A terhessége késői szakaszában hirtelen egyedül maradt Sara váratlan mentőövet kap, amikor megérkezik Linda, az elhidegült nővére.
A középpontban Christina új életfejezete áll, amikor az egész országra kiterjeszti tervezői vállalkozását, és letelepedik egy tennessee-i farmon.
Miután fiuk tragikus módon életét vesztette egy balesetben, Rachel és Anthony úgy döntenek, a világ másik felére költöznek, hogy új életet kezdjenek. Teljes mértékben Elliotra, megmaradt fiukra koncentrálnak. A skandináv vidék nyugalmat és lelki gyógyulást ígér, azonban a család élete rövidesen fiuk lelkéért folytatott kétségbeesett harccá válik, amikor egy természetfeletti erő megszállja őt. Rachelnek nem marad más választása, küzdenie kell fiáért, miközben egyre szörnyűbb titokat fedez fel elhunyt gyermeke halálával kapcsolatban. Taneli Mustonen rendezésének főszerepeiben Teresa Palmer, Barbara Marten, Steven Cree, Tristan Ruggeri és Andres Laiapea láthatók.
/ dokumentum | vígjáték
Ricky Gervais ellentmondásos álláspontokat oszt meg a politikai korrektségről és a túlérzékenységről az emberiség végéről szóló, tabudöntögető komédia különkiadásában.
Fernandinho családapa, egykori focista és jelenlegi podcastkommentátor, akit meglep a kellemetlen sógor, Gregorio látogatása, akiről kiderül, hogy lusta és szó szerint vérszívó – vámpír.
Jimena megpróbálja rendben tartani az életét, neveli három gyermekét, versenyez a cég elnöki posztjáért, és foglalkozik (majdnem) volt férjével. Aztán találkozik Gabival, akiről kiderül, hogy a legjobb dadus a gyerekei számára.
/ musical
Egy Réunion szigetén lévő faluban a tíz éves Nelson arról álmodik, hogy nagy énekes lesz, és ezzel büszkévé teszi édesanyját, aki egyedül neveli őt.
/ akció | dráma | történelmi
1945 tavaszán Gyeongseongban, a Korea feletti japán uralom idején két fiatal felnőtt szembesül egy különös, kapzsiságból született lénnyel, és harcolnak ellene a túlélésért.
Egy galaxis népe elküld egy fiatal lányt, hogy más bolygóktól kérjen segítséget, hogy meg tudják védeni kolóniájukat egy zsarnoki hatalommal szemben.
A bűnügyi dokumentumfilm egyazon család hat megrázó halálesetét és a hihetetlen ügy középpontjában álló nőt vizsgálja: Jolly Joseph-et.
Kelly Reichardt vibráló és lebilincselően vicces alkotásában a művészet és a kézművesség világába jutunk.Egy új bemutató megnyitására készülő szobrásznak egyensúlyba kell hoznia kreatív életét a család és a barátok napi drámáival.
Cindy egy éles eszű és nyugtalan tinédzser San Pedro Garza Garcíából. Amikor elkezd egy új középiskolába járni, megkérdőjelezi a konzervatív társadalomról alkotott elképzeléseit, és megtanulja, hogy önmagának megfelelni fontosabb, mint másoknak.
/ vígjáték
Egy korábban dzsigolóként dolgozó férfit ismerhetünk meg, aki szívrohamot kap, és megpróbálja meggyőzni a fiát, hogy folytassa a szakmát.
Az írók mind elviselhetetlenek lennének? Ezt azért túlzás lenne állítani, mindenesetre András (Fekete Ernő) nem tartozik a kivételek közé. A férfi kreatív igazgatóként dolgozik egy médiaügynökségnél, de a lelkesedése már korántsem a régi. Bár első regénye leszerepelt, András mégis arról álmodozik, hogy elismert író lehet belőle. Számára a szépirodalom jelent mident, minden mást azonban megvet, így például Kata (Béres Márta) Így vagy tökéletes című spirituális bestsellerét. Mindkettőjük életét alaposan felforgatja, amikor a közösségi médiában megjelenik róluk egy közös fotó, a rajongók pedig azonnal találgatásokba kezdenek: vajon Kata és András egy párt alkot? A férfi úgy hiszi, ez a felhajtás a segítségére lehet abban, hogy új könyvét sikerre vigye. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű, és a tervét csak tovább bonyolítja egy dögös modell (Trokán Nóra), egy cseppet sem diszkrét kolléga (Dér Zsolt), egy kiégett irodalomkritikus (Hegedűs D. Géza) és két megbízhatatlan pasi (Thuróczy Szabolcs, Lengyel Tamás) feltűnése. A Megdönteni Hajnal Tímeát írója ezúttal is egy könnyed, romantikus vígjátékkal jelentkezett olyan hazai sztárok közreműködésével, mint Fekete Ernő, Trokán Nóra, Hais Dorottya, Lengyel Tamás, Hegedűs D. Géza, Thuróczy Szabolcs és Gáspár Tibor. Az Így vagy tökéletes az Intercom forgalmazásában érkezik a mozikba.
/ dráma
Munkalehetőségek és kultúra hiányában a kis baranyai falu elnéptelenedik, csak a Kántor család marad. Erzsi néni itt élt, itt akar meghalni. Anti jól jövedelmező fakitermeléssel foglalkozik, távol a családi háztól. Amikor Andriskát fölveszik a városi kollégiumba, a magányos Julin erőt vesz a depresszió. Megpróbál a hitbe menekülni, de gyötrelmei csak fokozódnak. Utolsó, zavarodott kitörési kísérlete egy szakadékban végződik.1972- Karlovy Vary: a legjobb női alakítás díja Törőcsik Marinak, a Nemzetközi Filmklubok Szövetsége Don Quijote díja; 1974 - Milánó: Arany Pecsét-díj
/ dokumentum | sportfilm
1997 és 2008 között a magyar vízilabda válogatott sikert sikerre halmozott. A film ezeknek a hősöknek a történetét dolgozza fel.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Jeanne, a kultúra és az élvezetek megszállottja. A munkásosztálybeli nő ügyesen használja intelligenciáját és báját, hogy fokozatosan feljebb lépjen a társadalmi hierarchiában. Rövidesen megragadja XV. Lajos király érdeklődését is, és gyorsan a kedvelt társává válik, anélkül, hogy tudná, hogy a lány kurtizán. Múzsaként viselkedik, és újraéleszti a férfi életkedvét. Intenzív szerelmük arra készteti őket, hogy Jeanne Versailles-ba költözzenek, szembeszegülve a társadalmi normákkal és botrányt kavarva az udvaron belül. Maïwenn rendezésének főszerepében Johnny Depp, Pierre Richard, Noémie Lvovsky, Melvil Poupaud, Pascal Greggory és Laurent Grévill láthatók.
/ dráma | életrajzi | romantikus | történelmi | zenés
Leonard és Felicia bonyolult szerelmi története, attól kezdve, hogy 1946-ban egy partin megismerkedtek, két eljegyzésen, 25 évig tartó házasságon és három gyermeken keresztül.
/ romantikus | vígjáték
Kaska és Patryk románca próbatétel elé kerül, amikor hűtlenséggel gyanúsítják egymást. A helyzetet tovább rontja, hogy a szomszédok folyton beleavatkoznak az ügyeikbe.
/ misztikus | romantikus | vígjáték
Kim Baek-doo nagy tehetség volt a birkózásban, azonban felcserepedve nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azonban egy napon találkozik egy régi barátjával, aki újra felébreszti benne a szenvedélyt.
Egy karizmatikus férfi illegális rendvédelmi szervezetet hoz létre, melyhez két fiatal srác is csatlakozik. Az indulatok és a radikális eszmék egyre komolyabb fenyegetést jelentenek. Divinyi Réka és Goda Krisztina, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon alkotópárosának új filmje Czető Bernát László kisregénye nyomán.
Trevor Noah elmeséli mulatságos utazásait a világ körül, a különféle himnuszoktól a furcsa kulturális normákig.
A parkour influencerré válni vágyó, ördögűző családból származó tehetséges fiatalember kísérteties események örvényébe keveredik egy hátborzongató szállodában.
/ vígjáték
Egy lepukkant színházi tábor különc munkatársai New York állam északi részén szeretett alapítójuk fiával összefogva próbálják életben tartani a tábort, amikor a nyári szezon kezdete előtt az alapító kómába esik.
Az iskolából hazafelé tartó Zodi egy szikla mögött egy tevecsikóra bukkan. A mindössze 12 éves srác hazaviszi a védtelen kis teremtményt, és hamarosan szoros kötelék alakul ki közöttük. Mint kiderül, Tehu egy különleges fajtához tartozik, amely kivételes gyorsaságáról ismert, és a teveversenyeken való részvétel jövedelmező jutalmat hozhat. Zodi és Tehu együtt indulnak egy izgalmas utazásra, valaki azonban mindent elkövet, hogy megkaparintsa Tehut, így ez az út egy cseppet sem lesz veszélytelen.
A minisorozat a legendás törvénytisztelő Bass Reevesről szól, az egyik legnagyobb határvidéki hősről és az amerikai történelem egyik első fekete rendőrbíró-helyetteséről a Mississippi folyótól nyugatra.
/ romantikus | vígjáték
Sammy egy független fiatal nő, akinek elege van a társkereső alkalmazásokból, elege van az éretlen férfiakból, és szeretné jól érezni magát. Tom sosem volt hajlandó sem jobbra, sem balra húzni; ő egy megállapodott férfi meleg szívvel, de hordozza a saját csomagját. Egy éjszakai szórakozás alkalmával a két idegen találkozik, és végül egy karaoke-bódéban éneklik ki részegen a lelküket. Aztán megtörténik az elkerülhetetlen. (Összejönnek.)
Miután Ginger sikeresen megszökött Tweedy farmjáról, végre megtalálta álmát – egy békés szigeti menedékhelyet az egész csapat számára, távol az emberi világ veszélyeitől. Amikor ő és Rocky kikeltetnek egy Molly nevű kislányt, Ginger boldogsága teljesnek tűnik. De a szárazföldön az egész csirkefaj új és szörnyű fenyegetéssel néz szembe. Ginger és csapata a segítségükre siet, még akkor is, ha ezzel saját, nehezen kivívott szabadságukat kockáztatják.
Mélyinterjú José Antonio Urrutikoetxea, azaz Josu Ternera, az ETA terroristabanda egyik legjelentősebb vezetőjével.