Közösség

Vélemény:

 

66 Vágott verzió

(2004)

Vágott verzió

 
Adepto   2018.02.03 10:59
0

Ahogy a filmben, véleményem szerint, a valóságban is két tábor lenne a Zoe chip kapcsán: akik mellette és akik ellene vannak. Hosszú vita tárgya lenne ennek eldöntése akár egy ember számára saját maga szemszögéből. Hiszen mindent rögzít az életünk során. Mindent! A film talán boncolgathatta volna jobban ennek a két véleménynek az egymásnak feszülését, mert habár van egy krimi szál a történetben és a végkifejlet is ehhez kapcsolódik, de valahogy mégis hiányzott nekem. Jól és érdekesen mutatták be azonban Alan magánéletét (ami alig van) és a munkáját is. Tetszett Robin Williams alakítása. Pont nem olyan volt, mint akiket általában játszik. Megnézését ajánlom főleg azoknak, akik a jövővel kapcsolatos filmeket szeretik.