
Érdekességek (15)
A film összbevétele 114 058 660 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 70 549 655 forintot termelt. A hazai mozik összesen 42 476 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
A rendező elmondása szerint a földönkívüli megjelenését a Neon Genesis Evangelion karakterei inspirálták.
A filmbeli vidámparkot a Universal Studios megtartotta a forgatás után és a mai napig látogatható.
A film számos jelenetét különleges infravörös kamerákkal vették fel, hogy nappali felvételekből könnyebben tudjanak éjszakai szekvenciát csinálni.
A film minden eget és felhőket mutató jelenetét lecserélték számítógép által generált égre és felhőkre. A rendező elmondása szerint az ég is egy karakter volt a filmben.
Jordan Peele akkor írta a film forgatókönyvét, amikor a COVID-19-es világjárvány miatt szinte mindenhol leállították a filmforgatásokat.
A filmbéli Jupe irodájának az asztalán egy nagy fémolló látható, ez egy utalás a rendező Jordan Peele korábbi, 2019-es Mi című filmjére.
Hasonló filmek
A film rendezőjét olyan filmek ihlették meg ennek a filmnek az elkészítésében, mint az 1933-as King Kong, az 1977-es Harmadik típusú találkozások, az 1993-as Jurassic Park és a 2002-es Jelek.
Ez az első horrorfilm, amit IMAX kamerákkal forgattak.
Onnantól, amikor Ricky (Steven Yeun) azt mondja a filmben, hogy "különleges látványosságban lesz részünk egy órán belül", pontosan egy óra van a filmből a stáblistáig.
A négy fény (a trailerben 1:03-nál látható) egyezik egy olyan jelenség leírásával, amelyet a Utah állambeli sivatagban lévő Sherman "Skinwalker" Ranchen láttak, egy paranormális eseményekkel összefüggésbe hozott helyszínen.
A film trailerének és Super Bowl LVI reklámjának megjelenése után a nézők elkezdtek elmélkedni arról, hogy a film egy idegen invázióról szólhat majd.
A forgatás 2021. június 7-én kezdődött Los Angelesben.