Értékelések (300)

2020. 09. 21.
Ha szereted a bunyós filmeket, akkor a Legendás harcost ne hagyd ki. Kicsit alulértékelt mozi, pedig a műfajában kimondottan erős darab.
2020. 09. 08.
Érezni, hogy a költségvetés nem tudott vetekedni egy hollywoodi filml büdzséjével, ennek ellenére egész hihetően idézték meg a kort, amiben játszódik.
2020. 08. 11.
Igazság szerint jó volt végre ilyen filmben látni Liam Neesont. Nyugis, merengős, akad némi mondanivaló is, összességében kellemes, de nem feltétlenül kiemelkedő élménynek nevezném.
2020. 06. 09.
Nem biztos, hogy ezt családi filmként kellene reklámozni, az egyetlen meglepetés, amivel szolgált, a kiábrándultság volt, amit éreztünk, miután megnéztük. :(
2020. 05. 20.
Jó kis északi mitológiára számítottam, de nem igazán nyűgözött le. Butácska mesebeli történet gyenge vizuális megjelenítéssel, kb. a 90-es évek filmjeinek hangulatát idéző cselekményvezetéssel. Nem mondom, hogy borzalmasan rossz volt, de hasznosabban is el tudtam volna tölteni a megnézésére szánt időt.
2020. 04. 10.
Abban az esetben, ha találkoztok valahol a filmmel, mindenképpen nézzétek meg. Nem érdemes kihagyni, nagyon jó.
2020. 03. 25.
Az alapanyag önmagában remek lett volna egy remek drámához, ezért érthetetlen, hogy a rendező miért csavart a történetmesélésen direkt egy ekkorát. Így túlságosan arra kellett fókuszálni, hogy ne vesszen el a mondanivaló lényege.
2020. 02. 22.
Számomra nem igazán kérdés, hogy ez 2020 legkiemelkedőbb indie filmje, ami egyszerre rendkívül humoros és gondolatébresztő. Bár kétségkívül kell hozzá némi nyitottság, és nem biztos, hogy az átlagos mozibajáró közönség igényeit ki fogja elégíteni, de ha egy kicsit többet vársz egy filmtől, mint sztárokat és látványt, akkor ezzel érdemes megpróbálkoznod.
2020. 01. 15.
A film első harmada kicsit elnyújtott, utána viszont nagyon jól kibontakozik a cselekmény. Kiválóan megtestesített negatív karakterek teszik kicsit hátborzongatóvá. Kétségkívül egy méltatlanul elfeledett Walt Disney film, amit leginkább a 12-15 éves korosztálynak ajánlanék.

70 Dolittle  (2020)

2020. 01. 09.
Nagyon vártam már a filmet, és azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy végre olyan adaptáció készült, aminek értelme is van. Minden tekintetben lekörözi az Eddie Murphy-féle Dolittlee filmeket. A látványba apait-anyait beleadtak, Robert Downey Jr. pedig egyszerűen szenzációs, pedig vele kapcsolatban voltak kételyeim, hasonló szerepben nem korábban nem igazán láthattuk.
2019. 12. 08.
A következő szint nemcsak a játék egy újabb szintjében mutatkozik meg, hanem a megjelenítésben is. Mintha mindent nagyobbra, jobbra, monumentálisabbra akartak volna csinálni, mint az előző részben. Aztán, hogy ez kinek mennyire jön be, döntse el mindenki maga. Jó ötlet volt a két öreget beleírni a filmbe, a karaktercsere is feldobta kicsit, de a poénok továbbra is kínosak és erőltetettek. Mégis szórakoztatónak és kedvelhetőnek éreztem, de azért remélem, nem követi még egy szint.

73 In the Dark  (2019)

2019. 12. 01.
Az első évad megragadta a figyelmemet, a sztori és a karakterek is érdekesek voltak, de a második évadra nagyon rossz lett és csak idegesített az egész.
2019. 10. 13.
Szórakoztató volt, sokat nevettem, már csak ezért megérte. Ajánlani tudom.

73 LazyTown  (2002)

2019. 10. 10.
Annyira szürreális cucc, hogy az már jó. Komolyan, ki merne ilyen karaktereket és történeteket bevállalni? olyan csúcsra járatták az abszurdot, hogy még élvezhető is.

55 Zoolander 2  (2016)

2019. 08. 25.
2019. 08. 21.

42 Szupernova  (2005)

2019. 08. 20.

78 Ethos  (2011)

2019. 08. 06.
A dokumentumfilm nagyon fontos információkat közvetít, viszont eléggé sietve és ezáltal pontatlanul teszi ezt.
2019. 06. 08.
Megmondom őszintén, hogy kissé beletörött a bicskám ebbe a filmbe. Szerettem is meg nem is, mivel a látványra igazán nem lehet panasz, és Sophie Turner alakítása is tökre rendben volt, szerintem nagyon is alkalmas akár komolyabb szerepekre is, látszik, hogy rutinból nyomta. De a történet egyszerűen rém gyenge. Ritkán fordul elő, hogy egy franchise ennyire ismételje önmagát, és én már annak idején a régi sztorival sem voltam kifejezetten megelégedve. Ezt a filmet nem kellett volna megrendezni, mivel egyáltalán nem adott hozzá az univerzumhoz.
2019. 05. 11.
Nagyon tetszett, hogy az akciódús cselekménybe sikerült erőteljesen beágyazniuk a török kultúra elemeit is, ez egy számomra eddig ismeretlen iránya az akciófilmeknek. Valószínűleg nem ez lesz az évszázad sorozata, de üdítő az újszerűsége.