Okostojás (1998)

Wes Andersonnak eddig csak az utóbbi években készült munkáit ismertem (Fantasztikus Róka úr, Grand Budapest Hotel, Kutyák szigete), s úgy gondoltam, ideje a korai filmjeit is elővenni. Így került a választásom az Okostojás című alkotására, amely idestova már 20 éves. A történet középpontjában a középiskolás Max Fischer áll, aki a Rushmore Akadémia igencsak különc diákja, rengeteg tanórán kívüli elfoglaltsággal (a vívócsapat elnöke, az iskolaújság főszerkesztője, a dráma tagozat elnöke, karmester satöbbi), és egy apró bökkenővel: az ő személyében tisztelhetjük az iskola legrosszabb tanulóját, emiatt ultimátumban részesül. Ergó, még egy elégtelen és repül a patinás intézményből. Eme kezdés után Max megismerkedik az iskola egyik tanítónőjével Miss Cross-szal, akibe persze a fiú azonnal beleszeret. A fiúnak innentől kezdve az lesz a célja, hogy meghódítsa a pedagógus szívét. Egy ilyen terv keretében jön az ötlete, hogy akváriumot épít az iskola baseball-pályáján (hiszen a hölgy imádja a halakat). A megvalósításhoz pénz kell, így az iskola fő támogatójához, Herman Blume-hoz fordul segítségért. A nagy tervnek azonban két következménye lesz: egyrészt Maxet kirúgják a Rushmore-ből, másrészt Mr. Blume is beleszeret a tanárnőbe… Mint a legtöbb Wes Anderson film, ez is az utánozhatatlan hangulatával nyűgözi le a nézőjét, nem pedig a túlbonyolított történetével (sőt, talán nem véletlen az a mondás, miszerint ha láttad egy filmjét, akkor láttad mindegyik művét). Az összetéveszthetetlen stílusát azonban mégsem tudom megunni: az egyedi humor, a jellegzetes zenehasználat, a csodabogár karakterek és a történet során kialakuló abszurd szituációk az Okostojás esetében is remekül működnek. Hogy aztán ezekből az összetevőkből egy érdekes szerelmi háromszög története kerekedjen ki, nos, az csak hab a tortán. Bill Murray ezúttal is zseniális, de azt is meg kell jegyezni, hogy a show-t Jason Schwartman viszi, aki ékes bizonyítékát adja komikus oldalának (ha már kettőjüket említem: a film közepén látható adok-kapok karaktereik között az egyik legviccesebb jelenetsor a bő másfél óra alatt). A film nagyon humoros, de helyenként tud keserédes is lenni, egy remek keveréket alkotva az összhatását tekintve. A végén látható színházi darab, mely megidézi (a maga egyedi módján) a háborús filmeket, egy újabb zseniális húzás. Bár egy Wes Anderson-film esetében nehéz elfogultság nélkül nyilatkozni (hiszen az alkotásait vagy szereti az ember, vagy nem, átmenet mondhatni nincs), én bátran bíztatok mindenkit az Okostojás megnézésére, főképp azoknak, akik bírják az egyedi humorú vígjátékokat, vagy a szokatlan szerelmi történeteket.

Az egyszerűsége igazán megfogott engem ez volt az elsődleges ami nagyon tetszett benne. Nekem eléggé könnyed hangulata volt és ez a hangulat engem nagyon elbűvölt szerintem bőven király.

Ez a film semmi maradandót nem hagyott bennem. Owen Wilson-t nem tartom jó színésznek, de most bebizonyította, hogy a forgatókönyv írás se az erős oldala. Ez a film voltaképpen nem szólt semmiről. Max a főhős abszolúte nem volt szerethető karakter. voltaképpen a fő erőssége az volt, hogy végighazudozta a filmet.

Nem tudom jó szívvel ajánlani,mert számomra túlságosan unalmas volt ez a film. Nem volt benne olyan rész amire azt mondanám,hogy érdekes volt és lekötötte volna a figyelmem. Már maga a szereplők sem eget rengetőek.

Jól összerakott film. Nem is véletlen az értékelés sem hisz tényleg nagyon szórakoztató és izgalmas. Látványban is fantasztikus, úgyhogy szerettem. Teljesen rendben van, ajánlom )