2019.06.12   szerző: csd   hozzászólások: 0

Tavaly ősszel számoltunk be arról, hogy hivatalosan is elkészülhet a 2000-ben mozikba került Gladiátor folytatása.

Most már biztos, jön a Gladiátor 2, és azt is tudjuk, mikor játszódik

A filmet ugyanabban az évben 11 kategóriában jelölték Oscar-díjra, amelyek közül 5-öt haza is vihetett. A múlt év óta azonban szinte semmit sem lehetett hallani a Gladiátor 2 előkészületeiről. A napokban viszont közös interjút adott a film két producere, Walter F. Parkes és Laurie MacDonald.

Noha a páros jelenleg legújabb filmjük, a Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül promóján dolgozik, néhány izgalmas információt elárultak az új Gladiátor filmmel kapcsolatban is. „Ridley Scott mellett egy nagyszerű íróval, Peter Craiggel is együtt dolgozunk a filmen” – nyilatkozta MacDonald. Parkes pedig hozzátette, hogy a folytatás 25-30 évvel az első rész cselekménye után játszódik majd.

Peter Craig neve így elsőre talán ismeretlenül csenghet a legtöbb néző számára, tudni kell róla azonban, hogy egyáltalán nem kezdő a szakmájában, hiszen Craig korábban olyan filmek forgatókönyvén dolgozott, mint Az éhezők viadala: A kiválasztott mindkét részén, a Tolvajok városa, illetve a 12 katona.

86 Gladiátor  (2000)

akció | dráma | kaland

Maximus (Russell Crowe) közkedvelt és jónevű római katona, aki az idős uralkodó, Marcus Aurelius bizalmát is élvezi. Ám ezt Marcus Aurelius féltékeny és őrült fia, Commodus... több»