A titokzatos nő

Próbálom valahogy menteni a filmnek a renoméját, mert nagyon böki a szemem a 65%. Az Oldboy és A szobalány után elképesztően magas volt az elvárásom Park felé, és először én is kb. 7 pontra értékeltem volna. Zavaros volt, lényegi történetelemeket egy... Több pillanat alatt magyaráz el vagy csak utal rá, az időt és teret összemossa, néha még a fantáziát is a valósággal. Nem tudtam megfejteni minden részletet, a karakterek érzései sem kristályosodtak ki, a szimbólumok pedig végképp elsiklottak mellettem. Hallgattam elemzéseket, és még kb. háromszor megnéztem azóta. Most már közel 10 pontra értékelem, és minden egyes alkalommal csak jobb lesz. Minden jelenetre/snittre jut egy hűha pillanat. Egy mozzanat, amit összeköthetsz a történet másik pontjával, egy szívbemarkoló pillantás, egy fontos tárgy, szokatlan, de beszédes operatőri megoldás stb. Nagyon mély értelmi és érzelmi figyelmet követel a film, mert nincs az ember szájába rágva, hogy ki miért teszi, amit tesz, de ha adunk neki még egy esélyt, és az osztatlan figyelmünket, akkor szerintem nagyon meghálálja a film, és a katarzis sem marad el. Én legalábbis nem emlékszem másik történetre, amelyikben csak úgy teljesedhet be egy megpecsételt szerelmi kapcsolat, hogy nem teljesedik be.

Nem tudom, ebben mi volt a jó, én már az elején is untam, és később sem lett jobb.

Bár a filmnek vannak stílusos mozzanatai, számomra sokszor nehéz volt követni, hogy mi történik a sztoriban. Park Hae-il és Tang Wei ennek ellenére végig fenntartják a kellő érdeklődést a maratoni film megtekintéséhez.

Nehéz pontosan körülírni azt a hatást, amelyet ez a film elért nálam. Szinte mindenből egy kicsi van benne.

Kétségtelen, hogy nagyon kell hozzá egy alaphangulat, de ettől függetlenül szerintem nagyon ott van.