Adott egy tök jó történet, tök jó színészek, pénz és kb. minden feltétel, hogy abból egy jó és izgalmas film legyen, erre tökéletesen elcseszik az egészet. Nem tudom, mi történhetett a rendezői székben, de nézőként azt éreztem, hogy nem visz magával a cselekmény, és kellemetlen érzéseim vannak, miközben nézem. Unatkoztam, és kicsit sem aggódtam a gyerekért. Sőt, az elején teljesen lehetett sejteni, hogy nem is az ő gyerekét rabolták el. Aztán már senkit sem ér meglepetésként, hogy a film fő gondolata az, hogy vajon megteszed-e azt a lehetetlen dolgot, amit a saját gyerekedért megtennél, egy idegen, ráadásul bevándorló gyerekéért. A végén a „csattanó” sem ért váratlanul. A film megnézése után... több»
Ezt a műsort akkor szoktuk elővenni, amikor összegyűlik a család, és olyan produkció kell a közös tévénézéshez, amit az óvodástól a nagymamáig mindenki élvez. Fantasztikus kreálmányokat készítenek, és közben mi is tudunk versenyezni, hogy ki találja meg a tortát. A gyerekek sokszor miniversenyt rendeznek, és pontozzák magukat, hogy ki a szemfülesebb, miközben nagyokat nevetnek, ha valamit nem sikerült kitalálni. Még hosszú utazás alatt, a kocsiban is jó néznivalónak bizonyult. A főzőműsorok amúgy is izgalmasak, egy realisztikus tortás változat pedig még jobb is. Ja, és senki se lepődjön meg, ha utána a cukrászdában köt ki, mert megkívánta az ínycsiklandó látvány miatt a sütiket. A műsorvezet... több»
Szerintem marveles tucatfilm lett. Hoz egy bizonyos színvonalat, de inkább csak valami töltelékepizódként tekintek rá, mert valódi jelentősége nem volt. A Punisher – Megtorló megjelenése javított valamit a helyzeten, de amúgy ez az „elfelejtett mindenki” szenvedés nagyon unalmas. Sokkal jobbra számítottam, mert így azt érzem, hogy ott van az a felfoghatatlanul sokmillió dolláros technika, amit fantasztikus nézni, de mellette meg itt van egy unalmas történet, és ezzel kb. csak elégetik azt a pénzt a nagy semmire.
Különösen kedves film volt számomra, mert nekem is van egy gyönyörű német juhászkutyusom, akire végig gondoltam a film alatt. Szép helyeken játszódik a történet, és bemutatja, hogy milyen érzelmes kapcsolat lehet egy ember és egy kutya között. Szeretem a túlélős dokumentumokat, ezért ebben a filmben is kíváncsian szemléltem, hogyan él túl a vadonban a főszereplő és a kutyusa. Érdekes volt, és bár nincs benne sok szereplő, Brad Pitt önmagában elég ahhoz, hogy a képernyő elé ültesse a nézőket.
Sokan ajánlották ezt a filmet, mert van mondanivalója. Két olyan ember sorsát mutatja be, akiknek az élete eleve hátrányból indul, és egy rossz döntés még jobban megbonyolítja azt, hogy hogyan boldoguljanak. A főszereplő lány tudja, hogy nem szabadna a fiúval összegabalyodnia, mert az égvilágon mindenki ellenezni fogja a kapcsolatukat, és már így is számtalanszor megjárta, hogy rossz pasival kezdett, de mégis valami miatt belemegy a kapcsolatba, és a végén szívmelengetően jól végződik az egész. Nehéz sorsokról szól, de ez tipikusan egy olyan film, ami reményt ad.
Ez a mese az egy életen át tartó barátságról és egy hatalmas kalandról szól, ami egy elvarázsolt szigetre repíti őket. Tele van színekkel, zenékkel, tánccal, énekkel, humorral. Végig lekötött és izgalmas volt, néhol a gyerekeknek kicsit ijesztő a gonosz karakter. Nem egy szokványos mese, és nekem mindig érdekes, amikor ilyen különleges lényekkel teli mesét látok. A gyerekeknek is nagyon tetszett, biztosan megnézzük majd még egyszer. Azért én ajánlom moziban megnézni a képi világ és a zenék miatt, mert otthon, a képernyőn nem fogja átadni ugyanazt az érzést, mint a nagyvásznon.
Adott egy rabbi, akinek rengeteg szabálynak kell megfelelnie, és egy podcastot vezető csaj, aki viszont bármikor bármit kimondhat. Mi lesz akkor, ha a rabbi és ő egymásba szeretnek, és mennyi nehézségen kell átesniük, mire rájönnek, hogy működhet-e egyáltalán a kapcsolatuk, vagy nem? Ez a sorozat nagyon jó, szerintem az utóbbi évek egyik legjobbja. Vicces, romantikus és magával ragadó. És ha ez még nem elég, akkor ott van a rabbi testvére is, aki egy elég egyoldalú házasságban él, aminek lehet, hogy már vége. Számomra ez abszolút többszörnézős sorozat, és bár most fejeztem be a harmadik évadot, már várom a negyediket, mert még mindig tartogat izgalmakat. A harmadik évad fináléja annyira jó l... több»
Abban reménykedtem, hogy majd a Másnaposok női verzióját fogom látni, de sajnos csalódnom kellett. Tele van a film idióta poénokkal, olyanokat csinálnak a főszereplők, amiket épeszű ember nem. De ha nem foglalkozom az erkölcsi ellenkezésemmel és a szekunder szégyenérzettel, akkor jókat tudok rajta nevetni. Erre mondják, hogy ízlések és pofonok. Sajnos maradtak sokszor az alja humornál. A főszereplő színészeket viszont nem érheti egy rossz szó sem. Nagyon tetszett az alakításuk. De a film marad az egyszer nézhető kategória nálam. #elfelejtettsziget
Ezzel a filmmel bebizonyosodott, hogy mi, magyarok is tudunk könnyed romantikus vígjátékot készíteni, és hogy mennyi tehetséges színészünk van. Ez a film nemcsak egy sima romkom, hanem egy igazi nosztalgikus időutazás. Tele van a kilencvenes évek slágereivel és magyar celebekkel. Kiszámítható a végkimenetel, de addig is kapunk sok humoros jelenetet. A történet röviden: először nem bírják egymást, utána viszont szépen egymásba szeretnek, köszönhetően a lány agyrázkódásos összezavarodásának. Tetszett.
Az az ötlet, hogy betiltják a házasság előtti szexet, olyan hangulatot ad a filmnek, mintha az apokalipszis jött volna el New York városába, ahol mindenki egymásnak esik, és nyíltan ömlik a szexualitás az utcára. Ebben a világban követhetjük végig főhőseink párkeresését, akik kétségbeesetten hajszolják az alkalmi partnereket, miközben csak a legvégén ébrednek rá, hogy hello, akár együtt is lehetnénk. Lehet itt egy pontot adni arra, hogy ez az elképzelés lehetetlen, de arra kellene koncentrálni, hogy mit hoznak ki ebből a helyzetből. Nekem tetszett, romantikus, vicces, rendben volt.
Bár ennek a mesének a megcélzott korosztálya kétségtelenül az óvodások, kisiskolások köre, felnőttként mégis tudtam rajta szórakozni, kikapcsolódni. Nekem kicsit furák voltak a szereplők újfajta ábrázolásai. Maga a történet hozza a megszokott Mancs őrjárat cukiságát. Talán ami hiányzott nekem, az a mellékszereplők kihagyása. A polgármesteren kívül szinte csak új szereplők vannak benne. A dínós téma nagyon jó, szeretik a kicsik. És bár a polgi tönkreteszi a szigetet, azért nem volt itt akkora gond, mint mondjuk egy Pocahontasban.
Súlyos történet kiváló előadásban Homérosz eposza nem egy könnyed történet. Számomra meglepő, hogy a mai modern korban még így is be lehet csalni a közönséget erre a súlyos történetre. A titok, hogy tegyük tele sztárokkal a filmet, és égessünk el rá dollármilliókat, hogy a látvány felejthetetlen élményt adjon. Ülsz a moziszékben, és egyre kisebbnek érzed magad, ahogyan sorscsapásról sorscsapásra menetelnek (hajóznak) a görög harcosok, miután megnyerték a nagy trójai háborút. Ami után senkire sem az várt, amit szeretett volna. Mélyen a hatása alá kerültem.
Én azt mondom, hogy szerintem még jobb is lett ez a verzió, mint a mese. Mert élőben ez a gyönyörű tengerparti látvány fantasztikus. Nagyon jól megoldották a mesebeli dolgokat. Még a kakas is egész élethű. Dwayne Johnson pedig itt is bizonyítja, hogy kiváló színész. Nem különösen kedvelem az éneklős filmeket, de itt még a magyar szinkronénekesek is igazán jók. A mese vicces és igazán megfog benne ez a világ, ami tőlünk azért elég messze áll. Remélem, hogy lesz folytatása, mert arra is szívesen elviszem majd a gyerekeket.
Ez a mese a modern világba ülteti át a klasszikus mesevonalat, és ez nagyon jól sikerül neki. Fontos és tanulságos történetet mesél el a gyerekeknek a túlzásba vitt digitális eszközökről, felnőtteknek pedig a fiatalkori vágyak, célok beteljesítésének fontosságáról. Ez a mese felnőtteknek is szívet melengető, és a gyermekeim is élvezték. Szerencsére a régi, megszokott és bevált vonalon halad, a sok telefonozáson kívül nincsenek benne eltúlzott modern dolgok, amik a mostani gyerekfilmekben sokszor idegesítenek. Bátran ajánlom egyszeri családi mozizáshoz. Jó időtöltés lehet, hogy összehozza felnőtteket és gyerekeket.
Az olajügynök egy meglepően jó sorozat. Olyan világba vezet be minket, ami számunkra ismeretlen. Nem kímél, megmutatja, hogy kívülről azt látnád csak, hogy milyen gazdagok ezek az emberek, de közben mennyire veszélyes munka, mennyi pénz forog kockán, mekkora hazárdírozás, hogy egy kút fog-e termelni vagy nem, és hányan sérülnek vagy halnak meg közben. Az is kiderül, hogy erre pénzt keríteni is egy átláthatatlan hitelek sokasága. Közben azt is megláthatjuk, hogy egy-egy ember mögött milyen sors van, milyen traumák érték. Azért néha túlzásba esnek, hogy egy vacsoraasztal mellé nem tudnak nyugodtan leülni, mindig értelmetlen veszekedésbe torkollik, ahogyan felkapják a vizet. A második évad talá... több»
A film főszereplői két teljesen sötét srác. A film humora is meglehetősen bugyuta, tele van idióta poénokkal. Itt semmit sem kell komolyan venni, minden poén arra van, hogy nevettessen. Akkoriban, amikor ez a film is készült, nagyon sok ilyen film létezett, valahogy erre volt igény vagy nem tudom. Tinifiúként lehet, talán érdekes. Most felnőtt fejjel visszanéztem, de én nem szoktam azon bosszankodni, hogy most mekkora idiótaság, egyszerűen engedni kell, hogy betaláljanak a poénok, hiába egy oltári hülyeség az egész.
Tetszett a film. Próbáltam hibát találni abban, hogy a főszereplő két karaktert is játszik, de teljesen észrevehetetlen, hogy ugyanaz a színész látható kétszer. Különös hangulata van. Paródia is akar lenni és az, hogy szétlőnek mindenkit, elég komolytalan. A szereplők is agyalágyultak. Vannak benne filmes utalások, bár az, hogy egy maffiafilmben a Szívek szállodájáról folyik a diskurzus percekig… Az egész film egy humorbomba. A vége megadja a lehetőséget egy folytatáshoz. Vagy csak a képzeletünkre bízza a befejezést.
Nagyon le van pontozva itt a film, de szerintem egyszer simán megnézhető. Lehet, hogy nem egy nagyon izgalmas hollywoodi sztáralkotás, de azért nem is 40%-os. Jó volt látni újra az egyik bűbájos boszit, aki meglepően jól tartja magát, bár itt sokan kritizálják, hogy sok volt a plasztika. Az az igazság, hogy én az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ki a gyilkos. Nekem az egy kicsit sok volt, hogy megvágják a gyilkos kezét és egész véletlenül a másik gyanúsítottnak is pont van egy vágás ugyanott. Az sem volt túl hihető, hogy évekig nem találkoztak a nővérek, de most egy telefonhívásra azonnal odarepül a csaj. Aztán mintha a Castle-t látnám, az írónő belefolyik a saját testvére gyilkossági ny... több»
Egyszerűen ez a típusú humor nem jön be mindenkinek. Van benne azért egy-két értékelhető vicces jelenet. De Robert De Niróhoz valóban méltatlan ez a szerep. A remek színész lehet, hogy ki akarta próbálni magát az eddigi szerepeitől eltérően valami viccesebb karakterben. Szerintem az előadásmódjával nincs is semmi gond, csak hát maga a történet alpári. Zac Efron is itt még egész kedvelt volt, de azóta volt pár rossz húzása, lehetett volna az ő karrierje ennél sokkal sikeresebb is. Feledhető a film, és igyekszünk is elfelejteni.
60 Állatok (2026)