Őszintén megnyílt a halálközeli élményéről Al Pacino
Al Pacino(legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) nyilvánosan beszélt arról a megrázó, halálközeli élményről, amellyel 2020-ban a COVID-19 miatt...
James Gralton () tíz évig tartó amerikai utazása végeztével, 1932-ben visszatért szülőföldjére, Írországba, hogy újra kinyissa egykori tánctermét. Ebben a látszólag ártalmatlan vállalkozásban bőven akad segítője, de ellenlábasa is. A helyi közösségből nemsokára rég elfeledettnek hitt… Több
Szerintem nem sikerült ez a film annyira nagyon jól, és ezt nem én mondom egyedül. Inkább olyan közepesnek, ami nem baj, hiszen ilyenből van több. Nincs semmi eget verő hibája, csak valahogy nincs meg az a súlya, ami a Cannes-i Filmfesztivál fődíjához szükséges lett volna. Egy átlagos szombat esti film a jobbik fajtából.
Életrajzi jellegű és történelmi filmből is láttam már jobbat. Sajnos kevés a cselekmény, amit fel akar dolgozni, mégis viszonylag bő lére eresztve teszi azt meg Ken Loach. Nem áll szándékomban leírni a filmet, nem rossz ez, de nem is egy hű de nagy dobás. Inkább olyan erős közepes.
Szeretem a történelmi témájú filmeket, főleg azért, mert az ember szórakoztató módon tanulhat. A Tiltott táncokban megismerhetünk egy remek politikai személyiséget, aki túl haladó szellemiségű volt a kora számára. Nem csak a történet jó, de a tálalás... Több
A film összbevétele 3 166 592 dollár volt (imdb.com).
A tánciskola, amit Gralton újra meg akar nyitni, korábban politikai eszmék terjesztésének is otthont adott.
A film megtörtént eseményen alapul.
A filmet a Cannes-i Film Fesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték.