Hat hét

A kis asztalitenisz-csillag Zsófi gyereklányt megfelelő védekezés nélkül levarrja egy helyi menő csávó, aki természetesen nincs kész az ezzel járó felelősség vállalására, mint ahogy a mi Zsófink és az ő anyukája se. Zsófi a szétesett csonka családjának talán legérettebb tagja, de a gyerekvállaláshoz még ő se eléggé érett, de ha az lenne, akkor se volna itt az ideje. Úgyhogy marad az örökbe fogadó szülők javára történő lemondás. Idáig viszonylag vontatottan jutunk el, de akkor még hátravan a film négyötöde, ami Zsófi lelki tipródásáról és a reménytelen családi hátteréről szól, aztán a film utolsó perceiben megkapjuk arra is a választ, hogy sikerül-e mindezt feldolgoznia a mi kis főhősünknek. A film nem valami gördülékeny, a téma pedig nyomasztó, így többé-kevésbé másfél óra gyötrelemben vehet részt a néző.

Nos, maga a film egész jó, csak olyan gondolatokat ébreszt bennem, ami maga a nyers valóság. Felelőtlen, buta emberekre asszociálok. Tehát amúgy 2023-ben élünk, és hihetetlen, de ez a szexuális szabadosság sem elég arra, hogy sok-sok menő csajszit informáljon a dolgokról. Az első kefires bögre kiborulása után nem tudják, mitől nő a hasuk. Szóval nagyon-nagyon hiányos sok-sok ember fejében ez a terület 2023-ban is. A másik meg a nyomorultak, nem is tudom, mi készteti az embereket, akik saját magukat sem tudják fenntartani, a gyerekvállalásra. Kinek jó ez? Mint a Neander-völgyben, csak csitt-csatt évente, mennyiség számít, majd csak legel valamit.

Fuh, hát nem is tudom, az biztos, hogy nagyon erős film, amilyet nem lát mindennap az ember, csak épp annyira nyomasztó volt, hogy órákra lehangolt voltam tőle, ami persze nem "baj".

Minden egyes kockája megragadja az embert, annyira szépen van felvéve, a cselekmény pedig nagyon hatásos volt nálam.

A filmet nézve fájt az igazság. És ez a legnagyobb erénye, hogy kendőzetlenül mutatja meg a kilátástalanságot. De egyben nagyon szép és emberi, hogy ez a kislány nem adja fel, küzd, harcol egy jobb életért magának, és az áldozatvállalásával a kislányának is. Megindító, emberi és felemelő. Respekt az alkotóknak!

Nem az a típusú alkotás, ahol peregnek az események, és csak úgy kapkodjuk a fejünket a fordulatoktól. Értem én, hogy a művészet nem a kreatív történetírásról szól, csak hát nálam egy jobb sorsra érdemes lány vívódásai inkább egy jelenetre való téma, mint egy egész filmre.