A történet eléggé kiszámítható, nem sok meglepetést tartogat, de ez most nem is zavart. Nagyon tetszett a nyolcvanas évek hangulata, a nemzetközi környezet, és persze jó volt látni ezeket a színészeket ilyen fiatalon. A film végig bennem hagyta azt az érzést, hogy visszavágyom a gyerekkoromba. Talán ezért szerettem jobban a hangulatát, mint magát a történetet.
Sokkolt. Szinte végig. Nem szórakoztatott, nem éreztem jól magam, és biztosan nem szeretném még egyszer megnézni. Nagyon erős művészfilm, annyira, hogy nem engedi el a nézőt. Kétszer is félbehagytam, mégis folytatnom kellett. A vége letaglózott. Nem tudom kimondani, hogy szerettem ezt a filmet, mégis végig odaszegezett a képernyő elé. Olyan, mint egy ronda bibircsók valaki orrán: nem szép, mégsem tudod levenni róla a szemed. Ritkán érzem ezt egy filmmel kapcsolatban.
Gáspár Sándor ismét bizonyította, hogy kiváló színész. A nyolcvanas évek hangulata számomra külön élmény volt, hiszen gyerekként ezt a világot ismertem. A film szerintem nagyon jól mutatja be a kor rendszerének működését, még úgy is, hogy akkoriban erről nyíltan nem lehetett beszélni. Jól szórakoztam, a befejezés pedig különösen tetszett. Úgy éreztem, hogy a hatalom ugyan végül győzött, de nem kiütéssel, csak pontozással.
Igazán örültem, hogy rábukkantam erre a ritka gyöngyszemre. A színészgárda nagyon erős, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy végignéztem. Bevallom, egy kicsit szégyellem, de én ezt a filmet nem igazán értettem. Utánaolvastam, de még úgy sem állt teljesen össze. Ennek ellenére jól szórakoztam rajta, Gáspár Sándor pedig itt is nagy forma. Még egyszer biztosan nem nézném meg, de örülök, hogy láttam.
Még jó, hogy nem olvastam utána, mert lehet, hogy el sem indítom. Először azt hittem, Az öreg halász és a tenger egy újragondolt változatát látom. Aztán a film közepe felé lassan kibontakozott a történet, és rájöttem, hogy valami egészen másról van szó. Ez a stílus egyébként távol áll tőlem, mégis Matthew McConaughey olyan komor, nyers, lassú és bizarr elegyet teremtett, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Hihetetlen, de végül szórakoztatott is.
Erről a hét percről lehetne rengeteget írni... és nagyon keveset is. Én az utóbbit választom. Egyszerűen csak nézzétek meg! Hihetetlen, hogy hét percbe ennyi gondolatot, humort és emberséget bele lehet sűríteni. Zseniális. Respect!
A Jóisten mosodája... Furcsa lenne erre a filmre azt mondani, hogy „szórakoztató”, ezért nem is mondom. Inkább úgy fogalmaznék, hogy odaszögez a képernyő elé. Persze csak azt, akit érdekelnek az ilyen, valós alapokon nyugvó emberi történetek. Nekem egyetlen gondolat maradt meg igazán a végére: lehet itt vallás, hagyomány, kultúra vagy bármilyen fennkölt eszme, a végén mindig ugyanoda jutunk. Vannak jó emberek és vannak rossz emberek. Az utóbbi pedig hiába bújik reverenda vagy apácaruha mögé, attól még ugyanaz marad. Nem könnyű film, nem is ajánlanám mindenkinek. De aki megnézi, valószínűleg még sokáig magával viszi.
89 Eldorádó (1989)