Gallia meghódítását követően Gaius Julius Caesar légióival, bizalmasaival és rengeteg rabszolgájával Itália felé veszi az irányt. Caesar úgy véli, Rómának reformokra van szüksége, azonban a megrettent arisztokraták azzal fenyegetik, hogy bíróság elé állítják, ha beteszi a lábát a… több»
Hozza mindazt, amit egy hiteles történelmi sorozattól el lehet várni.
Ha jól emlékszem, ez volt az első sorozat, amit láttam, és bár nem volt viszonyítási alapom, abban biztos voltam, hogy nehéz lesz kiütni a az élmezőnyből. Azóta eltelt pár év, de továbbra is kitartok amellett, hogy az egyik – ha nem a legjobb – törté... több»
Sokszor, sokaktól sok-sok jó szót hallottam a sorozatról, talán ezért is voltak nagyok az elvárásaim a szériával szemben. Több esetben okozott már csalódást egy széria a túlzott elvárásaim miatt, és sajnos ezúttal is így történt... Pedig időszakának legnagyobb költségvetésű sorozatáról van szó, mely korhű és hitelesnek mondható, de pont a költségvetése lett a veszte, mert bizony bekerülés-érték arányában már közel sem volt kimagasló, és nem is véletlenül kaszálták el viszonylag korán. Kétségkívül egy jó sorozatról van szó, de korántsem kiemelkedő alkotás, főleg nem 15 év távlatából nézve.
A "Vikingek" mellett az egyik kedvenc történelmi vonatkozású sorozatom, nagyszerű vonalvezetéssel és kidolgozott karakterekkel dolgozik. Annak ellenére, hogy a cselekmény fő vonala ismert a történelemkönyvekből izgalmas szórakozást kínál. Stílusában hasonló a Spartacus szériához, ám annál jóval "lightosabb" vonalon mozog; a töménytelen mennyiségű erotikus vagy véres jelenet helyett inkább a karakterek kibontakoztatására fókuszál, s ez az ami miatt egy igényes, minőségi sorozatot sikerült letenni az asztalra.
A film készítői 55 római légiós statisztát két hét kőkemény kiképzőtáborba küldtek. Minden reggel ötkor keltek, meneteltek, a helyi tóban kellett fürdeniük és katonai kiképzést is kaptak.
(hp)A főszereplők, Lucius Vorenus és Titus Pullo történelmi személyek voltak, akiket Cézár is említett feljegyzéseiben.
(hp)Bár a rómaiak nem használtak nyerget, a biztonság kedvéért azonban szükség volt rájuk. A hitelesség kedvéért a közeli felvételek idejére eltávolították őket.
(hp)