A legendás színész, Sean Connery (galériánkban) már a 2003-as A szövetség után úgy döntött, végleg felhagy a színészkedéssel. Élete utolsó közel két évtizedét inkább a családja körében és birtokára visszavonulva élte le. Ez is közrejátszott abban, hogy már nem vállalta el George Lucas felkérését egy újabb közös mozira.

George Lucas nagyon nagy terveket szövögetett az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága mozi kapcsán. Azt szerette volna, ha a Jones család három generációja szerepelne egyszerre a mozivásznon: az idősebb Henry Jones, Indiana Jones és az ifjú Mutt Williams. Ehhez viszont meg kellett volna nyernie a projekthez az addigra már visszavonult Sean Conneryt.

Mint tudjuk, ez nem sikerült neki. Sean Connerynek addigra végleg elege lett a hollywoodi felhajtásból, és ahogy arról egy korábbi interjújában beszélt, a hozzá nem értő idiótákból, akik filmeknek zöld utat adnak. Úgy érezte, hogy egyre nagyobb a szakadék azok között, akik tudják, hogyan kell jó filmet készíteni és azok közt, akik ezeket jóvá is hagyják.

Sajnos még az első ránézésre igen ambiciózus Indiana Jones és a kristálykoponya királysága sem volt elég vonzó számára, hogy megváltoztassa a döntését. Így azt már sosem tudjuk meg, hogy a film nagyobb sikert aratott volna akkor, ha ő is szerepel benne. Mert nélküle – és nem feltétlenül miatta – eléggé leszerepelt.

George Lucasnak egyébként több ötlete is volt arra az esetre, ha Sean Connery nemet mond. Egyfelől szóba jött a karakter újra castingolása, de ehhez egy olyan igazi nagyágyút kellett volna találni, aki felér Sean Connery szintjére és mellesleg nem ragyogja túl Harrison Ford sem. Ilyen névből nem sok volt akkoriban Hollywoodban, legfeljebb Jack Nicholson vagy Clint Eastwood jöhetett volna szóba. De szerencsére nem jött.

A másik ötlet az volt, hogy egyszerűen kiírják a karaktert a filmből, és végül ez is lett a megoldás. Indiana Jones apja csak említés és egy fénykép szintjén került bele a filmbe.

akció | kaland

SkyShowtime (2023.02.14.)

A hidegháború éveiben járunk. Indiana Jonest, a régészprofesszort egyre gyanúsabbnak tartják a hatóságok, az egyetemről pedig ki akarják tenni a szűrét. Jones megismeri a... több»