Átlagos tv-film. Szuperhős egy nemes célért. Nem valami kiemelkedő alkotás, kamaszoknak simán ajánlom, átlagos kis aranyos történet. Van benne pár vicces jelenet. TV-be való film, hogy ne legyen csend, pedig a csenddel többre vinném, ha helyette olvasnék.
Átlagos akció vígjáték Angol cím: Confidential Assignment. Egy Észak koreai és egy Dél koreai zsaru kerget egy bűnöző csapatot, az egyik zsaru bosszút akar állni felesége halála miatt, a másik pedig be akarja tartani a tövényes utakat ebből lesz kettejük között a feszültség, meg a vicces jelenetek. Főleg a vígjáték része működik a legjobban, vannak benne jó akciók is, de nem túl erős jeleneteket sikerült összehozni, viszont akció vígjáték kategóriájában átlagos korrekt film. Aki két fokkal erősebb akciófilmet szeretne annak ajánlom a No tears for the Dead c. filmet.
Politikai hatalmi harc, csavaros, remek menekülős akció limonádéfilm Hozta a formáját mint a jobb koreai filmek, remek izgalmas kezdés, viszont mégis visszafogottabb az akció rész benne, a közepefele kicsit elcsitul cserébe sokkal igényesebbek a filmkockák, remek tájakkal, szuper városképpel, szép zenékkel. Egyszer mindenképp megéri megnézni, ha viszont jobb koreai filmmel kezdenétek ajánlom: "Confession of murder" (ae-ga sal-in-beom-i-da) vagy "No tears for a dead" (U-neun nam-ja) vagy "Hwayi:A Monster Boy" (Hwa-i: Goi-mool-eul sam-kin a-i) vagy "The Man from Nowhere" (Ajeossi) vagy "A Company Man" (Hoi-sa-won) vagy Cold Eyes (Gam-si-ja-deul ) vagy "The Suspect" (Yong-eui-ja). Kellemes szórakozást.
Lövöldőzés, nem átlagos akció film! Aki egy jó akció filmet szeretne annak szerintem jó választás lesz. Élveztem a küldetések menetét, a közepe kicsit túl sok információt tár elénk, alig bírtam követni a feliratot, annyit beszéltek, összességében érdekfeszítő, ugyan nem a legreálisabb képet varázsolta elénk, de én élveztem így is, az üldözéseket, a drónos akciótervezezést, az információáramlást, egy jó akció megtervezését majd váratlan szituációkat, rögtönzést. Nekem átjött, így ajánlom mindenkinek.
Szomorú leszámolós film pozitív kicsengéssel Nagyon jól felépített film, sok benne a részletesség, életszerű és mellette szomorú film, de mégis pozitív kicsnengéssel jövünk ki belőle. Nem az a tipikus boszúállós, leszámolós film. Tanulságos. Mindenképp érdemes egyszer megnézni. Legjobb koreai filmek között van.
Egy mészárlás lelki következményeiről... Betekintést láthatunk a háborús övezet életébe és kultúrájába, hogyan élnek és hogyan kapcsolódnak ezek az emberek egymáshoz, és közbe az amerikai katonák életét is megismerhetjük, ki hogyan éli meg a háborús helyzetet. Főleg drámai és lelki tényezőkbe kapunk betekintést. Elgondolkodtató film.
Hosszú felvezetés után véres baltás gyilkolós menekülős film. Egy megélhetési bűnöző elvállal egy munkát, hogy megöl egy embert. Elég hosszas a megfigyelés felvezetése, de aztán kitett magáért a rendező elég jól sikerült részeleteiben az üldőzéses jelenet, majd végül mikor rájött hogy átverték, kicsit bedurvul a történet a második fél végében, baltás, késes gyilkolások és brutalitás. Nekem azért nem tetszett mert összességében kicsit vontatott, de remek izgalmas jelenetek vannak benne, egyszer mindenképp megéri megnézni.
Kissé elnyújtott háborús dráma Egyszer talán érdemes megnézni, háborús dráma. Vannak benne látványos csatajelenetek, de a hangsúly a két lányon van, az orosz kézben lévő német lányon és a német kézben lévő orosz lányon. A két ellenséges tisztnek ugyanaz a sorsa. Szóval inkább elgondolkodtató film, de a háború kegyetleségeiről is kapunk ízelítőt. A vége hosszan elnyújtott, egyszer megéri megnézni, tanulságos film.
Gyenge ijesztgetős film egy misztikus helyről... Idejét múlt, béna technikai megvalósítással bíró gyenge ijesztgetős misztikus film. A katonákra valami folyton leselkedik a sötétben, majd érthetetlen módon megbolondulnak és egymást kezdik el öldösni. Igazából nem bírt lekötni, csak kíváncsi voltam a végére, mégis mi ez a "szörny". Elég gyengék a fegyverhangok, szerintem nem sok értelme van megnézni, kamaszkoromban még valahogy jobban lekötötte a figyelmemet meg féltem tőle, a harmincas korosztálynak nem ajánlom.
Hogy elpusztítsd a benned lévő félelmet, szembe kell vele nézned. Erős film, meglepő fordulattal, a bennünk lévő belső félelmekről. Egy fiú magában látja a szörnyet, kísérti életét, kísérti a múltja, és rá kell jönnie akkor győzheti le a benne lévő szörnyet, ha ő is szörnyeteggé válik. Vannak benne kissé vontatott részek, kicsit a történet hatásvadászata miatt, de mindig felpörgeti az eseményeket. Nem volt meg számomra az erős dinamizmus ezért adok csak 4 csillagot. Nézzétek. Magyar cím: A szörnyfiú. Angol cím: Hwayi:A Monster Boy.
Szomorú háborús dráma Megtörtént eseményen alapuló szomorú háborús dráma. Diákkatonák ellenállása a kommunista rendszer ellen. Megható film. Érdemes megnézni. Elég korrekt háborús jelenetek vannak benne.
Gyenge sci-fi, District 9 koppintás Elég béna film lett, osztozom a többiekkel, egyedül a képi világa jó, a történet lapos, csak aazért nem kapcsoltam ki, mert nem emlékezett semmire a katona, és vártam mi lesz a rendező célja vele, hát nem esetem hátra. Furcsa film, gyengék a színészi játékok, gyengék a dialógusok, egyszer végig lehet nézni, van benne némi akció. Jók a fegyverhangok,viszont semmi plusszt nem ad, nincs benne sok feszültség, izgalom sem...
Kamaszoknak csavaros pszicho "horror" Szép tájképek, családi idilli helyen játszódik. A középpontban két kamasz lány és az apjuk új felesége áll. Az egyik lányt épp kiengedik a pszichiátria zárt osztályáról, a lányok nem fogadják el új anyjukat. Remek történet sikerült belőle, a csattanó igazán ütős és elgondolkoztató, mégis a kamaszoknak ajánlom, pont egy kis szolid ijesztgetős parázós film.
Eredeti leszámolós film, avagy hogyan lépjünk ki a cégből :D Nagyon precízen kidolgozott film, ügyeltek a részletekre, meg az alaptörténet is jóra sikerült. Izgalmas, fenntartja a figyelmet, pedig sokszor nem történik semmi. Érdekesek a dialógusok, ahogy a főnökkel szembeszáll a főszereplő. Pár akció néha felpörgeti az eseményeket, a végén pedig már nagyon elszbadulnak az indulatok. Nem egy átlagos mozi, ajánlom :) Angol cím: A Company Man
Korretkt koreai film, 1950 környékén a komminuzmusról Nem a legjobb koreai film, de így is elég korrekt film lett belőle, remekül érzékelteti a feszültséget és a kegyetleséget. Észak és Dél Korea szembenállásáról szól, és hogy Amerika miként segíti legyőzni az ott lévő fanatista kommunistákat. Vannak benne remek akciók is.
átlagos történelmi Tv film, kevés dráma, kevés erő, átlagos látvány Történelmi szempontból lehet megéri megnézni, de nem sok nyomot hagy maga után a film. Unalmas monológok, semmi egyedi, semmi erő nincs a film történetében, néha egy apró bölcs gondolat előbukkan. Szóval inkább a fiataloknak ajánlom művelődni.
Hatalmas film, csavaros és remek történésekkel teli. A lényege hogy egy sorozatgyilkos miután elévül a gyilkossági ügye, megír egy könyvet, hogyan ölte meg áldozatait. Nem zárhatják börtönbe, így a média felkapja, rendkívül sikeressé válik, ezzel kezdődnek a bonyodalmak, meg akarnak neki fizetni áldozatainak hozzátartozói, kifejezzék neki részvétüket :)
Barát és ellenség minőségének váltakozása különböző háborúkban Csodálatos háborús dráma két maratonfutó életéről. Barátság, háború, uralkodás, elleségeskedés, hadifogság, lázadás, együttérzés. Több háború kegyetlenségeibe is betekintést kapunk (japán-szovjet háború, normandiai partraszállás) Saját karmikus felismeréseikről szól, elgondolkodtató formában. Nem csak azoknak ajánlom akik szereti a háborús filmeket. Tanulságos film.
hidegvérű bosszú Jó akció film. Jelentős szerepet kap a dráma és a fájdalom feldolgozása, főszereplőnk szenved, lekében teljesen elveszett, annyira üressé vált hogy saját családja ellen fordul és könyörtelen leszámolás, kegyetlen akciók mutatják rendületlenségét. A film eleje lassan kezdődik, de megéri megnézni. Angol cím: "No Tears for the Dead "
Annyi pozitív gondolat jutott eszembe róla, hogy "legalább történik benne valami". De 30év felett ez már inkább vígjáték, komédia, amit nem lehet komolyan venni. Agyatlan holywoodi popkorn mozi. Néhány véres jelenet próbálja érzékeltetni hogy hű ennek a fele sem tréfa, de hamar rájössz hogy a főszereplőket nem bántja a szörny :) Átlagon aluli próbálkozás. Kamaszoknak ideális lehet.
61 Yeom-lyeok (2018)
Nem valami kiemelkedő alkotás, kamaszoknak simán ajánlom, átlagos kis aranyos történet. Van benne pár vicces jelenet. TV-be való film, hogy ne legyen csend, pedig a csenddel többre vinném, ha helyette olvasnék.