Olyan ez a film, hogy... még most is kiráz a hideg. Filmes szempontból persze sok mindent fel lehetne róni, kezdve a merev színészi játéktól a túlerőltetett hangvételen át az ócska metaforákig. Ez a sok sebből vérző film mégis elérte nálam a kívánt hatást, nem akarok rosszat mondani a filmről. Érdemes megnézni, mert felejthetetlen élmény. Igen, a kettőssége ellenére is ez egy ötös.
Guy Ritchie-t az egyik legtúlértékeltebb rendezőnek tartom Tarantino mellett, aki azon túl, hogy egy csomó szereplő mászkál össze-vissza és vicceseket mond, majd a fele erőszakos halált hal, nem igazán hozott még össze semmit. Ez nagyjából bármelyik filmjére igaz, és talán csak azért nem unják meg, mert pár év alatt, amíg elkészül az új filmje, mindenki elfelejti, hogy mennyire nem jó, amit csinál. Erre a Blöff is tökéletes példa: bénázásába ágyazott, és kellően összekutyult hajszafilm a semmiért.
Kicsit meglepődtem ezen a filmen. Egy teljesen sablonos vígjátékot vártam, amolyan esti kikapcsolódást, de ehelyett tényleg remekül szórakoztam. Bőven megéri moziban megnézni, bár van egy olyan érzésem, hogy hiába imádják külföldön, itthon nem fog nagyot szakítani.
Őszintén mondom, teljesen ledöbbentem és még mindig a hatása alatt vagyok a filmnek. Mindenki tudja, hogy létezik családon belüli bántalmazás, meg szexuális visszaélések, de amíg nem látjuk, addig valahogy elhessegetjük még a gondolatot is, hogy ilyen megtörténhet.
Hollywood soha nem lesz képes ennyire hitelesen ábrázolni Kínát. A film zsenialitása az utánozhatatlan atmoszférájában rejlik. Yimou Zhang igazán kitett magáért, látszik, hogy rengeteg munkát és energiát ölt ebbe a filmbe. A történet tele van izgalommal, kalanddal és akcióval. Igazi mestermunka.
Az biztos, hogy a filmet meg lehet nézni többször is, de én így elsőre nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Egyszerűen kicsit lapos volt számomra a cselekmény, bár kétségtelen, hogy nagyon ötletes a forgatókönyv.
Alig lehet felismerni Robert De Nirot a filmben. Ilyen egy igazán jó színész, azt is el tudta érni, hogy neki szurkoljak, miközben ő a rossz fiú. Jó a rendezés, jó a filmzene és maga a film is. Végig izgalmas, pörgős és nyomasztó. Egyébként a film egy nagy klasszikus, mindenkinek ajánlom, aki még nem látta.
Nekem a Johnny English jobban bejött, Rowan Atkinson sokkal jobb karakter, bár lehet, hogy elfogult vagyok a Bean és Blackadder sorozatok miatt. Meg aztán a brit humor jobban bejön, mint az amerikai, valahogy kellemesebb és nem olyan konkrét, kicsit megkerüli a dolgokat. Ezzel szemben ez a film mindent nagyon egyértelműen tálalt, ami egy picit fárasztó lett a végére.
Nálam nagy kedvenc a film, megvan a maga sajátos egyedi hangulata, ami szerintem szuperül illik a történethez. Én csakis ajánlani tudom, mivel nagyon meg tudja érinteni az embert. Csak azt sajnálom, hogy ma már kevésbé készülnek hasonló alkotások.
Nem tudom, engem egyszerűen nem fogott meg, próbáltam nagyon szeretni ezt a filmet, hiszen annyira jó hangulata van, de valahogy a cselekmény számomra túlságosan is lassú volt.
A filmben nagyon jópofán kerülnek kifigurázásra a rendőrök és az igazságszolgáltatás. A film erősebb ívet is képes lett volna produkálni, de azért jól van megkomponálva, lehet rajta nevetni több helyen is. Ami gond, hogy az érdekes nyomozás többször leül, unalmasabb jelenetek szaggatják meg a tempót, ez miatt néha kissé vontatottá válik. A film még így is jó és élvezhető, de lehetne jobb is.
A hangulat jó, a sztori jó, de valahogy annyira hiányérzetem maradt az egész után, hogy nem érzem azt, hogy újra kellene néznem. Sajnálom, ha valakit ezzel megbántok, de sajnos ettől még nem lesz jó film. Kár érte. :(
Semmi dumálás csak akció akció hátán. Bírom az ilyet, mert engem teljesen ki tud kapcsolni. Nincs túlbonyolítva a történet, egyenesen halad valami felé, amit talán ki is lehet számítani, de ettől függetlenül szerintem parádés film.
Kevin Costner sokkal jobban mozog az ilyen szerepekben, mint a kilencvenes években látott "posztapokaliptikus alkotásokban". Egyszerűen jó nézni ezt a filmet, ahogy a maga könnyedségével, nem túl komolyra véve a témát, képes morális mondandót átadni a nézőnek, ráadásul könnyed humorral.
A régi filmekre talán jellemző, hogy a cselekménynek egy egészen jól behatárolható íve van, és ez itt is megvolt. Nem volt különösebben nagyobb bonyodalom a történetben, és épp emiatt nagyon is élvezhető volt.
Megmondom őszintén, hogy én személy szerint a Babe-et jobban szeretem, az egy sokkal szívhez szólóbb, mégis kevésbé melodramatikus történet. Kevésbé gyermeteg és szerintem sokkal barátibb minden korosztály számára. Nem biztos, hogy jogos ez az összehasonlítás, de szerintem ennek tükrében lehet csak értékelni ezt a filmet.
Az biztos, hogy a filmnek van egy igencsak sajátos hangulata, ami hozza a régi filmek noirját, de sajnos csak ennyi az egész. Mintha egy nosztalgiázást néztem volna, ami ugyan nem tud - nem is akar újat hozni a műfajban. Így egy kicsit olyan volt az egészről a benyomásom, mintha a egy régi fényképes albumot nézegettem volna a nagymamámnál.
67 Szabadesés (2014)