2019.04.30   szerző: csd   hozzászólások: 4

Valószínűleg sokan találkoztak már azzal a keserű élménnyel, amikor hatalmas várakozással telve a csalódottan kénytelenek távozni a moziból.

10 legendásan rossz film, melyet sosem felejtünk el!

Rengeteg olyan nagyszerű produkció látott már napvilágot, amelynek sikerén fellelkesülten az alkotók elkészítették a folytatást, ám az szinte nyomába sem érhetett az eredeti változatnak. De akad olyan film is, amelynek alapkoncepciója sem áll túlságosan stabil lábakon.

A Maszk fia persze tipikusan egy ellenpéldája a fentebb említett eseteknek. A filmet valójában már alapból alacsony érdeklődés előzte meg. Az sem mellékes, hogy a nézők Jim Carrey zseniális alakítását sem láthatták újra, amely annyira emlékezetessé tette az eredeti filmet.

Hegylakó 2. merőben látványosabb volt az első résznél a maga futurisztikus képi világával, a rajongók többsége mégsem tudott mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a film tiszteletlenül a sarokba vágta az első rész minden olyan elemét, amely egyedivé tette ezt az univerzumot.

M. Night Shyamalan kétségtelenül napjaink egyik legbravúrosabb rendezője, Az utolsó léghajlító adaptációja azonban tragikus módon félresikerült. A rendező mintha nem igazán lett volna tisztában a franchise lényeges motívumaival, így hatalmas csalódást okozott a produkció a rajongók többségének.

Mi most mindössze három filmet említettünk meg, az alábbi listánkon azonban összeszedtünk tíz olyan produkciót, amelyek sajnos nem váltották be sem az alkotók, sem a szakma, de legfőképp sem a nézők hozzá fűzött reményeit.

#10

akció | családi | fantasy

A világot négy nagy királyság uralja, mindegyiküket egy elem jellemez, az az elem, mely felett hatalommal rendelkeznek. A Víz, a Levegő, a Föld és a Tűz birodalma között hosszú... több»

#9

horror | sci-fi

A világ legrosszabb filmjeként ismert alkotásban ufók támadnak a Földre, zombikká és vámpírokká támasztják fel a halottakat, hogy azok az emberekre támadjanak.

#8

64 Hegylakó 2.  (1991)

akció | fantasy | kaland

2024-ben a 75 éves, öregségével megbékélt McLeod, a Hegylakó visszaemlékezik hazájára, a Zeist bolygó lakóira, és arra a pillanatra, amikor 500 évvel ezelőtt barátja és... több»

#7

családi | fantasy | vígjáték

Tíz esztendő telt el első látogatása óta, de Edge City lakói még mindig nem heverték ki azt a felfordulást, amit Loki (Alan Cumming) varázslatos maszkja okozott. S most újra itt... több»

#6

akció | családi | kaland

Christopher Reeve immáron negyedszer indul harcba a világ legnagyobb szuperhõse képében, és részt vett a negyedik rész történetének kidolgozásában, ahol a nukleáris leszerelés... több»

#5

67 Egyiptom istenei  (2016)

akció | fantasy | kaland

Az Egyiptom istenei című akciófilmben Set, a sötétség könyörtelen istene elfoglalta Egyiptom trónját. A birodalomban ezáltal eluralkodott a káosz és a rettegés. Egy maréknyi... több»

#4

35 Love Guru  (2008)

romantikus | sportfilm | vígjáték

Pitka egy amerikai, akit gyermekként egy indiai asram kapujába tettek és akit ily módon guruk neveltek fel. Felnőttként Pitka visszaköltözik az Egyesült Államokba, hogy nagy... több»

#3

akció | kaland | sci-fi

Négy fiatal kívülálló tudós egy alternatív, veszélyes univerzumba teleportál, melytől örökre megváltoznak fizikai adottságaik. A csapat tagjainak meg kell tanulniuk, hogyan... több»

#2

családi | kaland | krimi

A kínaiak elleni győztes meccs utáni ünneplésben meggyilkolják a francia focicsapat edzőjét, és eltűnik a férfi gyémántgyűrűje, a "Rózsaszín párduc". Az ügyet a... több»

#1

akció | kaland | sci-fi

Jupiter Jones (Mila Kunis) születésekor a jelek azt mutatták, nagy jövő áll előtte. A lány hiába várja a jóslat beteljesedését, semmi nem történik, vécéket takarítva... több»