Játssz egy Samsung Tv-ért · Keressük a nap véleményíróját! Nyerj mozijegyet minden nap! · Fórum (új!) Login  
74
Filmadatlap
 
27
Szereplők
12
Vélemények
6
Képek
1
Videók
Banki meló
 
Berto49   2018. 09. 09.

Azt kell ismerni, hogy az a film, amelyben a volt modell, Jason Statham szerepel nem sorolható a lila művészfilmek közé. Statham erőssége az akció, a verekedés, a zúzás, ezeket kiválóan űzi. Van azonban két olyan filmje is, amelyekben próbálkozott a színészettel is, nem sikertelenül. Az egyik a „Kolibri kód”, a másik pedig a szóban forgó munka. Már rögtön az elején értesülünk arról, hogy igaz történet alapján, ezért a bankrablós film visszarepít bennünket a hetvenes évek elejére. A rablás igazi, klasszikus kasszafúrás alagútásással, légkalapáccsal, a betont is áttörő szerkezettel. Semmi high-tech a riasztó berendezéssel való játék, hiszen azt éppen modernre cserélik, így csak a hagyományos banki eszközökkel védik a széfeket. Az is tetszett, hogy a rablással még nem fejeződött be a történet, számos csavar követte. Érdekes volt a Rendőrség és a Titkos Szolgálat közötti ellentét megjelenítése is. Terry (Statham) csak egy nagyon rövid jelenetben használta harcművészeti képzettségét, de ennyi ebben a filmben elég is volt. Mi sem mutatja jobban a tetszésemet, mint az, hogy tíz év múltával újranéztem és a saját értékelési rendszeremben négyesről négyötödre emeltem az értékét. Ezen az oldalon erre nincs lehetőség, maradjunk a bivalyerős négyesnél!

 
HETEDIK   2019. 10. 27.

Nagyon jó kis film, ami tökéletesen megmutatja milyen romlott világban is élünk. Erre a legjobb példa Poirot, azaz David Suchet szavai: - Tudja, én elég sötéten látom ezt a világot. Szerintem a velejéig aljas, romlott és korrupt...


 
andor50   2016. 04. 18.

Többen is ajánlották már ezt a filmet, de sajnos úgy érzem, vannak jobbak is a műfajban. Mármint a jobbak alatt talán a pörgősebbeket értem, mert szerintem ebben a témában nagyon fontos a tempó. Emiatt engem nem is fogott meg annyira sajnos, és ezt nagyon sajnálom, mert nagyon vártam, hogy sort tudjak keríteni a filmre.

 
Edeske   2016. 06. 13.

Átlagos krimi, amit Jason Stathamtől megszoktunk. Semmi extra, semmi újdonság, de azért egyszer nézhető. Sokat azonban ne várjatok tőle! Kiszámítható film.

 
Dracule   2015. 08. 21.

Nos erre azt tudom mondani, hogy ülj le 1-es. Ezt a csillagot is kapja majd mivel nem jött át az az érzés amit nyújtani akart. Szerintem kicsit jobban is megfoghatták volna a történet menetét mint ahogy azt tették.

Jason Statham
Stephen Campbell Moore
James Faulkner
Alki David
Daniel Mays
Jason Statham
Saffron Burrows
David Suchet
Craig Fairbrass

A film összbevétele 30 028 592 dollár volt (imdb.com).

 

Amikor a rendező megérkezett a bordélyházas jelenet fogatására, megdöbbenve tapasztalta, hogy a szereplő lányok szőrtelenítettek: ez egyáltalán nem volt jellemző az 1971-es divatra.

(SódóGA)
 

Jason Statham már azelőtt aláírt a produkcióhoz, mielőtt kiderült volna, melyik stúdió fogja leforgatni.

(SódóGA)
 

A filmben Mick Jagger banktisztviselőként tűnik fel.

(SódóGA)
Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.