Engedj el mindent!

A skandináv filmhagyományokat teljes mértékben mellőző svéd családterápiás film, mely meglepő módon inkább egy magyar produkcióra, egyenesen tévéfilmre emlékeztet. Ennek ellenére élvezhető, csak el kell engednünk a magas elvárásainkat. Meg akarni kell. Maga az ötlet, hogy van egy apa, aki korábban nem volt jelen, egy lázadó korú gyerek meg egy mellékes helyzetű kisebb gyerek, plusz nem utolsósorban a sz*rviharban pillázó feleség, aztán meglátjuk, hogy ebből lesz-e újrateremtés, nos, ez nem új. A film mégis valahogy a maga eszközeivel üdítően ábrázolja ezt a klisés történetet. Viszont a végére kissé elcsépelt nyálparádé jelleget ölt, bár a befejezés amolyan szép mentésnek tekinthető, anélkül nagyon kisiklott volna az egész. Így viszont egy közepesnél valamivel jobb eredmény született. Feltételezésem szerint a női szíveket fogja főleg rabul ejteni.

Függetlenül attól, hogy mit tartasz helyesnek vagy helytelennek a kapcsolatokban, ebben a filmben azt látod, hogy a különböző nézőpontok nagyon változóak lehetnek egy kapcsolatban, és hogy a családi drámák rendkívül fontosak ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban megoldódjanak, és elegyedjenek, és megértsék egymást a felek! Ez egy vicces, erőteljes, mély és súlyos dráma, amelyet érdemes megnézni! Nagyon izgalmas és sokkal jobb dráma, mint gondoltam, hogy az lesz! Vannak benne rosszul elkészített jelenetek és néhány irreális is, és a környezet néhol elég zavaros, de mindezzel együtt elég jó és érdekes lesz. A történet megragadja az élet kiszámíthatatlan természetének lényegét, illusztrálva, hogyan alakítják döntéseink mélyrehatóan az utakat. A film bonyolult érzelmi terepen navigál, de mindezt olyan egyszerűséggel teszi, hogy üzenete nyers és hiteles. A színészi alakítás jelentős erősségként emelkedik ki, a szereplőgárda egyaránt megalapozott és mélyen megindító teljesítményt nyújt. Mélységet visznek szerepeikbe, lehetővé téve a nézőknek, hogy lássák a karakterek sebezhetőségét, győzelmeit és kudarcait. Minden színész bizonyos őszinteséget hoz magával.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A film kezdeti stádiumában szinte haraggal, megvetéssel nyugtázza a néző a férj be nem töltött szerepének lesz*romságát, majd a történet lassan kezd kinyílni, mint a tavirózsa, ezáltal megtudván a dolgok miértjét. Nagyon erős dráma. Ha egy családban az egyik fél túlzottan felveszi a domináns, irányító szerepet (ebben a történetben a feleség), mert úgy gondolja, hogy a másik fél (a férj) nem alkalmas az apai feladatok ellátására, akkor bizony nagyon felbomlik ama rendszer, melynek családon belül tökéletesen kéne működnie. Ezáltal ez a „szövetség” felbomlik, közös csónakjuk sodródásba, eltévelyedésbe indul el, teljesen más utakon evez, majd lassan süllyed, s legvégül visszafordíthatatlanul a ködbe vész utasaival együtt. Aki túl sok terhet tesz saját vállára, az komoly testi tüneteket produkál önmagának (rákbetegség). A másik fél teljes lemorzsolódása a nemtörődömség példáját követi, mert a teljes kitaszítottsággal szembesül. Majd amikor már a baj a tetőfokára hág, kiborul a bili, jön a számonkérés, és a visszafordítás lehetetlennek tűnő próbálkozása. Lassan a családi dinamika visszatér az egyensúlyba, de már késő... Vagyis... ez esetben „sikerrel” zárul... mondhatni, de mégis drámai a végkifejlet.

Egy családot jól működtetni nem is olyan egyszerű dolog. A stresszes, terhes és nyugtalan hétköznapok képesek szakadékot ásni két intelligens emberi lény között. A szeretetéhes kisfiú és a lázadó nővére csak fokozza a mélységet. Ez egy szívszorítóan mély és őszinte hangú dráma a megromlott, üres házasságról. A film korrekt „svéd” stílusban dolgozza fel a történetet, a házasság szentségének az erejét, azt a küzdelmet, amit könnyebb feladni, de ha vállalod a kemény küzdelmet, akkor sokkal nemesebb érzés annak szeretetében élni.