Megtekintés: Mai fejemnek meglehetős türelemre volt szüksége, hogy rászánja a mozira azt a nem túl sok játékidőt. Ez a film ma már inkább kínos, mint vicces. Azonban érdekes lehet egy alternatív univerzum, amelyben Chris Kattan lett sikeres mozisztár, aki minden egyes filmjében a legcsinosabb színésznők kegyeit nyeri el, és Will Ferrell az, aki felejthető produkciókban hozna felejthető karaktereket, hogy megkérdőjelezze, mennyire egy helyről indult ez a két srác. (Ferrell jelenleg 10 produkcióval készített többet, mégis, mennyire más a megítélése a két színész pályaívének.) több»
Megtekintés: Mielőtt nekiültem a filmnek, két információt sikerült szereznem róla: 1. Egy kislány néhány náci beállítottságú börtöntöltelékkel játssza újra a „Reszkessetek, betörők!” című film dramaturgiáját és 2. A főnáci az a Kevin James, aki vásznon és képernyőn eddig még nem alakított negatív karaktert, most pedig azonnal kimaxolja a szerepkört, hiszen hirtelen kevés negatívabb figura jut eszembe, mint egy velejéig romlott, náci ideológiát valló sittes gyilkos. több»
Solanas filmje, amely létrejöttét egy álomnak köszönheti, amelyből az író-rendező duzzasztott nagyjátékfilmet, valójában egy léggömb, amely percek alatt kipukkad a logikátlanságoknak köszönhetően. Egy jól működő sci-fi akkor lesz befogadható, ha elrugaszkodik ugyan a valóságtól, ugyanakkor az egyszeri néző talál rajta fogást, és a film is talál fogást a nézőn. Ha megragadják egymást, akkor egy hihetetlen történet is lehet szórakoztató, kötelező darab.
több»
A hidegháború idején a Szovjetunió fura kísérleteket folytatott, titkos laborokban, melynek lényege olyan emberek felkutatása, akiknek különleges képességei megváltoztathatják a történelem kimenetelét. Később, mikor már nem kellett titkolózni, nyilvánosságra kerültek dokumentumok, és ezekből készültek könyvek, dokumentumfilmek, amik a témát boncolgatták.
több»
Megtekintés: Nekiugrottam, ha már állítólag Tarantino is dicsérte. Nem feltétlenül bántam meg, hiszen ki bírt hozni a sodromból. Szóval volt rám hatása.
több»
Megtekintés: Tegyük fel, láttad mondjuk a „Zátony” című filmet? Igen? Akkor ezt is láttad, mert az „Édibédi” pont ugyanaz a film, csak kevesebb ötlettel.
több»
57 Kötelesség életre-halálra (2019)
több»