Fikatours_blogger

Egész jó kis krimi, talán nem is lett volna szükség blődségekkel vígjátékká tompítani, de így sem rossz.

Szép film a meneküléshez vezető kilátástalanságról.

ZS
A hetvenes években ez a látvány biztos ütős lett volna, de a történet már akkor sem.

Kedves történet, szerettem.

Ismét egy értelmezhetetlenül magas átlagértékelés
A film erősen indul, majd egy végtelenül vontatott telenovellába vált át, amin a sokkoló jelenetek sem segítenek.

Nem mondanám jó filmnek, mégis leköti a figyelmet. Hitelesen ragadja meg a társadalmi különbségek között feszülő helyzetet, de a vége meseszerű, és a hitelességet igencsak visszaveti a lány utolsó "ügylete".

Kedves kis film
Ha azt hiszed, okos vagy, mert már az elején kitalálod, ki írta a leveleket, elárulom, nem ez a film csattanója. Én legalábbis ezt hittem, és kellemesen csalódtam, hogy a történet még rejteget fordulatokat.

Nem csak a túlértékeltsége miatt adtam rá két csillagot. Nekem valóban ennyire tetszett.

Maggie Smith tiszteletére választottam ezt a filmet, és bár a története nem igazán szippantott be, azért jó volt nézni a két Oscar-díjas néni újabb parádés alakítását.

Hetvennyolcban talán nem tetszett volna ez a film, de mostanra, úgy érzem, megérettem hozzá. De az is lehet, hogy egyszerűen jó visszatekinteni arra korra.

Csak Meryl Streep iránt érzett tiszteletem miatt értékelem közepesre.

Ha ezt a filmet fele ilyen hosszúra vágják, akkor is vontatott, mint egy uszály árral szemben.

Ilyen kosaras témájú filmből láttam már vagy ötöt. Az, hogy most indiánok a szereplők, nem ad hozzá semmit. Uff.

Ezúton üzenem a staffnak, hogy a főszereplő nem az a Nagy Sándor, akinek a képét felrakták. (Ő furán mutatna Adynak.) A produkciót kizárólag a költészet és Ady szerelmeseinek ajánlom, mert szépirodalmi jellege erősen túlmutat a közízlésen. Az általam adott csillagok sem az alkotás értékét tükrözik, csak az én ízlésem távolságát a művészet eme magaslataitól.

Szépen összerakott film, de nem az én stílusom. Olyan, mintha egy török sorozatot néznék az Izaura TV-n.

Legyen kéznél távirányító!
A grandiózus csatajelenetek egy idő után már érdektelenségbe fulladnak, főleg, hogy nem lehet tudni, ki kivel van, mert egyforma mezben szurkálják egymást. Történelmi értéke nem sok van a filmnek, hacsak az nem, hogy megtudtam belőle, a focit nem is az angolok találták fel.

Túl sok benne a nyűglődés. („Bocsáss meg! Nem, te bocsáss meg!” vagy hússzor.) De az utolsó félórában felpörögnek az események, aztán arcunkba kapunk egy olyan befejezést, amire senki sem számít. (Nálam ez a meglepetés emelte ki a közepes filmek halmazából. Na és persze a két színésznő alakítása.)

Jó régen láttam már az első A bostoni fojtogatót, de úgy emlékszem rá, hogy az izgalmas volt. Ez nem.