Egy szerencsejátékos vallomása

Sokan nem szerették, többek között a kritikusok se, és tényleg messze van a tökéletestől. Nálam mégis betalált, nem kevéssé köszönhetően Colin Farrel teljes átlényegülésének, aki tényleg görnyedve viszi a vállán ezt a nem tökéletes, de erős atmoszférájú, egy szerencsejáték-függő teljes lecsúszását elmesélő, bizonyos értelemben mégis katartikus balladát (hogy az angol eredeti címre reflektáljak). A túláradó és értelmetlen giccsben tobzódó Macao tökéletes hátteret nyújt e nihilista utazáshoz, ahol az antihős útját kifejezetten érdekes mellékkarakterek szegélyezik (személyes kedvencem a kiábrándult arisztokrata monológja a vacsora közben). Amiben hiány van, azok a felszínesen túlmenő valós emberi kapcsolatok, pedig – ahogy nyilvánvalóvá válik – csak ezek és a materiálison túli értékek jelenthetnek igazi megváltást. Elcsépelt lenne a központi csavar? Talán. Ha viszont a nagy egészet nézzük, egy stílusos és eredeti, és spirituális mélységektől sem mentes alkotást kapunk, ami bár nem ajánlható mindenkinek, az értő közönség számára tartalmas élmény lesz. 75%-ot adnék, ez itt négy csillag.

A „Szerencsejátékos vallomása” egy végtelenül nyomasztó, cseppet sem könnyen emészthető kaszinó-dráma. A makaói fényűző szerencsejáték barlangok csillogásában éli mindennapjait Lord Doyle (Colin Farrell), aki keményen iszik és két kézzel szórja a pénzét. Már amennyi maradt neki, mert adósságai miatt egyre mélyebbre süllyed. Lord Doyle nagytőkés arisztokrataként mutatja be magát, miközben kerülgeti azokat az embereket, akiktől hatalmas adósságokat halmozott fel. Időközben a nyomába szegődik egy magánnyomozó (Tilda Swinton), aki szembesíti Doyle-t mindazzal, ami elől menekül. A kaszinó egyik titokzatos alkalmazottja, Dao Ming pedig mentőövet kínál neki, azonban a nőnek is megvannak a saját titkai. "Csak egy nagy nyereményre van szükségem" – hangzik a közhely a lázban úszó, önmaga elől menekülő, izzadt és dülledt szemű férfitól. A sok feszült, hiperaktív és drámai jelenetet tartalmazó film második fele stílust vált egy spirituális és irodalmi területre. A kezdeti szórakoztató pszichodráma egy meglehetősen kusza, erkölcsi válsággá változik, amiben a főszereplőnk már nem tudja megmenteni önmagát, a bűnözőt a csődtől. A filmet csak a művészi produkciókat kedvelőknek ajánlom.

Ne úgy nézd, mint egy kaszinói szerencsejátékfüggő történetet. Ez egy mélyen spirituális film valójában. Két módon lehet befogadni. Az egyik az, hogy megnézed, de figyelmesen. Aztán alaposan utánaolvasol, hogy mit láttál. Ha nem vagy a kínai buddhista hitrendszer ismerője, akkor ez a lépés nélkülözhetetlen. Ha nagyon figyeltél, akkor ezen a ponton megállhatsz. A másik módszer annyiban különbözik, hogy ezután fogod és rövid időn belül ismét megnézed, hogy minden együtt legyen végül. Én ez utóbbit fogom tenni.

Bevallom őszintén, hogy ez a film nem olyan hangulatban talált meg, hogy igazán oda tudja figyelni rá, így csak a felszínt érzékeltem, az igazi történéseket nehéz volt követni. Nehéz film és nyomasztó. Kedvelem Colin Farrellt, ezért azt vártam, hogy ... Többegy jó és izgalmas filmet fogok látni. De helyette egy nehezen feldolgozható katyvaszt láttam. Talán, ha valamikor olyan hangulatban leszek, majd megnézem még egyszer, hogy értsem is, hogy akkor most mi is történt valójában. Szerintem csak akkor álljatok neki, ha tudtok rá figyelni.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Ha csak Colin Farrell alakításáról kellene véleményt formálni, akkor akár négy csillagot is érne az alkotás. A látványvilág , a díszletek, a színek, a helyszínek mind hozzájárulnak a csillogás-magasság és depresszív lecsúszás-mélység binaritásához. A szerencsejáték-függőség valójában azonban biztos, hogy nem így néz ki, ahogy/amit látunk a filmben. Aztán ez az egész hülyeség, hogy talál két zsák pénzt...nagyon direkten csatornázza vissza Lord Doyle-t a történet cselekményébe. A filmben több közhely is idegesitően hat, íme az egyik: egy lord mindig megtartja a szavát. Nyilván nem a szerencsén múlik. Ezek a felszínes beszélgetések egyáltalán nem élvezetesek, az egész film olyan, mint egy lidérces álom. Ez utóbbi akár érdeme is lehetne ennek az alkotásnak, hiszen az alkoholfüggőség miatt pont tökéletes összhang jön létre a főhős életvitele és a vizuális hangulatélmény között. Mikor józan és mikor részeg? Mikor érzékeli valósan a történteket és mikor nem? A könyvet nem olvastam, a filmtől viszont többet vártam.

Nagyon érdekes film, a legvégéig nem lehet tudni, hogy mi is folyik itt valójában, mi a valóság, mi a képzelet, és mi lesz ebből az egészből.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Ez egy pszichológiai művészfilm, Colin Farrell szuper választás, és nagyot is alakít benne. Spoiler: nagyon tetszett, mert azt vártam végig, hogy az adósságból nem fog tudni kimászni és valaki kínyírja/kinyiffan, és nem tud megszabadulni ettől az át... Teljes kritika

Egy klasszikus példája annak, hogyan lehet egy film abszolút megosztó. Bizonyos szempontból ez az alkotás szimbolikus és elgondolkodtató, de egy másik nézőpontból sekélyes és szájbarágós - amolyan "álművészi" katyvasz. Én az előbbi táborba tartozom, szerintem egy jó film, ami után egy darabig még rágódtam.

Nagyon szép film, remek képi világgal. Viszont úgy éreztem, a történet és az események elég üresek és felszínesek. Még Colin Farrell egyébként jó alakítása sem tudta megmenteni számomra az egészet. A külcsín győzelme a mélység felett.