Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 6743  | 

Legjobb filmek a Netflixen

Noah-nak, a 11 éves, szociális fóbiával küszködő srácnak meg kell birkóznia a középiskola jelentette kihívásokkal. Ebben lel érzelmi támogatásra egy életvidám ölebben, Haverben. 

A középiskolás diáktalálkozóra tartva az immár fiatalemberré érett Morisaki ismerős arcot pillant meg a vonatállomáson: mintha egykori szerelmét látta volna. Mit hozhat most, annyi év után a nagy találkozás?

63 2019

/ sci-fi

Egy különleges erővel bíró, kétségbeesett fiatalember egy kisebb bűncselekmény elkövetése után összecsap a militarizált rendőrséggel.   

Sam Jay humorista és a Saturday Night Live szerzőjének önálló stand up estje.

A kamasz Tony Toretto a sebesség megszállottja, csak úgy mint a barátai. Ez épp kapóra jön egy magas rangú kormányhivatalnoknak, aki felbéreli a srácokat, hogy épüljenek be egy utcai autóverseny-sorozat szervezői közé - ahol rengeteg a bűnöző.

A brazil humorista, Afonso Padilha önálló esjte, melyben szóba kerül gyermekkora és pályafutásának kezdetei is. 

Bastian (Luke Mockridge) zenei karrierjét nem koronázza túl nagy siker, s úgy tűnik, a magánélete is kisiklott. Miután a barátnője, Fine (Cristina do Rego) szakít vele, szinte borítékolható, hogy a közelgő karácsony nyomasztó hangulatban telik majd. Figyelemelterelésként hazautazik a családjához, amikor azonban a bátyja, Niklas (Lucas Reiber) Fine oldalán jelenik meg a családi összejövetelen, Basti a boldog jövőbe vetett utolsó reményt is elveszíti.

Tully és Kate 1974-ben találkoztak, és azóta különös kapcsolat köti össze őket. Kate meglehetősen félénk és visszahúzódó, míg Tully inkább a menő csajok klubját erősítette, mindig is merész és sikeres volt. A két ellentétes személyiség közt mégis olyan erős kötelék alakul ki, hogy életük minden apró kis mozzanatát megosszák egymással. Egy veszekedés azonban régi sebeket tép fel, és radikális változást hozhat az elválaszthatatlan pár életébe.

A gazdasági recesszió ideje alatt egy új kábítószer jelenik meg a piacon, amely tovább mélyíti a rasszizmus által ásott árkokat.

Shea és Syd Mcgee a Mcgee stúdióból családoknak segít otthonaik felújításában. A cél az álomotthon, saját ízlés szerint.

A tribhanga egy ősi Odissi tánc, amely nem csupán elbűvölő és érzéki, hanem tele van szenvedéllyel. Három fiatal táncos, Nayan, Anu és Masha életét ismerhetjük meg, akik élete a tánc. Három generáció története ez, ahogy próbálják összetartani egyre jobban széthulló családjukat.

1907-ben hatalmas változás áll be az irodában dolgozó nők mindennapjaiban. A férfiak világában kell helytállniuk, amely nem bánik igazán méltóságteljesen velük.

Haiti nyomornegyedében bandaháborúk dúlnak. 2Pac és Bily, a két bandavezér számos összetűzésbe keveredik, ráadásul az sem javít a kapcsolatukon, hogy ugyanabba a nőbe szerelmesek.

Geirr a harmincas éveit tapossa. Egy szörnyű baleset után a férfi deréktól lefelé teljesen lebénult, házasssága válságban van. Felesége végső elkeseredésében felkeres egy terápiás csoportot, amely talán mindkettőjüknek segíthet.

Allison és Carlos rádöbbennek, hogy állandóan mindenre nemet mondanak. A házaspár épp ezért úgy dönt, hogy tartanak egy igen napot, amely csakis arról szól majd, hogy a gyerekek hozhatják a szabályokat. Azt azonban egyikük sem sejti, milyen elképesztő családi kaland vár mindannyiukra, amely bár nagyon fárasztónak ígérkezik, egyúttal mindannyian közelebb kerülnek egymáshoz.  Az Igen nap egy felemelően kalandos családi film Miguel Arteta rendezőtől, amelynek főbb szerepeiben Jennifer Garner, Édgar Ramírez, Hayden Szeto, Nat Faxon, June Diane Raphael, Michelle La és Jessica Jade Andres látható.

Brian Regan önálló stand-up comedy előadása.

Stig Helmer és barátja, Ole ezúttal az Alpokba indulnak kiruccanni. Az persze egyáltalán nem tartja vissza egyiküket sem, hogy nem tudnak síelni.

Valaki hatalmas mennyiségű hasissal érkezik Kalle osztálytalálkozójára, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a cucc az éppen börtönbüntetését töltő Paterné, akiről köztudott, hogy egy pszichopata.

Larisa egy román tengerparti kisvárosban élő átlagos lány. Anyjával, anyja rendőr élettársával és a szélütéses nagymamával él egy blokklakásban. Mint legtöbb kortársa, ő sem szeretne mást, mint menő lenni: az iskola legkapósabb fiújával járni, szép ruhákat venni, puccos szórakozóhelyekre járni, és persze arra, hogy erről mindenki értesüljön közösségi oldaláról. A dolgai azonban nem a vártak szerint alakulnak, főleg, ha egy befolyásos ember lánya a vetélytársa.

Ebben a svéd családi filmben az Andersson-család nyaralásának kalandjait követhetjük nyomon. A családfő horgászszenvedélye miatt nem Görögországba, hanem Svédország déli részére mennek egy tengerparti kempingbe.

A dokumentumfilm bemutatja, hogyan manipulálták az iskolaügyet, és milyen módon követték el az egyik legnagyobb átverést, amely során a gazdag és híres emberek gyermekeit ismert és elit egyetemekre juttatták be.

Conny kémiatanárként dolgozik, és kábítószer problémákkal küzd. Emiatt rövidesen börtönben találja magát, ahol alkalma nyílik a szökésre, rabtársai azonban mélyebbre rántják az alvilágban.

Bár Stig-Helmer még sohasem golfozott, ez nem tántorítja el attól, hogy elfogadjon egy komoly kihívást.

A Bocs, hogy élek című olasz vígjáték történetének fókuszában egy fiatal építész áll. Serena, a világot látott, kiváló szakember hazatér Olaszországba és lázas álláskeresésbe kezd. Idővel ráébred, hogy otthon cseppet sem olyan nyitottak az emberek az új dolgok irányában, mint azt ő külföldön tapasztalta. Elkeseredésének kellős közepén találkozik egy meleg fiúval, Francescóval, aki mellé áll és támogatja. Szoros barátság szövődik kettejük között és karöltve próbálják meg az élet nehézségeit túlélni.

Egy rendőrfelülgyelőt Milánóba hívnak egy gyilkossági üggyel kapcsolatban, mivel az áldozat ugyanazon a helyen nőtt fel, ahol ő maga is.

Paolo és Mia, az introvertált eladó és az extravagáns várandós nő útra kel, hogy megtalálják Mia születendő lányának édesapját. 

Egy experimentális opera Robert Wilson, Marina Abramovic, Antony Hegarty és Willem Dafoe közreműködésében, ami Abamovic életrajzán alapszik. Interjúkat, próbákat láthatunk, és betekintést nyerünk az egyedi folyamatba, ami nyomán megszületett ez a szokatlan előadás.

Andrea Singernek a stand up az élete, a fiatal nő eddigi élete során a pályafutását még a magánélete oltárán is feláldozta. Azonban amikor rátalál álmai hercegére, minden megváltozni látszik. De vajon a férfi tényleg annyira tökéletes, mint amennyire első pillantásra tűnik?  

Egy fiatal prostituáltat holtan találnak. Germi nyomozó veszi kézbe az ügyet, a szálak pedig az alvilág eddig ismeretlen helyére vezetnek.

A nyári vakáció során egy tengerparti városkában a 16 éves Deniz szeretné felkelteni gyermekkori szerelme figyelmét, azonban ehelyett szerelmi háromszögbe keveredik.