Hamarosan érkezik a mozikba a 2021-es váratlan siker, a Senki folytatása, ennek apropóján pedig összeállítottunk egy listát az idei év akciófilmjeiről!
Akad köztük akció-vígjáték, szuperhős világ újragondolás, thriller, Budapesten forgatott és animációs alkotás is, ami a közös bennük, hogy idén a Mafab közösség eddigi szavazatai alapján ezeket a filmeket kedvelte leginkább a műfajban.
Amit mindenképp érdemes elmondani a lista kapcsán, hogy ha igazán ütős Tom Hardy-filmre vágytok, akkor a Pusztítás mellett mindenképp csekkoljátok a Gengsztervilág című sorozatot is, ami nem csak az epikus főcímdala miatt remek.
Illetve, ha ti is úgy voltatok a Jack Quaid főszereplésével készült Novokainnal, ahogyan a nemzetközi közönség, akkor ajánljuk az ugyanezen a címen 2001-ben kijött Steve Martin-filmet (Novocaine), amiben Martin egy fogorvost alakít, akinek teljesen felfordul az élete. Martintól akkoriban viszonylag szokatlanabbnak számított ez a típusú, nem tisztán vígjáték, és nem is hallotttunk róla sokat, de mindenképp érdemes adni neki egy esélyt.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb! Ha pedig nyár végére egy jó kis akciófilmre vágynátok, akkor irány a mozi, mert csütörtöktől játsszák itthon is a Senki 2-t!
86 Mission: Impossible - A végső leszámolás (2025)
(37) (12)
Mozikban
Életünket a döntéseink határozzák meg. Az akció-thriller sorozat legújabb része nem sokkal az első film eseményei után folytatódik. Az Entitás a világ nukleáris fegyverei... több»
Szereplők: Tom Cruise, Simon Pegg, Angela Bassett, Ving Rhames, Hayley Atwell
76 Az Amatőr (2025)
(22) (8)
Disney+
Charlie Heller, a zseniális, de zárkózott kriptográfus a CIA egyik eldugott alagsori irodájában dolgozik a Langley-i főhadiszálláson. Világa összeomlik, amikor felesége meghal... több»
Szereplők: Laurence Fishburne, Rami Malek, Jon Bernthal, Rachel Brosnahan, Caitriona Balfe
76 A könyvelő 2. (2025)
(34) (11)
akció | dráma | krimi | thriller
Amazon Prime Video
Christian Wolffot Marybeth Medina pénzügyminisztériumi ügynök hozza elő rejtekhelyéről, miután egy hozzájuk közel álló személyt ismeretlen bérgyilkosok megölnek. A... több»
Szereplők: Ben Affleck, J.K. Simmons, Jon Bernthal, Cynthia Addai-Robinson, Betsy Baker
74 Novokain (2025)
(16) (5)
akció | krimi | thriller | vígjáték
Egy szelíd modorú, introvertált férfi egy ritka genetikai rendellenességgel születik, amely érzéketlenné teszi őt a fizikai fájdalomra. Amikor új kedvesét túszul ejtik egy... több»
Szereplők: Jack Quaid, Amber Midthunder, Jacob Batalon, Ray Nicholson, Matt Walsh
73 Balerina (2025)
(26) (8)
akció | krimi | musical | thriller | vígjáték
Eve személyes bosszúhadjáratot indít, amely során John Wick világának sötét és veszélyes alvilágában kell navigálnia, miközben saját identitását és helyét keresi ebben a... több»
Szereplők: Keanu Reeves, Ana de Armas, Norman Reedus, Ian McShane, Anjelica Huston
72 Államfők (2025)
(12) (4)
Amazon Prime Video
A film két világvezetőt követ, akik kénytelenek együttműködni egy globális összeesküvés megakadályozásában. Idris Elba a brit miniszterelnököt, Sam Clarke-ot, míg John Cena... több»
Szereplők: Idris Elba, John Cena, Carla Gugino, Sharlto Copley, Priyanka Chopra
71 Predator: Gyilkosok gyilkosa (2025)
(18) (4)
Disney+
Három legendás harcos – egy bosszúra éhes viking anya, egy nindzsa, aki a szamuráj testvérével küzd, és egy második világháborús pilóta, aki kozmikus rémségekkel néz... több»
Szereplők: Michael Biehn, Rick Gonzalez, Lindsay LaVanchy, Louis Ozawa Changchien, Felix Solis
71 Mennydörgők* (2025)
(25) (17)
akció | kaland | krimi | sci-fi
Disney+ (2025.08.27.)
A Mennydörgőkben a Marvel Studios egy szokatlan antihősökből álló csapatot állít össze –Jelena Belova, Bucky Barnes, Red Guardian, Ghost, Taskmaster és John Walker. Miután... több»
Szereplők: Florence Pugh, David Harbour, Sebastian Stan, Julia Louis-Dreyfus, Olga Kurylenko
61 Pusztítás (2025)
(29) (3)
akció | dráma | krimi | thriller
Netflix
A történet egy balul elsült drogüzlettel veszi kezdetét. A továbbiakban egy politikus fia is életveszélybe kerül, akit majd egy rendőrnyomozó próbál megmenteni. több»
Szereplők: Tom Hardy, Forest Whitaker, Timothy Olyphant, Luis Guzmán, Jessie Mei Li
73 Senki 2 (2025)
(13)
Mozikban
Visszatért – intenzívebb és veszélyesebb, mint valaha. A 2021-es Senki című akcióthriller áttörő sikere után az Emmy-díjas Bob Odenkirk (Better Call Saul) ebben a várva... több»
Szereplők: Sharon Stone, Christopher Lloyd, Bob Odenkirk, Connie Nielsen, Colin Hanks