2036-ban orosz fegyveres erők vezetésével az Egyesült Államok békefenntartó osztagokat vezényel Ukrajnába, a csapatok hús-vér emberekből és androidokból állnak. A művelet során azonban számos egységet támadnak meg, Harp hadnagy pedig kemény döntést kénytelen hozni. Egy drón bombázás során 2 katona halálát okozza, hogy 38 másik életét megmentse, a büntetése azonban így is elkerülhetetlen. A katonai bíroság éles küldetésre vezényli a férfit, aki valójában sosem járt még harci zónában. Feladata szerint egy tömegpusztító fegyvert kell kiiktatnia, s csupán Leo kapitány segítségére számíthat. Leoról azonban senki sem tudja, hogy valójában android, s mindkettejük érdekében jobb, ha ez így is marad. A Szupercella rendezője, Mikael Håfström ismét egy izgalmas akciófilmmel rukkolt elő, nem csupán a sci-fi szerelmeseinek. A Halálos harcmező főszerepében a Marvel filmek sztárja, Anthony Mackie és Damson Idris látható.
/ dráma
Egy lázadó szocialistát mentális vizsgálatoknak vetnek alá, miután megtámadott egy ismeretlent. A pszichológusa szerint a gyermekkori emlékei között kell keresni a választ, a férfi szerint azonban csupán az osztályharc következtében elfojtott dühéről van szó.
Lina érzi, hogy hatalmas változás előtt áll az élete. Elkezdi felfedezni saját érzéseit, és jobban megismerni a környezetében élő embereket.
/ vígjáték
J-től a barátnője és családja is egyre csak azt követeli, hogy nőjön már fel végre, de a férfinak csak egyetlen célja van: a Nintendo verhetetlen világbajnoka akar lenni.
/ dráma | romantikus | vígjáték
David Hols évek óta esélyes a svéd miniszterelnöki posztra. Azonban sajnos nem minden alakult úgy, ahogy tervezte, így négy évre talonba kerül. Ez idő alatt beleszeret egy férfibe, történetesen Martin-ba, aki a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Davidnek meg kell birkóznia a másságával és a politika nézetkülönbségeikkel is. Mindent egy lapra tesz fel, amikor a szerelmet választja.
/ vígjáték
Egy baráti társarság minden évben ugyanazon a helyen tölti a nyári vakációt. Ez az év azonban más lesz, Ulf ugyanis szeretne máshova utazni. Mint kiderül, a fiatal férfi rákos.
Karl Jonathan Grannemann édesapjával hazaköltözik az apa szülővárosába, ahol látszólag minden csendes és nyugodt, ám csakhamar kiderül, hogy ebben a városban túlságosan féltik a gyermekeket.
Az élet nem könnyű, különösen azok számára, akik a saját anyjuk szerint is egy "technikai hiba" következményeként születtek. Helene egy gyönyörű, ám kissé zavart fiatal nő, aki meg van győződve róla, hogy édesapja - aki az ő születése előtt elhunyt - színházigazgató volt Koppenhágában. Helene mindent megtesz, hogy egy színházban dolgozhasson és ehhez édesanyja kutyája is a segítségére lesz.
Miután Dorunak, a favágónak meghal a felesége, egy másik problémával is szembesül: vissza kell küldenie az árvaházba a kis Medát, aki a neje mellett volt. Doru örökbe fogadná, ám a papírmunka drága, és olyan vidéken él, ahol kevés a munka. A favágó Dorunak meghalt a felesége. Ha még nem lenne elég ez a veszteség, egy másik problémával is szembesül: vissza kell küldenie az árvaházba a kis Medát, a lányt, aki nyolc évig volt kisegítő a felesége mellett. Lehetőség van arra is, hogy Doru örökbe fogadja, de a papírmunka drága, és olyan vidéken él, ahol a pénzszerzés egyetlen legális útja a favágás és a tehenészet. Miután mindent megpróbált, hogy megtartsa Medát, Doru rájön, a siker érdekében a törvény rossz oldalára kell állnia. (HBO)
A banda ismét egy nagy balhéra készül, eközben azonban egy hatalmas felfedezést is tesznek.
/ romantikus | vígjáték
Cederqvist egy ruhagyárba érkezik felügyelőként azzal a céllal, hogy felmérje és hatákonyabbá tegye a termelést. Az itt dolgozó hölgyek eleinte gyanakodva méregetik őt, ám miután a férfi vásárol egy autót, illetve kiderül az is, hogy hatalmában áll bárkit könnyebb munkával járó pozícióba áthelyezni, mindenki megváltoztatja az álláspontját.
Isabella mindössze 18 évesen vált sztárrá a 90-es években, amikor kiadott egy sikeres lemezt. Aztán nem lett folytatás, és két évtized elteltével egy kis vidéki bárban énekelgeti a régi slágereit, a fia pedig gitáron kíséri őt. A furcsa anya-fia kapcsolatot egy másik nő kezdi veszélyeztetni, Bruno ugyanis megismerkedik Ariannával.
Márkust teljesen véletlenül bezárja a felesége a lakásukba. Orsolya órákra távozik, ez idő alatt pedig a férfi révületbe esik, az emlékek és hangulatok megrohamozzák őt. Ebben a kábulatban szembesül a világhoz fűződő viszonyával, s újraértékeli azt.
Nem sokkal azt megelőzően, hogy Akeem Joffer (Eddie Murphy) végre Zamunda jogos királyává válna, a trónörökös rádöbben, hogy van egy soha nem látott fia az Egyesült Államokban. Lavelle (Jermaine Fowler) Queensben éli megszokott életét, mit sem sejtve arról, hogy ő maga is egy afrikai uralkodócsalád leszármazottja. Haldokló apja, a király (James Earl Jones) utolsó kívánságának eleget téve Akeem herceg és Semmi (Arsenio Hall) újra felkerekedik, hogy megtalálják az elveszett fiút. Az 1988-as kultikus vígjáték, az Amerikába jöttem népszerű karakterei több mint három évtized után visszatérnek a mozivászonra a Paramount Pictures égisze alatt a díjnyertes Craig Brewer (a szintén Murphy főszereplésével forgatott A nevem Dolemite direktora) rendezésében az első rész sztárjaival, Eddie Murphyvel és Arsenio Hallal a főszerepekben. Az Amerikába jöttem 2 Magyarországon a UIP-Duna forgalmazásában látható a mozikban.
A Homecoming egy pszichológiai thriller, amely Heidi Bergman (Julia Roberts) szociális munkáson és Walter Cruz (Stephan James) veteránon keresztül mutatja be a háborúból visszatérő katonák lelki kezeléséit és ennek hatásait, hogy visszailleszkedhessenek a civil életbe.
Egy 23 éves lány, Dylan Pettersson története, aki egy svéd kis szigeten nagyratörő álmokat sző. Minden vágya ugyanis, hogy táncos lehessen.
/ dokumentum | életrajzi | sportfilm
A dokumentumfilm Osaka karrierjét követi nyomon, aki 2019 augusztusában a U.S. Openen debütált, majd minden Grand Slamen részt vett. Láthatjuk, hogyan készül a 2020-as Tokiói olimpiára.
Heidi Klum és Tim Gunn 10 befutott tervezőt mentorál a műsor új évadában is, hogy bemutassák a divat legújabb irányzatait.
Richie óráját ellopják egy erőszakos rablás közben, és a megalázó képek elterjednek az interneten. A rappernek helyre kell hoznia hírnevét, hogy megmentse karrierjét.
/ dráma
Két fiatal lány Franciaország egyik legelitebb balettakadémia táncosaként a sikert hajszolja, hogy egyszer az Opéra national de Paris tagjai lehessenek. Úgy tűnik azonban, hogy csupán egyikükkel kötnek majd szerződést.
2017. márciusában Lukas Franke egy cyber-támadás áldozatává válik. Minden személyes adata rossz kezekbe kerül, terroristák használják fel azokat. Lukas-nak nehéz dolga lesz bebizonyítani ártatlanságát. Családja és barátai is megkérdőjelezik ártatlanságát. Az elkövetők utáni elkeseredett kutatása során Lukas egy másik áldozat nyomára lel, ő Lena Arandt. Ettől kezdve együtt próbálnak a tettesek nyomára bukanni.
/ kaland | romantikus | vígjáték
45 éves korában Rosa (Candela Peña) rádöbben, hogy voltaképpen sosem irányította a saját életét, és a többiek igényeit mindig a sajátjai elé helyezte. A nő úgy dönt, hogy elmenekül monoton élete elől. Rose elindul, hogy beteljesítse régi álmát, és saját vállalkozást hozzon létre. Azonban bármennyire is szeretné ezt a változást, régi életét nem lesz könnyű maga mögött hagynia. Apja, testvérei és lánya nem nélkülözhetik, és Rosa rádöbben, hogy több dolog szükséges az életének megváltoztatásához, mint azt korábban hitte. Iciar Bollaín a film rendezése mellett Alicia Lunával jegyzi a forgatókönyvet is. A Rosa esküvője a Cirko Film forgalmazásában a mozikban.
/ vígjáték
Philippe Lacheau meghívott tíz színészt és humoristát, akiknek mindössze egy szabályt kell követniük hat órán keresztül. Aki nevet, kiesik. A nyertes ötenezer euróval távozik, amit az általa választott szervezetnek adományoz.