Ez valahogy nem sikerült. A film körülbelül a feléig nagyon unalmas, aztán van egy kis akció, de az is elég gyengén van kivitelezve. Sajnos nem tudok rá semmi pozitívat mondani, kétszerre sikerült végignézni.
A sztori jó lenne, de a kivitelezés nagyon nem sikerült, elég unalmas. A végén azért a kis srácot sajnáltam, hogy meghalt, pedig az egyetlen épelméjű ő volt az egész filmben.
Mintha a valóságból merítették volna, úgy tudnám megfogalmazni: olyan igazi, valós, nem túljátszott film. A szereplők mintha a hétköznapi önmagukat adnák. Érdemes megnézni.
A korábbi részek izgalmasabbak voltak. De ezt sem mondanám rossznak, mert beleillik a sorozatba, és akár folytatható is. Érdekes megközelítés ez a vérvonal jelző.
Elég jó filmnek mondható, persze hozzátenném, hogy azért nem egy mai stílusú, ezt is figyelembe kell venni. A képi megoldások sem modernek... Talán ez benne a jó.
Jó kis hülyeség! Ebben mindenből van egy kicsi: akció, vígjáték... Lehet, pont ezért jó. A valóságban is kíváncsi lennék egy olyan rendőrre, aki versenyző volt.
Jó film, de valahogy többet vártam S. Adkinstól. Az alaptörténet sem túl érdekes, ez a bosszúállós felállás már kicsit unalmas, bár tény, hogy még így nem láttam képernyőn megjelenítve. Nem hiszem, hogy még egyszer megnézem.
Szerintem jó kis film! Nem megszokott Jackie-től, kevesebb akció, több dráma. De lássuk be, nem egy mai gyerekről van szó már! Szépen bemutatja a főhősünk és Pirosnyúl közötti kapcsolatot, az elidegenedett lányának visszatérése ráadásként fogható fel.
Erről a filmről nehéz véleményt alkotni. Engem végig lekötött, és bennem volt, hogy most mi fog történni, és most... De mégsem mondanám átlagon felülinek. Maga a sztori érdekes, mert még ilyen szemszögből nem mutatták be, hogyan lehet visszatérni az életbe bizonyos helyzetből.
Nagyon jó az a sok baromság, ami ebben a filmben van. Jókat lehet rajta nevetni. A szegények közt élő asszony elég jól kezelgeti a férjét. :) Arról nem is beszélve, amikor kést akarnak beledobni, hát az nagyon kemény. Ezt érdemes megnézni mindenkinek.
Nem egy nagy durranás. A film feléig szinte semmi nem történik, utána sem fogja senki lerágni a körmét az izgalomtól. Nekem csalódás volt, mert T. Gibsont egy elég jó színésznek tartom, itt is jól játszik, ezért csodálkoztam, hogy egy ilyen középszintű filmben szerepel.
Érdekes film, ami tele van izgalmakkal, harcokkal, érzelmekkel. Teljes mértékben leköti a nézőt. Még hasonló történettel nem találkoztam, de nagyon jó megközelítés, hogy két harcos küzdelméből vesztesként kikerült felet támogatja a győztes a maradandó sérülései miatt, és közben... /nem lövök le mindent, mert akkor már nem érdekes/. Csak ajánlani tudom.
64 Hadviselés (2025)