Matinéfilm, és ezzel mindent elmondtam szerintem. Sokra nem szabad számítani tőle, de család kisebbik része jól ellesz rajta, amíg fő a vasárnapi ebéd.
Talán egy picit elvontnak mondanám, de ez nem igazán baj, hiszen, nem is arra van, hogy az ember kikapcsolódásként nézze meg. Nagyon elgondolkodtató, így érdemes ráhangolódni.
Nekem ez a kedvenc Torrente filmem, egyszerűen elképesztő, hogy még mindig tudnak mutatni valami újat a készítők. Szeretem ezt a fajta humort, amin csak szakadni lehet.
Egy kissé kaotikus a történet, de ettől még nagyon az ember lelkébe tud vésődni. Nem mondanám nehezen fogyaszthatónak, hiszen maga a cselekmény egészen habkönnyű, és talán pont ez a nagy hiánya, hiszen ez teszi egyúttal felejthetővé is a filmet. Sajnos hiába a nagy nevek a stáblistán, ők sem tudták egy olyan szintre emelni a filmet, amitől igazán emlékezetes és nagyszerű maradhatna.
A jelmez, a hangulat és a látvány nagyon szép, de az értelmezés, a történet és színészek miatt gyenge és unalmas lett a film. Egy izgalmas régi történet nagyon buta átültetése Hollywoodba, amely így elveszti a lényegét.
Az előző rész egy hatalmas csalódás volt számomra, kezdtem elveszteni a hitem a Transformers-világban, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez a rész egy nagy előrelépés volt. Amikor Neil Armstrong 50 évvel ezelőtt Holdra szállt, elsőként találkozott a földönkívüli fajjal. Ezzel a háttérsztorival kiszélesedett a történet. Ahogy hőseink az életükért küzdenek, olyat láthatunk, amit az eddigi részekben nem: igazi érzelmeket. Igaz, a film humora sajnos nem javult az előző részekhez képest, sőt, talán még rosszabb lett, de tele van olyan érzelmekkel és történettel, amit az előző részek képtelenek voltak megjeleníteni. Szerintem nagyszerű választás egy nyár esti filmezéshez.
Ez a kedvenc Disney filmem. Egyébként is jobban szeretem azokat, amik nem egy hercegnőről szólnak. Kipling regénye nagyon jó anyag, bár a készítők meglehetősen szabadon értelmezték át. Mindenkinek javaslom, hogy olvassa el a Dzsungel könyvét, mert egy igaz alapmű.
Mondjon akárki, akármit szerintem ez a film igazán jópofa. Sőt, szerintem egyenesen aranyos, ahogy ennyire komolyan veszi magát ebben a műfajban. Igazából talán egy kicsit a színészeket sajnáltam, mivel láthatóan nem igazán tudtak azonosulni a szerepükkel, így az alakítások nem egyszer egy kissé idétlenek és teátrálisak. Na, de annyi baj legyen, mert ettől eltekintve szerintem igazán aranyos alkotás.
Szórakoztató, látványos akciófilm, egyszerű történet, jó bunyók és Statham simán elviszi a hátán az egész filmet. Ez csak azoknak fog tetszeni, akik nem akarnak egy percig sem gondolkodni a filmen, csak szórakozni.
A film jó és a rendező McG munkájából azonnal kitűnik, hogy nagy rajongója az eredeti filmeknek. Az viszont nagyon nem tett jót, hogy szélesebb közönségnek szánták. A végső film PG-13 besorolást kapott, és hiányzik belőle a Terminátor 1-ben és Terminátor 2-ben látott brutalitás, ami a Terminátor filmek hangulatának szerves és nagyon fontos hozzávalója. Hiszen a terminátor egy könyörtelen gyilkológép. Így hát összességében ez csak egy látványos akciófilm.
Chris Pine nem volt rossz ebben a rózsaszín köddel átitatott Disney-drámában, de azért egy kicsit többet vártam ettől a filmtől. Simán meg lehet nézni, mégcsak nem is unalmas, de hamar elszáll az emléke.
Bár a sztori egész jól meg van írva, nem kapkod a történet, így abszolút követhető, de a castingra igazán odafigyelhettek volna az alkotók. Nekem valahogy a nagyon gyenge alakítások kissé odavágják a filmet.
Őszintén szólva Martin Sheen karaktere nekem nem igazán jött be, volt benne valami túlságosan sablonos, ehhez képest pedig elég sokat volt szerepeltetve. A film képi világa is eléggé csúnya szerintem, nem szép egyszerűen.
Hát, a fiatal Jude Law nem volt valami meggyőző, bár ő tudtommal több romantikus filmben játszott. Mindegy, a lényeg, hogy nem igazán tudtam komolyan venni ezt a filmet, pontosan azért mert a feszültség az annyira el van kenve, hogy már csak egy hajszál választja el az egész koncepciót a melodrámától.
Ismét egy teljesen felesleges folytatás, és egy rendkívül gyenge történet, melynek a megvalósítása is bőven hagy kivetnivaló maga után. Aki bírja az eszetlen benzingőzös mozikat, talán még élvezheti is, de inkább azt mondom, keresgessetek a franchise későbbi részei között, van néhány epizód, amivel jobban járnátok.
Történelmi szempontból nagyon hiteles. Nagyon érzékelhetően adja vissza a korabeli atmoszférát, a politikai berendezkedés útvesztőit és buktatóit. És még finoman fejeztem ki magam. A világ, ami elénk tárul nagyon kilátástalan életet rejt magában. A nyomasztó az egészben, hogy nagyon is el tudom képzelni, hogy a dolgok így történtek akkor.
Nem egy unalmas történet, de nem mondanám kiemelkedőnek ebből a műfajból. Számomra nagyon zavaró ez a színvilág, bár ez hozzá tartozik a hetvenes és nyolcvanas évek amerikai filmjeihez. Összességében szerintem szórakoztató, de nagyon felejthető.
Nagyon szép a képi világ, az egyszer biztos, és noha a történet nem kifejezetten pörgős, kell hozzá némi türelem, azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút megéri. Az alakítások fenomenálisak, a dialógusok remekül meg vannak írva. Imádtam!
Ezt a filmet én semmiképp sem ajánlom megnézésre. Követhetetlen és zagyva, ráadásul két nagyon eltérő és összeilleszthetetlen kultúrát próbál egymásra erőszakolni.
56 A fiú, aki világgá ment, hogy megtanuljon félni (2014)