Minden bizonnyal egyike azon néhány (nagyon kevés) filmnek, amely 1980 után készült, és átlépte azt a lélektani vonalat, amely egy minőségi színvonalat jelentett sok-sok évtized alatt a magyar filmgyártásban. Nyilván persze eme alkotás is koprodukció, és valószínűleg sokszorosan több gázsi nyugszik benne, mint általában a fentebb jelzett fércműveknél, amelyek szinte teljesen annulállták a hazai filmgyártást. Nem mellesleg teljesen érthetetlen, hogy miért is történt ez, nyilvánvalóan sem igény, sem motiváció, sem kreatív tehetség nem volt jelen. És most inkább ne is említsük azon filmes személyiségeket, akik sajnos fémjelezték eme nem is rövid korszakot.
Üde színfolt azon jelenségkört tekintve, amely általánosságban egy generációváltás alkalmával szokott jelentkezni – ha a régi nagy öregek már nincsenek jelen, és a fiatal utódoknak nemcsak a patinás, már az asztalon lévő komoly színvonalhoz kell felnőniük, hanem az új eszmék és még nem ismert kihívások világában kell megalapozniuk egy új rajongói kört. A többek által kritizált Vikit alakító Dobó Kata e sorok írója véleménye szerint megállta a helyét, hiszen alapvetően egy díva nimbuszával került be ebbe a nagyon komoly, nagyon vérzivataros filmeposzba. Emellett partnere szintén nem szégyenkezhet, csakúgy mint pályatársait alakító színésztársai sem.
A cselekmény feldolgozása igényesen drámai, és minden valószínűség szerint korhű, figyelembe véve, hogy sajnos már-már történelmi távlatba került 1956. Ha feltesszük, hogy a készítőknek propaganda jelleget kölcsönözni a filmnek még csak eszükbe sem jutott, erkölcsileg is helytálló. Természetesen a fő negatív szlogen – a „Ruszkik haza” immáron egészen más kontextusba került az évek során. Hiszen a névvel nevezett kollektivizálás ilyen szinten nem állja meg a helyét, a hatalommal való visszaélés, az ördögien lélekvesztő letargia általában egy meghatározhatatlan nem e világi erő velejárója – mely természetesen embert, családot, egy nemzetet, az egész világot is nyomorgathatja. Ha ilyen módon szembesül az ember a külvilág történéseivel, akkor a hagyományos ellenség-barát szembenállás értelmetlen mivoltja is más megítélés alá kerülhet.
Minden bizonnyal egyike azon néhány (nagyon kevés) filmnek, amely 1980 után készült, és átlépte azt a lélektani vonalat, amely egy minőségi színvonalat jelentett sok-sok évtized alatt a magyar filmgyártásban. Nyilván persze eme alkotás is koprodukció, és valószínűleg sokszorosan több gázsi nyugszik benne, mint általában a fentebb jelzett fércműveknél, amelyek szinte teljesen annulállták a hazai filmgyártást. Nem mellesleg teljesen érthetetlen, hogy miért is történt ez, nyilvánvalóan sem igény, sem motiváció, sem kreatív tehetség nem volt jelen. És most inkább ne is említsük azon filmes személyiségeket, akik sajnos fémjelezték eme nem is rövid korszakot.
Üde színfolt azon jelenségkört tekintve, amely általánosságban egy generációváltás alkalmával szokott jelentkezni – ha a régi nagy öregek már nincsenek jelen, és a fiatal utódoknak nemcsak a patinás, már az asztalon lévő komoly színvonalhoz kell felnőniük, hanem az új eszmék és még nem ismert kihívások világában kell megalapozniuk egy új rajongói kört. A többek által kritizált Vikit alakító Dobó Kata e sorok írója véleménye szerint megállta a helyét, hiszen alapvetően egy díva nimbuszával került be ebbe a nagyon komoly, nagyon vérzivataros filmeposzba. Emellett partnere szintén nem szégyenkezhet, csakúgy mint pályatársait alakító színésztársai sem.
A cselekmény feldolgozása igényesen drámai, és minden valószínűség szerint korhű, figyelembe véve, hogy sajnos már-már történelmi távlatba került 1956. Ha feltesszük, hogy a készítőknek propaganda jelleget kölcsönözni a filmnek még csak eszükbe sem jutott, erkölcsileg is helytálló. Természetesen a fő negatív szlogen – a „Ruszkik haza” immáron egészen más kontextusba került az évek során. Hiszen a névvel nevezett kollektivizálás ilyen szinten nem állja meg a helyét, a hatalommal való visszaélés, az ördögien lélekvesztő letargia általában egy meghatározhatatlan nem e világi erő velejárója – mely természetesen embert, családot, egy nemzetet, az egész világot is nyomorgathatja. Ha ilyen módon szembesül az ember a külvilág történéseivel, akkor a hagyományos ellenség-barát szembenállás értelmetlen mivoltja is más megítélés alá kerülhet.