Hosszú út vezetett Bill Murray számára, amíg a romos családi fészekből Hollywood csúcsára jutott. Születésnapja alkalmából idézzük fel az ikonikus komikus 15 legjobb filmjét és a pályafutását képekben. A galéria megnyitásához kattints a kis képek bármelyikére.

GYEREKKOR 

Bill Murray népes családban nőtt fel Chicago külvárosában. Ír katolikus szülei kilenc gyermeket neveltek, és hogy a család biztosítani tudja a mindennapi betevőt, az iskoláskorú gyerekeik, köztük Bill is munkát vállalt labdaszedőként a helyi golfklubban. Ugyan már tinédzser éveiben kipróbálta magát a színjátszás világában, a színészkedés még hosszú ideig nem keltette fel igazán az érdeklődését, mivel arról álmodozott, hogy orvos lesz. Egy ideig úgy tűnt, sikerült megvalósítania az álmait, ugyanis felvették a Regis Egyetemre, de egy eset során, amikor marihuánát találtak nála, mindössze egy év után kirúgták az intézményből. 

AZ ELSŐ MUNKÁKTÓL A NAGY SIKEREKIG

Alkalmi munkákból próbált megélni, miközben meghallgatásokra járt. Előbb a Second City, majd a National Lampoon Radio Hour csapatához került, ahol megismerkeddett Dan Aykroyddal és John Belushival is. Az 1977-es év fordulópontot jelentett a pályáján, ugyanis bekerült a kultikus szkeccsműsorba, a Saturday Night Live-ba, ahol csakhamar nagy népszerűségre tett szert. 

A szakma felfigyelt a fiatal tehetségre, és rövid időn belül megkapta első főszerepét az Ivan Reitman rendezésében bemutatott Dilibogyók - Táborparádéban, majd további három filmet is forgatott a rendezővel, beleértve pályafutásának egyik legemlékezetesebb produkcióját, a Szellemirtókat. 

A filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjra jelölték, játszott Dustin Hoffman és Jessica Lange oldalán az Aranyoskámban, gyerekkori álmát valósíthatta meg, amikor orvost alakíthatott a Borotvaélen-ben, de komolyabb hangvételű filmjei nem arattak osztatlan sikert, ezért visszatért a vígjátékok műfajához. A nyolcvanas évek közepében jött a Rémségek kicsiny boltja és a Szellemirtók 2., majd rendezőként is kipróbálta magát a Viszem a bankot című filmjével, melynek ő írta a forgatókönyvét, és melynek főszerepét is bevállalta. 

'90-ES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG

A ‘90-es években ismét megpróbálkozott néhány drámaibb produkcióval. Robert De Niro és Uma Thurman partnere volt a Veszett kutya és Glóriában, 1998-ban az Okostojással pedig megkezdődött a gyümölcsöző együttműködése a kultredenzővel, Wes Andersonnal, akivel számos alkalommal dolgozott együtt egészen a napjainkig. Alakításával újabb Golden Globe-jelölést gyűjtött be.

2000-ben debütált a mozikban a nagysikerű Charlie angyalai adaptációja olyan sztárokkal a főbb szerepekben, mint Cameron Diaz, Drew Barrymoreés  Lucy Liu, melyben Bosley szerepében láthattuk. Az újabb siker sem váratott magára sokáig, jött a Sofia Coppola rendezésében bemutatott, három Golden Globe-díjas, négyszeres Oscar-jelölt Elveszett jelentés Scarlett Johanssonnal. Murray bízott benne, hogy megkapja az Akadémia aranyszobrát, de csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy a díjat Sean Penn elhappolta előle. Örülhetett viszont a BAFTA-díjának, melyet a legjobb férfi főszereplő kategóriában ítéltek oda neki.    

Steve Zissou szerepét már egyenesen rá írta Wes Anderson az Édes vízi életben, majd a Kávé és cigaretta után ismét Jim Jarmusch-sal forgatta a Hervadó virágokat, melyet később Cannes-ban a Zsűri díjával tüntettek ki.

Murray-t az utóbbi években olyan sikerfilmekben láthattuk, mint a szintén Wes Anderson által rendezett A Grand Budapest Hotel, a Holdfény királyság vagy a Zombieland. Szintén Andresonnal dolgozott együtt a Kutyák szigete (2018), a 2021-es A Francia kiadás kapcsán, de ugyanebben az évben jelent meg a Szellemirtók: Az örökség című filmje is, melyben cameo szerepben láthattuk.

Köszöntsük tehát a ma születésnapos színészt karrierje 15 legjobb szerepével.

#15

80 Bombázók a seregnek  (1981)

(2) (6)

háborús | szatíra | vígjáték

John Winger nem az a munka hőse típus, egyheti munka után úgy érzi, megváltotta a világot. Barátnője azonban megelégeli a mimóza életét, és faképnél hagyja, nem sokkal... több»

#14

horror | musical | romantikus | sci-fi | vígjáték

Seymour Krelborn, az árva fiú egy virágüzletben dolgozik, ahol beleszeret munkatársába, Audrey Fulquardban. Egy nap Seymour rátalál egy rejtélyes virágra, melyet a lány után... több»

#13

71 Hervadó virágok  (2005)

(3) (8)

dráma | misztikus | road movie | romantikus | vígjáték

Amikor Sherry (Julie Delpy) szakít Don Johnstonnal (Bill Murray), a zárkózott férfi újra egyedül találja magát. A férfi a múltján tűnődik, amikor egy levelet kap volt... több»

#12

dráma | misztikus

A városiak hosszú évek óta rettegnek Felix Bush-tól pedig a férfi magányosan él erdei házában. Mégis, az emberek úgy tartják, elmondhatatlan bűnök terhelik a férfit,... több»

#11

72 Aranyoskám  (1982)

(11) (17)

dráma | romantikus | vígjáték

Michael Dorsey nehéz természetű színész, akivel senki nem akar együtt dolgozni egész New Yorkban. Úgy dönt, hogy ha ő nem tud munkát találni, akkor valaki mássá kell válnia.... több»

#10

vígjáték

Bob (Bill Murray) neurotikus alkat, a világ összes félelméből és bizonytalanságából tartogat valamennyit lelkében. Általában nagyon megszokja és megszereti pszichiátereit.... több»

#9

75 Elveszett jelentés  (2003)

(20) (8)

dráma | szatíra

Netflix | HBO Max

Két amerikai, Bob Harris, a filmsztár, és Charlotte, egy fényképész felesége Tokióban találkozik. Bob épp egy reklámfilmet forgat, Charlotte pedig férjét kísérte el. Az idegen... több»

#8

77 Okostojás  (1998)

(7) (9)

dráma | vígjáték

Disney+

Max Fischer (Jason Schwartzman) egy nem hétköznapi fiú, a Rushmor gimnázium igazi okostojása. Ő szerkeszti az iskolaújságot, az évkönyvet, emellett elnöke a Francia Klubnak, a... több»

#7

78 Tenenbaum, a háziátok  (2001)

(7) (19)

dráma | vígjáték

Disney+

Tenenbaumék családja csupa fekete bárányból áll. Az apa hitelből él egy hotelben, gyermekei zsenik, de neurotikusak. Chas pénzügyi lángelme, Margot az évszázad drámaírója,... több»

#6

81 A Grand Budapest Hotel  (2014)

(91) (18)

dráma | kaland | krimi | vígjáték

Disney+

A film valahol Európában, a képzeletbeli Zubrowka köztársaságban játszódik a két világháború között. Itt áll egy nagy hírű luxushotel, a Grand Budapest, akinek a vendégei... több»

#5

83 Holdfény királyság  (2012)

(28) (23)

dráma | kaland | romantikus | vígjáték

Cinego

1965 nyarán két tinédzser szerelembe esik, és titokzatos egyezségük értelmében együtt szöknek meg a vadonba. A New England-i hatóságok azon dolgoznak, hogy rábukkanjanak a... több»

#4

84 Zombieland  (2009)

(81) (20)

horror | kaland | road movie | sci-fi | vígjáték

Netflix | HBO Max

Columbus és Tallahassee egymás szöges ellentétei, mégis együttes erővel próbálják túlélni az egész világot ellepő zobmi hordák támadásait. Útjuk során megismerkednek két... több»

#3

83 Szellemirtók  (1984)

(42) (30)

akció | fantasy | vígjáték

TV-ben (AMC, csütörtök 01:33)

A három egyetemi professzort, Dr. Verkmant, Dr. Stantzot és Dr. Spenglert váratlanul kirúgják. Valamiből élniük kell, ezért a parapszichológusok felcsapnak szellemirtónak... több»

#2

85 Ed Wood  (1994)

(14) (24)

dráma | életrajzi | vígjáték

Disney+

Ed Wood, vagyis Edward D. Wood Jr. egy igazi filmtörténeti legenda. Író, producer, színész és rendező egy személyben. Filmjeiben olyan sztárok tűntek fel, mint a Drakula filmek... több»

#1

86 Idétlen időkig  (1993)

(49) (13)

fantasy | romantikus | vígjáték

Netflix

Phil Connors (Bill Murray) egy magának való, mogorva, cinikus időjárás bemondó egy pittsburghi tévécsatornánál. Egyik nap azt a feladatot kapja, hogy utazzon el egy pennsylvaniai... több»