Ha azt mondom, hogy ez egy halálosan unalmas történet egy tolószékbe szorult, rosszul öltözködő emberről, aki a kutyák társaságát részesíti előnyben az emberekével szemben – igazat mondok. Ha azt mondom, hogy egy elképesztően kreatív, fantáziadús és nevetségesen merész jelenetekkel tarkított, művészien virágzó történet ez a film – akkor is igazat mondok. Szóval egy olyan mozit látunk, amely túlságosan szokatlan ahhoz, hogy azonnal hozza az elvárt sikert, ellenben elgondolkodtat, mert olyan erős és sugárzó a kifejezésmódja, hogy simán elfogadjuk, ahogy Shakespeare útjai keresztezik egymást Marlene Dietrich-el, vagy ahogy a halálos kopók a drag queenekkel.
Doug, a mi szerencsétlen főszereplőnk, akinek az élete olyan elképzelhetetlenül könyörtelen sz*r, hogy teljesen visszavonul az emberiség elől, és egy csapat kutyával él együtt egy pszichés határt súroló kapcsolatban. A fináléban pedig a mindig barátságosnak ábrázolt kutyák Doug vezetésével véresen leszámolnak a rosszfiúkkal, miközben Piaf azt énekli „Nem, semmit, de semmit, nem bánok semmit sem...”
A film egy komoly portré egy olyan karakterről, aki rosszakaratú és gyűlölt figura, de mégis boldogul a saját szokatlan tulajdonságainak köszönhetően.
Ha azt mondom, hogy ez egy halálosan unalmas történet egy tolószékbe szorult, rosszul öltözködő emberről, aki a kutyák társaságát részesíti előnyben az emberekével szemben – igazat mondok. Ha azt mondom, hogy egy elképesztően kreatív, fantáziadús és nevetségesen merész jelenetekkel tarkított, művészien virágzó történet ez a film – akkor is igazat mondok. Szóval egy olyan mozit látunk, amely túlságosan szokatlan ahhoz, hogy azonnal hozza az elvárt sikert, ellenben elgondolkodtat, mert olyan erős és sugárzó a kifejezésmódja, hogy simán elfogadjuk, ahogy Shakespeare útjai keresztezik egymást Marlene Dietrich-el, vagy ahogy a halálos kopók a drag queenekkel. Doug, a mi szerencsétlen főszereplőnk, akinek az élete olyan elképzelhetetlenül könyörtelen sz*r, hogy teljesen visszavonul az emberiség elől, és egy csapat kutyával él együtt egy pszichés határt súroló kapcsolatban. A fináléban pedig a mindig barátságosnak ábrázolt kutyák Doug vezetésével véresen leszámolnak a rosszfiúkkal, miközben Piaf azt énekli „Nem, semmit, de semmit, nem bánok semmit sem...” A film egy komoly portré egy olyan karakterről, aki rosszakaratú és gyűlölt figura, de mégis boldogul a saját szokatlan tulajdonságainak köszönhetően.