A kevés ázsiai filmek egyike, amelyet kedvelek. Sorozatgyilkos után folyik a nyomozás, a bűnügy a valóságban is megtörtént. A gyilkosságok áldozatai nők, vagy bakfislányok, az elkövetés módja mindig azonos és a gyilkosságok idején mindig egy adott dalt kértek a rádióban. A bűntények 1986-ban, Koreában egy vidéki kisvárosban kezdődtek, az emberi jogok nem olyan fontosak még mint korunkban. Rendszeres a rendőri erőszak. A kihallgató szoba egy lerobbant pince, ahol veréssel veszik rá a gyanúsítottakat a beismerő vallomásra. Időnként megszólal a légvédelmi sziréna, az iskolában elsősegély-tanfolyamokon és gáztámadás esetén végrehajtandó menekülési gyakorlatokon vesznek részt a gyerekek. A nyomozás egyik résztvevője a helyi detektív meglehetősen faragatlan, tahó rendőr, Szöulből érkező társa kulturáltabb, de az alaposabb nyomozás alatt is folytatódnak a gyilkosságok. A film jellegében hasonlít a „Zodiákus”-ra és bizonyos mozzanataiban a „Hetedik”-re.
A kevés ázsiai filmek egyike, amelyet kedvelek. Sorozatgyilkos után folyik a nyomozás, a bűnügy a valóságban is megtörtént. A gyilkosságok áldozatai nők, vagy bakfislányok, az elkövetés módja mindig azonos és a gyilkosságok idején mindig egy adott dalt kértek a rádióban. A bűntények 1986-ban, Koreában egy vidéki kisvárosban kezdődtek, az emberi jogok nem olyan fontosak még mint korunkban. Rendszeres a rendőri erőszak. A kihallgató szoba egy lerobbant pince, ahol veréssel veszik rá a gyanúsítottakat a beismerő vallomásra. Időnként megszólal a légvédelmi sziréna, az iskolában elsősegély-tanfolyamokon és gáztámadás esetén végrehajtandó menekülési gyakorlatokon vesznek részt a gyerekek. A nyomozás egyik résztvevője a helyi detektív meglehetősen faragatlan, tahó rendőr, Szöulből érkező társa kulturáltabb, de az alaposabb nyomozás alatt is folytatódnak a gyilkosságok. A film jellegében hasonlít a „Zodiákus”-ra és bizonyos mozzanataiban a „Hetedik”-re.