Közösség

Vélemény:

 

71 Pillangó

(2017)

Pillangó

 
Jerico   2023.08.02 11:50
2

Henri Charriére a valódi pillangó, akinek a mellkasára egy pillangó volt tetoválva. 14 évet ült dél-amerikai börtönökben, 1931 és 1945 között (gyilkosságért). A közismert alvilági férfi több szökést is megkísérelt, de végül a legutolsó, 1945-ben hozott számára szabadságot. Szabad emberként halt meg 1973-ban, éppen abban az évben, amikor elkészült életéről az első, Pillangó című film. Halála előtt egyébként még egyszer hazatérhetett szülőhazájába, Franciaországba, hogy elintézze életrajzi könyve kiadását. De egyébként valódi hazája már Venezuela volt. A megfilmesítés is elkezdődött még halála előtt, a filmben Steve McQueen alakítja Pillangót és Dustin Hoffman a rabtársát, Louis Degát. Mindketten nagy sztároknak számítottak akkoriban, így a készítők a bestsellerré váló regényhez méltó főszereplőket találhattak a filmbe, ami ugyancsak világsiker lett. Az 1973-as film után 44 év telt el, mire a témát újra filmre vitték 2017-ben, mégpedig Michael Noer. Ebben az új változatban Charlie Hunnam alakítja Pillangót és Rami Malek a társát. Itt a történet kicsit korábbról indul, hiszen látjuk Pillangót a párizsi alvilágban, mielőtt letartóztatják. Valóban és bevallottan léha életet él, párja, Nenette (Eve Hewson) azonban kitart mellette, közös életet terveznek. Pillangó életmódja azonban nem kedvez a hosszú távú terveknek, hiszen zűrös életet él, bár gyilkosságot nem követ el. A besúgó, akinek megölését ráfogják, eszköz volt csupán arra, hogy Pillangót eltüntessék, és a valódi bűnösök megússzák. Hősünket a korszakban megszokott módon a többi életfogytiglanra ítélt bűnözővel együtt Franciaországból Dél-Amerikába viszik. Itt kezdi meg Pillangó hosszú, 14 évig tartó rabságát, mely szökésekkel teli. Nem törődik ugyanis bele abba, hogy fiatalon örökre rab maradjon. Leghosszabb szökésekor egészen Kolumbiáig jut, és egy ideig az indiánok között él, de elárulják, és újra visszakerül Francia Guyanába. Charlie Hunnam nagyon jól alakítja Pillangót, és Rami Malek is kitesz magáért a gyámolításra és védelemre szoruló rabtárs szerepében. A végső szökés a rettegett csend-cella után következik. Ebben a cellában éveket tölt el Pillangó, teljes elszigeteltségben, néma csendben. De megőrzi ép eszét, és még azt is kibírja, hogy az Ördög szigetre vigyék, ahonnan még soha senkinek nem sikerült megszöknie. Ő kivétel lesz, de nem árulom el, hogyan tervezi meg a télakot (a könyvben és a filmben is így nevezik a szökést a rabok). A 2017-es Pillangó remek film, méltó a regényhez és az 1973-as Steve McQueen-változathoz is. Van benne akció, látványos a dél-amerikai börtönök kivitelezése, és mozgalmas a cselekmény is, mely nem hagy unatkozni bennünket egyetlen percre sem. Vannak ugyanakkor eltérések a regénytől és az első filmtől, mint Celier szerepe (Roland Moller), aki nem egészen úgy végzi, ahogyan a film bemutatja. A Pillangó legfőbb erőssége maga Charlie Hunnam és a rendezés, illetve a helyszínek autentikus színessége, mely lenyűgözi a nézőt. Nálam ez a film erős 80-85 százalékos (az IMDb-n 72% -ot ért el), és egyértelműen az izgalmas, szórakoztató életrajzi kalandfilmek közé tartozik. Mindenkinek csak ajánlani tudom. És a regényt is.