
Vélemények (9)
és nekivágtam újból ennek a csodás látomás megnézésének. Valami nagyon erőteljes érzelmi töltésű alkotásra vágytam. Robin tíz éve nincs már sajnos köztünk, így gondoltam, rá is emlékezem ezzel a mozival. Sosem a vígjátékai miatt szerettem. A drámai szerepekben tudott igazán kiteljesedni szerintem. Az Ébredések, Holt költők társasága, vagy akár a Csodás álmok jönnek mind, mind a nagybetűs filmek jelentős alkotásai. Millió alkotás született már a szerelemről, szeretetről, az igazi lelki társakról. Számomra azonban ebben a műben sikerült igazán eggyé kovácsolni ezeket az érzelmeket. A színészi játékon felül a film színei magával ragadnak, és a színekkel együtt a film magával visz Dante Isteni színjátékába is. Igazán elgondolkodtató kérdéseket boncolgat. A tudat tovább él a testi halál után? Valóban van lélekvándorlás és halál utáni élet? Aki megtalálta a lelki társát, az valóban több életen keresztül rátalál a testi valójában is? A válasz szintén kérdésként marad fenn. Talán egyszer megtudjuk, talán nem. Egy azonban biztos, aki megnézi ezt a filmet, csodás élménnyel lesz gazdagabb.
Nagyon belebonyolódott a történet a mindenáron pokol és menny felosztásba, ettől számomra unalmas és húzott-nyúzott lett.
Egy nagyon festői módon ábrázolt művészfilmet láthatunk, ahol a KÉPZELET a halál után sem hagyja hogy búsuljunk. Egy tanulságos, és mégis "happy end"-del végződő drámai alkotás két pár megismerkedésétől, majd gyerekeik elvesztésétől egész a halálig. ... Több
Hatalmas kedvencem!!! Annyira alap, mindenkinek univerzális élményt nyújt : vallástól függetlenül, az élet örök kérdését feszegeti - mi történik a halál után egy művészfilmbe burkolva!
Annak fényében, hogy Robin Williams öngyilkos lett, kicsit máshogy jött le a film mondanivalója. :( De a jelképek nagyon jók benne és összességében lehet min gondolkodni a végén...
Szép szívszorító és érzelmekre ható film némi misztikummal. R.W.-nek nagyon jol all ez a szerep. Megindító és lélekbe hato drama aminek uzenete is van.
Ez egy tipikusan olyan film, amit a kritikusok nem találtak annyira jónak, mint a közönség. Ám elsősorban ez utóbbiaknak készült a film, mivel pedig nekik tetszik, sikeresnek nevezhetjük. Robin Williams, mint mindig, most is remek alakítást nyújtott. A történet szomorú, egy igazi dráma, igazi üzenettel.
Hasonló filmek
Szép történet, melyet a színes helyszínek és Robin Williams csodás játéka tesz felejthetetlenné. Elgondolkodtató és nem csak egyszer nézhető.