Sandman: Az álmok fejedelme - 2. évad

Vannak remek karakterpillanatok – Desire, Death, Lucifer – de túl sok a „high‑concept” és túl kevés a sima élvezet. Néhol úgy érzem, a show inkább magasztos akar lenni, minthogy szórakoztasson .

Három történetet látunk ebben a hat részben, amelyek közül Orpheus története rendben van szerintem, kicsit morbid, mégis érzelmekkel teli, nyomot hagy a nézőben. Pusztulás megkeresése nagy talány számomra. Mire gondolt a költő, miről is szólt ez? Szimpla időkitöltésnek érzem. Ami pedig a pokol kulcsáról szóló nyitó mesét illeti, lehet, hogy képregényben elég volt a sztorija, de filmen bizony több ármány, fordulat és küzdelem hiányzott ahhoz, hogy igazán érdekes legyen. A lehetőség benne volt. Összességében hiányoltam az erős cselekményt, a meglepetéseket, fárasztónak éreztem, hogy az álmos ritmus ingája sosem leng ki semerre, mintha hipnotizálni szeretne, vagy csak bealtatni (sikerült). Ennek ellenére a gyönyörű, fantáziadús megvalósítás, az extrém karakterek, a halhatatlanokat olyan jól hozó színészek teljesítménye, illetve az első évad keltette rajongásom nosztalgikus elfogultsága miatt négy csillag. Nekem továbbra is bejön Tom Sturridge valóban álomszerű, távolságtartó karakterformálása, Esmé Creed-Miles pedig elbűvölt mint Delírium. Remélem, a forgatókönyv is felnő hozzájuk a következő hat részben, és kezdenek valamit ezzel az izgalmas és szép világgal, mert a képregény történetei értő felturbózás nélkül már kevésnek bizonyulnak.

A sztori mélyebb ívet kapott, de Dream továbbra is túl merev. Talán kellett volna egy kis több lazaság, humorizálás? A Raven comeback rendben van, viszont a hangulat néha fojtogat.

Sajnálom, hogy ez lett az utolsó évad, de annak nagyon jó. Igazi érzelmi hullámvasút. Tom Sturridge újra remekül hozza a karaktert. Vannak nyögvenyelős átvezetők, de a történet elég mély.

Csodás a látvány, tényleg CGI-műalkotás, viszont néha túl sokat akar és túl komolynak tűnik – főleg Dream monológjai simán lennének poénra írhatók. Van potenciál, csak néhol bealszom rajta.

Vártam, hogy visszahozzák a kultikus epizódokat és a morbidságot, de valahogy túlságosan komolyan veszi magát. Pedig a mythos rész tényleg ütős.

Ha imádod a szóvirágokat meg a „mindennap egy mély gondolat” vibe-ot, akkor ez maga a mennyország. Ha nem… akkor csak sötét sötét sötét.