Skandi

Horror kategóriában kimondottan egy jól sikerült filmnek mondanám. A rendezőnek sikerült egy olyan atmoszférát teremtenie, amely végig fenn tudja tartani a feszültséget, és a színészi alakítás is teljesen rendben van. Volt jó pár parább rész benne, néhány jump scare-szerű jelenettel. Az utóbbiból még egy kevés lehetett volna, egy jó horrorban néhány 10 percenként szerintem szükség van egyre a feszültség fenntartásához. A végén a székes ördögűzős jelenetet egy kicsit összecsapottnak és ötlettelennek éreztem, de szerintem még ezt belekalkulálva is egy jó film.

Nagyon jó, az utóbbi évek európai filmgyártásának talán egyik legjobb filmje. Ha valaki szeretne kicsit kiszakadni az utóbbi idők hollywoodi filmiparának kissé egyoldalú világából, és nem feltétlen veti meg a valamelyest lassabb (és ez nem azt jelenti, hogy unalmasabb, sőt...) cselekményű filmeket, az nézze meg bátran. Az első perctől kezdve harapni lehet a feszültséget, ami a film előrehaladtával folyamatosan csak nő, ahogy a szereplők közötti konfliktus és az azt kiváltó okok szépen lassan kibontakoznak. Engem végig lekötött.

A film röviden: tipikus bosszúállós sztori. Nekem nem tetszett, de én alapból nem vagyok oda az ilyenekért, legalábbis ebben a formában nem. Kicsit soknak éreztem a darálós, bunyózós részeket, míg a cselekményvezetést meglehetősen egyszerűnek (bár egy-két érdekesebb rész volt azért). Közel sem olyan ötletes és fordulatos, mint például a Törvénytisztelő polgár (ami szintén bosszúállós sztori). Lényegében egy akciódúsabb akciófilm volt, a koreaiaktól már jól megszokott naturalista és tabukat nem nagyon ismerő ábrázolásmóddal. Ha valaki szereti a kicsit pörgősebb, verekedősebb akciófilmet, azoknak ez jó lehet.

Az utolsó 30 percet alapul véve, a filmnek sikerül egy klisésnek kicsit sem nevezhető történetet bemutatnia, amely miatt mindenképp megéri megnézni. Az előtte lévő körülbelül 1,5 órányi felvezetést viszont szerintem feleslegesen lassúra és hosszúra nyújtották, a cselekmény, illetve a szereplők közötti kapcsolatok követése és értelmezése pedig helyenként igencsak feladja a leckét. Ennek ellenére voltak feszültebb, izgalmasabb jelenetek a film egésze alatt, és összességében mégiscsak egy jó alkotásról van szó, ami megéri az állandó odafigyelést igénylő 2 órát.

Egy zseniális film, a Martin McDonagh-tól jól megszokott borongós hangulattal és groteszk humorral kísérve, akárcsak az In Bruges vagy a Három óriásplakát Ebbing határában esetében. Colin Farrell és Brendan Gleeson alakításában ezúttal sem lehet csalódni, de a film mellékszereplői is rendkívülit nyújtanak. A film mélyen elgondolkodtató és egyben humoros, tele allegorikus utalásokkal, az ehhez társuló operatőri munka és a képi világ pedig már csak hab a tortán. Az utóbbi évek legkiemelkedőbb moziélménye, sajnos már ritka az ilyen jó film.