
Vélemények (15)
Ez a film is egyike azoknak, amiket nem jó egyszerűen nézni. Eléggé nyomasztó és drámai, több szomorú rész van benne, mint vidám szerintem. Tetszett a környezet is, és a hangulata is jó volt. Azt nagyon jól bemutatja, hogy két ember idővel mennyire el tud idegenedni egymástól és, hogy van, mikor bizony betelik az a bizonyos pohár. Például a kórházas jelenet nagyon erős része a filmnek, az a csúcspont, de tényleg nem jó nézni azt sem. A két főszereplő pedig, hát, egyik jobb, mint a másik, Michelle Williams szerintem a generációjának legjobb színésznője, itt is elképesztően játszik, ha pedig van film, ahol Ryan Gosling drámai szerepet játszik egészen kiválóan, akkor ez az a film. Itt az eddigi legjobb teljesítményét nyújtja, pedig én nem kedvelem, de tényleg tud, ha akar. Mégis, egy kicsit túlértékeltnek tartom, azért ez számomra nem ütött akkorát, mint gondoltam, de egyértelműen tanulságos és elgondolkodtató film, aki teheti, az nézze meg, de csak erős idegzetűek!
Egy percig sem tetszett a film és nem is akarnám többször megnézni az ilyen gyenge alakításokat. Nagyon nem tetszett ez a film kellett volna valami bele ami feldobja a történetet.
A drámai műfajban az egyik kedvencem. Történet a szerelemről, elmúlásról, mindenről, ami két ember között történhet. Ryan Gosling hatalmas színész, amit sokszor bizonyított már, de itt visz mindent! Ahogy dalra fakad a kirakat előtt azzal a kis ukulelével... mai napig az egyik kedvenc jelenetem!
Elég mélabús hangulatú, azonban érdekes és színvonalas dráma egy kapcsolat két különböző időszakáról, párhuzamosan bemutatva. A két főszereplő egyaránt kiváló alakítást nyújt.
Hasonló filmek
Ez egy igazi realisztikus dráma, amit a színészek és a készítők remek módon visznek a képernyőre. Igazán életszagú az egész az elejétől a végéig, szerintem sokan ismernek magukra és a saját életükre. A film megnézése után olyan kérdések vetődnek fel,... Több
Tetszett nagyon ez a film. Nem csöpög, mégis nagyon érzelmes. A színészek játéka kiváló volt, nagyon jól hozták a rájuk írt karaktereket, Ryan Gosling itt is kiváló, mint szinte minden filmjében! Jó film, úgy ahogy van!
Ryan Gosling miatt néztem meg a filmet és bár voltak hiányosságai összességében nem okozott csalódást. Romantikus és kellemes film, megfelelő mértékű drámai szálakkal.
Többször nézhető film. Tele van érzelemmel! Nekem minden tetszett benne: kiváló rendezés, forgatókönyv és hihetetlenül jó színészek! Én újra és újra megnézem, ha tehetem!
A Blue Valentine remekül párhuzamba állítható az (500) nap nyárral, csak nem játékos filmnyelvi és narratív megoldásokkal mutatja be egy kapcsolat elsorvadását, hanem realista érzékenységgel. Emellett a Winter’s Bone után ismét egy olyan mozgóképet l... Több
Szerintem ez a film csodálatosan mutatja be, hogyan kezdődik és bomlik szét lassan egy kapcsolat a maga mindennapi problémái közepette. A kedves és már eleve problémás kezdet is hiteles, de talán még jobbak azok a részek, ahol már hat év házasság utá... Több