ilyen jó vígjátékot.

Nyilván más szemüvegen át kell nézni egy hetven éve készült filmet, de nekem nem sikerült ezt a szemüveget megtalálni.

Loccsan, spriccel, porba hull
A tömény akciófilm koreográfiája ötös, a forgatókönyve hót gyenge.

Ez a történet maximum a főszereplő karakterfejlődéséről szól. A dekadencia szembeállítása a nomád népek világával abszurd és hiteltelen.

Érdekes látni, hogy mások mit tartanak viccesnek.

Remek alapötlet talált ki a szerző, de sajnos nem sikerült izgalmassá tenni a film első 80 százalékát. Ugyanazokat a (felesleges) köröket látjuk, ami harmadszorra már kezd unalmas lenni, és nem viszi előre a cselekményt.

Hiába a kedvenc színészeim (Marisa és Josh), ez az alkotás harmatgyenge.

Talán először láttam Luis Guzmánt vígjátékhősnek, pedig jól áll neki.

Átlagos akciófilm, aki gerjed a krosszmocikra, azoknak biztos tetszik majd. (Szeretem Bezerédit, de Gérard Lanvin szinkronhangjának nem volt jó választás.)

Szóról szóra ugyanezt fogalmaztam meg magamban, amit Majorkas leírt.

Írtam már korábban is, de nem győzöm hangsúlyozni: az a film, amiben nincs szerethető karakter, az nem számíthat sok jóra nálam. Ebben az alkotásban ráadásul nincs szerethető történet sem. Sejtetések, befejezetlen jelenetek borzolják a néző idegeit, és aztán kapunk az arcunkba egy olyan bárgyú befejezést, ami meg aztán végképp idegen az egésztől.

A fő bajom az volt ezzel a filmmel, hogy nem volt benne szerethető karakter. A főszereplő(k) egyenesen idegesített(ek).

Bocsánat, hogy nem állok be a sorba, és nem a főszereplő súlya alapján ítélek meg egy filmet, hanem leginkább a történetvezetést helyezem előtérbe. Márpedig ezzel a krimivel az ég világon semmi baj nem volt, sőt... Csavaros, de jól követhető sztori, csattanóval a végén. Soha rosszabbat!

Az első egy órában szinte semmi nem történik, aztán úgy beindul a sztori, hogy győzd kapkodni a fejed, ha nem akarod elveszíteni a fonalat.

A kevesebb néha több
Emlékszem, amikor ’79-ben a Filmmúzeumba beültem megnézni Ridley Scott filmjét, A nyolcadik utas: a Halált, egy emberként rikoltottunk fel a nézőkkel egy sötétből előbukkanó valamire, amiről később kiderült, hogy csak egy macska. Borzongva néztük a szörny egy-egy felsejlő testrészét, amikor még azt sem tudtuk, milyen nagy, gyors és, hogy szinte elpusztíthatatlan. Leginkább attól rettegtünk a film alatt, ami nem is látszódott. A moziból kilépve mindannyian tudtuk, hogy egy alapművet láttunk. (Az űr-horror műfajban azóta sem láttam jobbat.) Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy közel fél évszázaddal később még újabb és újabb bőrt fognak lehúzni erről a történetről. Megnéztem, mert m... több»