Így jártam a mostohámmal

Elég különös film. Nem rossz, de nem igazán szórakoztató. Néha unalmassá válik, mert leül a sztori. Kihagyható.

Tipikus francia film. A történet nem túl egyedi már ezer ilyen készült, de volt benne aranyos poén. Egyszer meg lehet nézni, de túl sokat ne várjatok tőle.

Elég gyenge próbálkozás. Humortalan, helyenként irritáló szereplők. Egyedül Dany Boon nyújtott valamelyest is értékelhető alakítást. A sztori kiszámítható és semmi egyedit nem tartalmazott. A párbeszédek bugyuták, a humorforrásuk a szexen viccelődő ... Többnőkben ki is merül. A régi nagy francia vígjátékoknak a nyomába se érhet.

Ez egy szinkronizált szörnyűség, hogy mennének a szinkronnal a csudába! És majdnem mindig nők beszélnek! Nagyon gyenge eresztés! Kezdve azon, hogy ellenszenvesek a szereplők, a nő (Julie Delpy) hervadófélben lévő, erősen az ötven felé közeledő színés... Többznő/rendező, a férfi (Dany Boon) egy kritika szerint elismert francia komikus (Fernandel, Bourvil, Funés foroghat a sírjában, hogy ezt az alakot is komikusnak aposztrofálják!) Lolo, a 19/20 éves fiú pedig egy született gonosztevő. Az egyetlen poén az Eiffel toronyra való kilátással rendelkező lakás volt, ugyanis éppen csak a legtetejét lehetett látni. A többi geg elég ótvaros volt; viszketőpor, röhejes ruhakiválasztás, a biarritzi „tahó” programjának vírussal való megfertőzése, ami végül a főhős felemelkedését hozta magával. Nehéz dolog lehet az igazán jó vígjáték készítése, mégis rengetegen próbálkoznak vele, a többség sikertelenül.

Hát, nem volt kellemes. Vígjátéknak nem víg, drámának túl felületes, a vége rémes. Pedig ez a történet akár jó is lehetne.