Játssz egy Samsung Galaxy A20e-ért · Nyerj mozijegyet akár minden héten! Több info itt » Login  
40

Piranha 2. - Repülő gyilkosok (1981)

Piranha Part Two: The Spawning
Filmadatlap
 
29
Szereplők
1
Vélemények
2
Képek
1
Videók

 
Márton Nézhetetlen  2018. 10. 18.

legújabb vélemény

Egy méltatlan folytatás

Az 1978-ban készített Piranha című film folytatását "tisztelhetjük" ebben a valamiben! Nehezen találom a szavakat erre a filmre, de megpróbálok egy két intő mondatot leírni azok számára aki látták a 78-as Piranha című filmet és mondjuk úgy voltak azzal mint jómagam, hogy a hibái ellenére egy egész korrekt kis horrorfilmet kaptam! Na ezen személyeknek üzenem, hogy hibába készült el 1981-ben el a folytatása, azt messze kerüljék el!!! Már sem a címére sem az idejére nem emlékszem hogy mikor láttam ennyire vállalhatatlan filmet mint a Piranha 2!!! Persze rengeteg rossz filmet készítettek már az idők folyamán, de valahogy úgy voltam ezzel, hogy egy második részt azért még nem nagyon szoktak elrontani, főleg egy több részből álló horror-sorozatnál, ráadásul ennél még az első részben felállított alapok is élvezhetőek voltak. Továbbá a filmet egy bizonyos James Cameron írta és rendezte, szóval volt mire alapoznom azt a feltevésemet, hogy egy egész jó filmet (folytatást) fogok majd látni, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Már maga a történet hatalmas ostobaság, de itt még elsősorban arra gondoltam, hogy a folytatást majd inkább a trash irányába fogják terelgetni, de sajnos nem! Ezt a történetet véresen komolyan gondolták a készítők!!! Rendezésileg és a vágások terén is ritka rossz végterméket kaptam és ez a színészekre is igaz volt! Bár Lance Henriksen karaktere, azért néha e... több»

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.