
Érdekességek (10)
A film összbevétele 362 637 473 dollár volt (imdb.com).
A film nyitójelenete, mely keveri az evolúciót és az emberiség történelmét, egy évig készült.
A filmet betiltották Egyiptomban.
A filmben megjelenik Vera Fried, Darren Aronofsky hetedikes tanárnője is. A film ötlete egy házi feladatból nőtt ki, amit Aronofsky Fried órájára írt, és mellyel később díjat is nyert.
Russell Crowe egy interjú során elmondta, hogy Noé karaktere nem feltétlenül pozitív: "Az a vicces, hogy az emberek általában azt hiszik, Noé egy jó szándékú figura volt, mert vigyázott az állatokra. Most komolyan? Fickó tétlenül nézte, ahogy az egész emberiség elpusztul."
Hasonló filmek
Darren Aronofsky elmondása szerint a Figyelők külsejét három kép inspirálta: a hatszárnyú szeráfok, egy olajban ragadt sirály, és egy balett táncos, akinek a végtagjaira nehezékeket kötöztek. "Ezek angyali formák fogságba zárva, belebörtönözve a földbe; szárnyas teremtmények, akiket megkötöztek és kezekként és lábakként kell, hogy használják a szárnyaikat."
A filmet még a bemutató előtt több iszlám államban is betiltották.
Darren Aronofsky szerint egyetlen igazi állatot sem használtak a filmben. A vizuális effektekért felelős Industrial Light and Magic azt nyilatkozta, hogy ez volt a cég történetének legnehezebb feladata.