A börtönben játszódó filmes történetek száma folyamatosan emelkedik (évek óta), mert az embereket érdekli ez a különleges világ, melynek saját szabályai vannak. A börtönökben a túlélés a legfontosabb, és a tisztelet, illetve az elismerés kivívása a többi rab szemében. A börtönös filmek többnyire ezen téma körül forognak, bemutatva a kiszemelt főhősök küzdelmeit. A börtönös filmek kategóriáján belül helyezkednek el a szökéseket feldolgozó alkotások, melyekben nem annyira a belső harc, mint maga a megpattanás a lényeg. Ilyen a listámon előkelő helyet elfoglaló 1973-es Pillangó is, mely igaz történetet dolgoz fel, és amelynek alapsztoriját én könyvben is elolvastam. A végső sorrend kialakításában szempont volt nálam a hitelesség és a szórakoztató érték is, mely szempontok gyakran ellentétesen hatnak: vagy megvan a hitelesség, de csökken a szórakoztató érték, vagy fordítva: erős a szórakoztató hatás, de bizony sérül a hitelesség. A listán legelső az 1973-as Pillangó, ezüst érmes A remény rabjai (1994) és bronzérmes Sylvester Stallone klasszikusa, A bosszú börtönében (1989).

#10

74 Bilincs és mosoly  (1967)

(7) (7)

dráma | krimi

Luke (Paul Newman) néhány parkolóóra megrongálása miatt börtönbe kerül, ám ez sem töri le szakadatlan jókedvét, nem hagy fel az őrök és a rabtársak ugratásával. Mikor... több»

Tizedik egy újabb klasszikus.
#9

70 Vitathatatlan  (2002)

(5) (1)

akció | dráma | krimi | sportfilm

A nehézsúlyú ökölvívó világbajnokot, Iceman Chamberst (Ving Rhames) nemi erőszak vádjával börtönbe zárják. Iceman tombol, hisz profi ökölvívói karrierje csúcsán... több»

Kilencedik Mike Tyson ki nem mondott sztorija a börtönben.
#8

78 Maga a pokol  (2003)

(5)

akció | dráma | thriller

Nagy pénzek forognak kockán Kelet-Európa egyik legkorruptabb börtönében, ahol a rabok gladiátorokként, életre-halálra küzdenek. A brutalitás, a nyereségvágy és az... több»

Nyolcadik a Maga a pokol, rengeteg bunyóval.
#7

akció | krimi | sci-fi | thriller

2013-ban az Egyesült Államok már korántsem a szabadság hazája. Az országot egy végletekig diktatórikus kormány irányítja, amely az élet minden lépését szabályozza. A világ... több»

Hetedik ez a futurisztikus börtönfilm.
#6

83 Szökés Alcatrazból  (1979)

(11) (6)

dráma | életrajzi | krimi | thriller

HBO Max

Az Alcatraz börtön Amerika egyik legkeményebb helye, ahonnan még soha nem szökött meg egyetlen elítélt sem egészen 1960-ig. Ekkor került oda Frank Morris, a híres-hírhedt... több»

Hatodik egy régi klasszikus Clint Eastwood főszereplésével a világ egykoron leghíresebb börtönéből.
#5

62 Börtöncsapda  (1990)

(2)

akció | krimi | misztikus | thriller

Burke pályafutásának legkeményebb feladata egy őrült pszichopata gyilkos börtönbe juttatása. Ennek sikeres teljesítése után úgy érzi, hogy megérdemelne egy kis pihenést. A... több»

Ötödik a Börtöncsapda
#4

84 Az elítélt  (2008)

(6)

dráma | krimi

Netflix

Miután akaratlanul megöl egy betörőt, aki betört az otthonába, Wade Porter, az odaadó, ígéretes jövő előtt álló családapa mindent elveszít. Bűnösnek találják gyilkosság... több»

Negyedik a Felon, mely benned marad, ha bevállalod.
#3

81 A bosszú börtönében  (1989)

(7) (2)

dráma | krimi | thriller

Frank Leone (Sylvester Stallone) igazi mintafegyenc. Elfogadta, hogy korábbi bűnéért meg kell bűnhődnie, ezért a legmesszebbmenőkig betartja a börtön szigorú szabályait. Tudja,... több»

Harmadik helyezett Stallone filmje, mely ugyan a kevésbé reális filmek közé tartozik, viszont kimondottan szórakoztató. Annak idején rongyosra néztem VHS kazettámon.
#2

93 A remény rabjai  (1994)

(263) (57)

dráma

Andy Dufrense-t, az éles eszű bankárt 1946-ban kettős gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönre ítélik. Miután bekerül a büntetés-végrehajtó intézetbe, szembesülnie... több»

Második helyezett A remény rabjai, mely évek óta vezeti az IMDb örök-ranglistáját.
#1

84 Pillangó  (1973)

(15) (19)

dráma | életrajzi | krimi

A világtól elzárt szigeten lévő Guyana-i Ördögsziget a világ egyik legkegyetlenebb börtöne. Pillangót, a kisstílű tolvajt ide zárták be, mivel alaptalanul megvádolták, majd... több»

Első helyezett ez a valós alapú, 1973-as film Steve McQueen főszereplésével.