24-es

A film egy erkölcsi kérdés köré épül. Hol a határ, amikor ember dönthet más ember életéről? A szabadság eszményében hívő, a német megszállás ellen küzdő főhős vajon erkölcsileg a németekkel együttműködő honfitársainak a kivégzésére utasítást adva mennyire lesz jobb azoknál, akik ellen küzd?

Ez a film egy életrajzi film a norvégok "partizán" hőséről, mely a második világháború idején játszódik Norvégiában. A német megszállás utolsó éveiben játszódik maga a történet, egy iskolai előadás alatt történő visszaemlékezésbe van beágyazva. Érdekes volt számomra, hogy a film vége felé az előadást hallgató gyerekek vagy az iskola tanulói cenzúra nélkül tehettek fel kérdéseket a norvég hősnek. Ön ölt meg norvég honfitársakat a második világháborúban az akciója alatt? Hangzott el az egyik legfontosabb kérdés a film alatt. Válasz nem érkezett, de a feszültség, az igazság keresésében rejlő borzalom az előadó teremben tapintható volt. Én konkrétan libabőrnős lettem. Maga a film a a 24-es szám, egy rejtett skandináv gyöngyszem. Nem ez volt az első norvég második világháborúban játszódó film, de nem is az utolsó. Mindegyik amelyeket eddig láttam meglepően jók voltak, egyediek, eltértek az eddig megszokott háborús filmektől, csakúgy mint ez a film is a 24 es számú. Bátran merem ajánlani mindenkinek. Ha tehetem még egyszer én is meg fogom még nézni.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Vajon hol lépjük át azt a bizonyos határt? Számomra erről szól a film. A háborús része egy korrekt történet, ráadásul igaz is. Ugyanakkor a legfontosabb témának azt érzem, miként magyarázzuk el egy békében felnőtt nemzedéknek, hogy az ember képes áll... Többattá változni, ha kellően nagy a nyomás. Vajon bűn-e gyilkost ölni? Vajon eltehetünk-e láb alól valakit, aki vélhetően további bűnöket fog elkövetni? Hol a határ a bosszúállás és a leendő rossz megelőzése között? Ki ítéli meg, mi a helyes és helytelen? Ki vállalja a hóhér szerepét? Ezek a kérdések merültek fel bennem a film nézése során, és valószínűleg mindenki más válaszokat ad rá magában.

Nekem ez nem annyira volt háborús film, sokkal inkább egy valóságos dráma, egy életrajzi visszaemlékezés egy férfi életére, aki megszállottja volt a szabadságnak és a szabadságeszménynek, amiért megszállottan, félelmet nem ismerve, emberfeletti energiával küzdött. A döbbenet – a film csúcspontja –, amikor maga elé meredve sem tudta megválaszolni kérdést, „mi az ára a szabadságnak?” Ezt a drámai kérdést feszegeti az igen erős norvég film, ami méltón tiszteleg egy kiváló történelmi személyiség előtt!